A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1980 (Debrecen, 1982)

Történelem - Szücs Ernő: A Gazdák Sütődéje Rt. 1911–1944 között

kihitelezésre kényszerült. Sokszor éppen emiatt kellett a Gazdák Sütödéje Rtnek bankhiteleket igénybevennie. Míg azonban egy oldalról ez az eljárás valóban lehetővé tette a vevők körének szélesítését, s ezzel a gyártás növelését is, másoldalról — mint már utaltunk rá — a vállalat számára nagy tehertételt jelentettek az ő általa igénybevett hitel kamatai, de nem szabad elfeledkeznünk a problémakörnél arról sem, hogy az adósok gyakran teljesen fizetésképtelenné váltak, vagy kény szeregyezségre léptek. Ezek az esetek legsűrűbben a gyár számára amúgy is nehéz időszakban, a gazdasági válság idejében fordultak elő, de még 1934 után is az összes kihelyezés 5—6%-át vitték el, s ez természetszerűleg érzékenyen érintette az üzemet.

52 Így pl. 1934—1940 között hét év alatt 18,675,81 pengőt kellett behajthatatlan követelés címén leírni a vállalati aktívákból. . A munkaerő A szakma kiváló ismerője, Marosán György írja „Tüzes kemence" című művében: „Pékség — furcsa világ, furcsa emberekkel! Kevesen és alig ismerik ezt a világot! Az emberek még ma sem tudják, milyen fáradságos munkával készül el az ő mindennapi kenyerük, süteményük. Azt sem tudják, kik is lehetnek azok, akik számukra azt elkészítik. Egyszerűen nem is törődnek ezekkel a szó szoros értelmében verejtékükben fürdő, kenyeret teremtő emberekkel, csak tudomásul veszik őket hogy vannak, és hogy napról napra kenyeret sütnek az asztalra. És az vajon kinek fontos, hogy a pék sokszor keserűen állapítja meg, hogy az építő, amíg él, gyönyörködik a házban, amelyet felépített — a szabó a ruhában, amit elkészített, az asztalos a bútorban, és így tovább —, az ő munkája viszont mit ér? Eredménye órákig él csupán .. .

53 Ez az együttérző, szeretetteljes megfogalmazás óhatatlanul felveti azt a kérdést, kik azok a „furcsa emberek", akik vállalják ennek a „furcsa világnak" ezer nehézségét. Kik helyezkedtek el ebben a szakmában? A választ jórészt a magyar társadalom sajátos fejlődésében találhatjuk meg. Jellemző volt ugyanis hazánk kapitalizmuskori társadalmi helyzetére, hogy ritka és rövid időszakoktól eltekintve inmobil volt. Az egyes osztályok, rétegek között rendkívül korlátozott volt a mozgás. Különösen állt ez az agrárproletár sorból az ipari szakmunkássá válás esetére. Az agrárproletároktól elzárkózó, magát többnek tartó kisipari, kismesteri kategóriába való bekerülés ezer akadállyal volt nehezítve. Az úgynevezett jó szakmáknál korántsem a mester fizetett a neki dolgozó inasnak, hanem még a családnak kellett fizetnie, hogy a műhelytulajdonos hajlandó a szakismereteket megtanítani. Ritka kivételnek, és igazán embernyúzó szakmának számított az olyan, ahol a mester kosztot, szállást, sőt némi készpénzt is adott a tanoncidőre. Ilyen szakma volt a sütőszakma. Így ezt a munkát rendkívül nehézsorsban élők, s igen sokan választották, hiszen a pékmesterség az iparos sorba felemelkedés kevés útjainak egyike volt. Következésképpen a pékmunkások között mindig sok volt a munkanélküli, ami kedvezett a béreknek a törvényesen megszabottnál is alacsonyabb szinten tartásában. Míg a mesterségben általában ez volt a helyzet, addig a nagyobb műhelyek, kenyérgyárak rendszerint nem éltek ezekkel az „ügyeskedő módszerekkel", de ezáltal arra is módjuk nyílt, hogy a legjobb munkaerőket szerezzék meg maguknak. S ha igaz is, hogy a Gazdák Sütödéje a bért az előírásoknak megfelelően fizette, illetve nem éltek vissza az 1938-ban rendeleti úton biztosított fizetéses szabadság kiadásával, a dolgozóknak pedig fürdő és zuhanyzó állt rendelkezésére, míg a műhelyekben csak lavórok, és hogy a második világháború alatt a hadbavonultak kü52 Uo. így pl. 1934-ben 1423,40 P-őt, 1938-ban 2540,33 P-őt, 1935-ben 3251,— P-6t, 1939ben 3358,— P-őt, 1936-ban 3577,— P-őt, 1940-ben 1248,97 P-őt, 1937-ben 3277,11 P-őt kellett leírni behajthatatlan követelés címen. 53 Marosán i. m. 102. 340