A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1980 (Debrecen, 1982)

Történelem - Sápi Lajos: Névtelen debreceni építők

tésük az akkori háborús időkben rövid távlatban el sem képzelhető. Az így előállott kép indíthatta az egykori utazókat a város nagy falu jellegű meghatározására. Debrecen kisebb részét alkotó nagyobb és téglából készült épületek többségükben még a pusztító nagy tüzek mindent elhamvasztó veszedelmét is átvészelték, esetleg kiégett üszkös falakkal. Az épületek szerkezeti felépítésének megfelelően a patics és vályogfalú lakóházak létesítéséhez különösen a kárvallott tulajdonosok nem hívtak szakembert, hanem kaláka alapon, egymást segítve építették fel egyszerű kis hajlékukat. Csak a komolyabb szerkezetek készítéséhez, tégla boltozatok építéséhez fogadtak fel szakembereket. Ezért a városban élő kőművesek nem szorítkoztak kifejezetten a szaktudásuk által biztosítható jövedelemhez, hanem rendszerint amellett gazdálkodással, szőlő termeléssel, állattartással is foglalkoztak, mint ezt más iparosoknál is látjuk. Így érthető, hogy a külön adóztatási alapot jelentő céhet nem alakították meg, majd később abban részt nem vettek. Az adóalapot csak mint céhen kívüli mesterséget űzőkre vetették ki a kőművesekre és legényekre. A város nagy részét 1719 nyarán ismét elpusztította a tűz és ez alkalommal leégett a Kistemplom is. A mindent elhamvasztó pusztítás után a város újjáépítéséhez az itt dolgozó kőművesek természetesen elégtelennek bizonyultak, s mint annyiszor, most is más város szakembereihez fordultak segítségért. Így kérték fel a pesti lakos Palczer vagy Burainer Boldizsárt az új templom felépítésére, aki bizonyára nagyobb gyakorlattal is rendelkezett a helybeli szakembereknél. A város céhekbe sorolt és céhen kívüli adófizetői között már az 1700-as években kőműveseket, német és magyar ácsokat, téglavetőket, tapasztókat, nádkötőket tüntet fel a kimutatás, kiknek adóját teherbírásuknak megfelelően állapítják meg. 1771-ben a céhek classzificatiójában feljegyezték „De Anno 1771 Tégla Vető Gazdák hivatalokat kik miképpen dolgoznak azoknak Specificatiojok." cím alatt, hogy 17 gazda van kik részben legénnyel, részben egyedül dolgoznak, s a kimutatás szerint összesen 29 900 db téglát égettek és még 10 400 nyerstégla után fizettek dézsmát „Hadas Sámuel Épittő Inspector" jelentése szerint. Ennyi tégla bedolgozása egy év alatt valóban nem igényelt nagy számú szakembert. A régi debreceni kőművesek — mint korábban említést nyert — részben háztulajdonosok, részben rendszeres lakásbérlők voltak, amit az 1773-ban bevezetett taxás telkek igénylésére beérkezett kérelmek is igazolnak. Ugyanis a török hódoltság megszűnésével az ország elpusztított területeire a bécsi udvar a monarchia más területeiről bajor, morva és más nemzetiségű lakosokat telepített, akik közül számosan költöztek Debrecenbe is. A szabad királyi városi rang elnyerése fejében a városra erőszakolt katolikus vallású lakosok befogadására ez igen kedvező alkalomnak bizonyult. Ez a beáramlás 1716 után határozottan érezhetővé vált a város életében. Megjelentek a különböző német iparosok párhuzamosan a magyar mesterek mellett. Ezek letelepítésére kevés volt az elhagyott házhelyek juttatása, így mint lakásbérlők helyezkedtek el a városban. A királyi biztos szorgalmazására 1773-tól kiosztott újsorosi telkek igénylésére beérkezett több mint 200 kérelmet átvizsgálva azt találtam, hogy egyetlen debreceni lakos kőműves mester vagy legény sem kért telek juttatást, hogy ott magának házat építsen. Ezzel szemben 1773. június 22-ről az alábbi figyelemre méltó kérelemről számolhatok be/

4 „Méltóságos Groff Királyi Comissarius nékünk érdemünk fölött Kegyes Patrónus Urunk! Tapasztalván Eő Fölségének Nemes Városunkhoz való kegyelmességet, midőn láttyuk, hogy az Fölséges Királyi Comissio által az hibák igazittatnak a szükségek bé töltetnek, Nagy szükségünktől ösztönöztetvén Nagyságod Kegyes szinte előtt, miis alól nevezett alázatos Instánsok egy egy Ház Telekért alázatossan esedezünk kiknek ezen szűk időben az béres Háznak Taxsa adása sulyossan esik. Edgyik ugyan közülünk ugy 4 HBmL. Királyi biztosi iratok IV. A. 1002/3. 214