A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1980 (Debrecen, 1982)

Művészettörténet - Sz. Kürti Katalin: Medgyessy Ferenc ijfúkora, pályakezdése

szobrászatunkban, egy új ideál jelent meg művein, friss szél csapott be a szalonok áporodott levegőjébe. Polgárpukkasztást, sőt ennél többet is jelentett e mű: „hajtott... környezetem gyűlölése is. A súroló asszony feneke egyenesen nekik szól" — írja később.

37 Más stílust képviselt a „Táncolók" relief: itt a tisztaság, a harmonikus zártság érvényesült, szinte bartóki ritmusképlettel. De újat hozott az emlékszobrászatban is. 1916-ban Podhajcéban faragott hősi emlékműve: (Leroskadó katonát nőalak fog át) annyira emberi, őszinte, póz nélküli, igaz, hogy nem csodálni, ha 1925-ben nem fogadta el a Hősi Emlékműveket Bíráló Bizottság — a „hivatalos" magyar művelődéspolitika. A ló-lovasábrázolásban ugyancsak egyik úttörő szobrászunk volt. 1918-as „Kis lovas"-a, s annak 1922-es változata szakítást jelentett Zala Györgyék kosztümösködő, sallangoskodó, neo-barokk szellemű felfogásától, s egy tiszta plasztikai nyelv érvényesülése, amelyben a két test egymáshoz való viszonya fontos. Anélkül, hogy tovább elemeznénk az első korszak alkotásait, befejezésül a korszakzáró 1921-es „önportré" plakettre utalunk. A téri tömörítés nagyszerű példája ez a tenyérnyi, de mégis monumentális, erőteljes hatású mű, a jellemzőerő nagyságát, a mesterségbeli tudás magas fokát egyaránt csodálhatjuk az ekkor negyvenéves mester plakettjén. A Művészház Szacelláry érmén kívül semmiféle kitüntetést nem kapott ebben a korban, a monumentális megbízatások is várattak magukra, de a progresszívek egyik vezetője lett, s a fiatalok nem hivatalos tanítómestere méltán volt művésztagja a Művészháznak, majd 1925-től alelnöke a Képzőművészek Űj Társaságának. 37 A cikkidézet a „A Hét" 1919. jan. 19-i, 3. sz. 45—46. származik. A vallomásokat közli László Gyula életmű katalógusa, 24. és 9. 382