A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1980 (Debrecen, 1982)

Művészettörténet - Takács Béla: A debreceni kalapos céh serlege 1826-ból

Takács Béla A debreceni kalapos céh serlege 1826-ból Debrecen nagy múltú gyapjú- és textiliparában a posztómetszők, szabók, takácsok, gubacsapók mellett aránylag korán létrejött a céhes iparral ugyan szoros kapcsolatban álló, de mellékiparágnak tekinthető kalapos mesterség. A kalaposok már a XVI. század elején feltűnnek Debrecenben, de mert a kalapviselet évszázadokon keresztül idegen volt a város lakossága előtt — német hatást láttak benne —, ez a mesterség sokáig nem tudott meggyökerezni a városban. 1510-ben János kalapos mester kénytelen volt Debrecenből Kassára vándorolni és ott próbált műhelyt nyitni, azonban a kassai kalapos céh nem fogadta be, így csak céhen kívül folytathatta mesterségét.

1 A kalapviselet Debrecenben csak a XVIII. század második felében kezdett divattá válni. Az első kalaposműhelyt 1766-ban a Piac utca és a Miklós utca sarkán levő házban Ráczkevi József nyitotta a városban.

2 A kalaposok száma ettől kezdve növekedett, és a század végén lépéseket tettek a céh megalapítására és ehhez a bártfai kalapos céh 1635-ből való artikulusait kérték kölcsön — legalábbis a debreceni céh iratai között ezt találtuk —, és ennek alapján 1790-ben létrehozták „Süveg és kalapcsináló céh" elnevezéssel a társaságukat. A céhlevél kezdő sorai egyértelműleg arra utalnak, hogy ez a mesterség egészen új iparág volt a városban, mert az artikulusok ezekkel a szavakkal kezdődnek: „Mi süveg és kalap csináló mesterek, itt Debrecenben czéhünk nem lévén" ... A céhszabályzatot a városi tanács 1792. február 20-án erősítette meg, illetve hirdette ki. Pontosan 25 év telt el, amíg végre hosszas levelezés, kérés után, 1817. szeptember 14-én I. Ferenc császár aláírta és a Helytartótanács kiadta a debreceni kalapos céh 41 cikkelyből álló szabályzatát, mely a továbbiakban meghatározta a céh életét és működését.

3 Gazdag István tanulmányából tudjuk, hogy a céh számára szinte állandó gondot okoztak a helybeli- és a vándorlegények, akiket számtalan rendelettel, határozatokkal próbáltak kordában tartani. A sokszor embertelen körülmények között dolgozó legények többször fellázadtak, titkos gyűléseket tartottak. Talán azért, hogy a szüntelenül szervezkedő legények kedvét keressék, 1826-ban a céh külön serleget, „társpoharat" készíttetett a legények társaságának, akiknek a száma 1826-ban 23 volt. Egyébként ebben az időben 22 kalaposmester dolgozott Debrecenben.

4 A serleget, vagy társpoharat a legény felszabadulása alkalmával rendezett ünnepségen használták. Ezt az eddig ismeretlen, a Református Kollégium Múzeumában őrzött serleget szeretnénk jelen közleményünkben bemutatni. A 7,5 cm talpátmérőjű, 28 cm magasságú, 9,5 cm szájátmérőjű, nagyon vékony és rossz minőségű ezüstből készült fedeles serleg kerek talpát trébelt kagy1 Szűcs Jenő: Városok és kézművesség a XV. századi Magyarországon. (Bp. 1955.) 136. 2 Gazdag István: Adalékok a debreceni kalapos céh történetéhez. (1766—1848). HajdúBihar Megyei Levéltár Évkönyve. (Debrecen, 1974.) 121. 3 Hajdú-Bihar megyei Levéltár. Kalapos céh iratai. IX. 13. 7. 4 Gazdag i. m. 125—126. 345