A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1980 (Debrecen, 1982)

Történelem - Román Márta: Könyves Tóth Mihály emlékek a Déri Múzeumban

rész 11.; 43. rész 5. 2.) Ézsaiás könyve ezeken kívül sok olyan részt tartalmaz még, amely az ország akkori állapotára jellemző volt, de erőt és biztatást is adhatott. (Például: 1. rész 7.; 16. rész 4.; 17. rész 14.; 22. rész 3.; 25. rész 5.; 26. rész 20—21.; 29 rész 20—21.; 35. rész 1. 3—6.; 42. rész 7.; 49. rész 8.^9. 17. 19. 25—26.; 50. rész 13—14.; 61. rész 1 .7.; 65. rész 2.) A levél harmadik része még az előzőnél is sokkal erőteljesebben utal az elbukott forradalomra és szabadságharcra. Hihetetlen, hogy a börtönből ezzel a címmel — A magyar hívek alkotmányos éneke — és szöveggel kijuthatott a levél, hiszen a forradalom szinte szószerinti követelései rejtőztek el a sorokban; „Tartsd meg a Haza békességét, Nyelvét határait törvényét." Vagyis nemzeti nyelv, függetlenség, törvényes jog biztosítása. Sőt, még a nemzetiségekre is találhatunk megoldást, „Álld meg Ur Isten a népeket, Mellyek a Magyar Hazában találták megnyugvó helyöket." Nagyon merész ez a befejező rész, de a haza féltését és szeretetét fejezi ki, valamint azt a bátorságot, hogy a bukás után, a fogságból is hirdeti a szabadság gondolatát, nem képes megtagadni ebben a helyzetben sem azt az ügyet, amelyért fiatalon majdnem életét adta. II. Egyéb írott emlékek Könyves Tóth Mihály levele Balogh Péterhez Balogh Péter nagyszalontai pap volt, 1860 és 1870 között pedig a Tiszántúli református egyházkerület püspöke. Könyves Tóth Mihály ezt a levelet mint a püspöki hivatal irodavezetője írta, beszámol benne a debreceni eseményekről a Nagyszalontán tartózkodó püspöknek. Az abszolutisztikus kormány 1856-ban egy széleskörű amnesztia révén kiengedte fogságából Könyves Tóth Mihályt, de egyházi hivatal viselését még nem engedélyezte számára. Így került aztán egy időre különféle egyházi jellegű adminisztratív állásokba. Balogh Péterhez nagy szeretet fűzte, nagy hálával és tisztelettel viseltetett a püspök iránt. „... az országos elnyomatás valamennyire enyhülvén, a debreczeni református egyház 1860. július 1-én harmadszori megválasztásával, viszszahelyezte őt lelkészi hivatalába, de ő ez állásáról önkényt lemondott, hogy Balogh Péter superintendens, mint legnagyobb jóltevője iránti háláját ezzel is kimutathassa,, ki, mint püspök, csak így lehetett egyszersmind debreczeni lelkésszé is."

16 A levél arról a debreceni eseményről számol be, amikor a debreceni nép egy este nemzeti érzésektől felbuzdulva az egyes épületeken található kétfejű sasokat leverte. Nagyon érdekes Könyves Tóth Mihály vélekedése az esetről és a tömeg viselkedéséről, különösen, hogy tudunk Habsburg-ellenességéről, szabadságharcos tevékenységéről. A levélben legkisebb jelét sem adja annak, hogy szimpatizálna a kétfejű sast — az elnyomás jelképét — leverő és lábbal tipró tömeg cselekedetével. Valószínű, hogy nem tudunk válaszolni, de mégis felvetődik a kérdés, hogy vajon mi okozott ilyen nagy szemléletbeli változást a prédikátor életében? Gondolhatunk arra, hogy közel tíz évvel később íródott ez a levél, mint például az, amelyet az előbb közöltünk, gondolhatunk arra, hogy öregebb, lecsillapodottabb lett, vagy a hosszú rabságra, amely szintén megfontoltabbá tehette. Lehet ösztönös viszolygás a feldühödött tömeg megnyilvánulásaitól, vagy az átlagosnál humánusabb, szelídebb szemléletmód, de lehet, hogy egyszerűen, csak a hivatal megkövetelte kötelességtudat és kötelességteljesítés irányította szavait? Mindenesetre ahhoz kétség nem férhet, hogy a nemzeti és hazafias érzés még élénken élt bene. Hiszen pontosan ebben az évben aktív résztvevője a császári udvar által kiadott „pátens" elleni harcnak. 1859. szeptember 1-én adta ki a bécsi kormány a magyar egyházvezetés beleegyezése nélkül azt a rendeletét,, 16 Csiky i. m. 21. 291