A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1980 (Debrecen, 1982)

Történelem - Varga Gyula: Adalékok a debreceni céhes ipar és a mezőgazdaság kapcsolatához a XVIII. század végén

az összes iparosok 75%-a nem váltott cenzuális földet s 67,2%-ának nem volt szőlője. Legtöbben tehát megelégedtek azzal, ami nekik természet szerint járt,, maguk pénzt már kevésbé áldoztak földszerzésre, bár erre joguk lett volna. Ennek ellenére szinte bizonyosnak vehető, hogy Debrecen XVIII. századi iparosainak gondolkozását még áthatotta a földdel, állattal való törődés. A gazdálkodás tehát nemcsak befolyásolta, hanem szinte megszabta mentalitásukat. Ügy látszik, a külső szemlélő hajlandó volt figyelmen kívül hagyni az iparosok számbeli fölényét, mivel a városkép, amely őt Debrecenben fogadta, ezt nem tükrözte. Pedig a debreceni céheknek ekkor még országszerte nagy tekintélye volt. Az itt szerzett mestervizsgát bármelyik királyi városban elfogadták. Néhány iparág pedig azzal dicsekedhetett, hogy legényeinek azért nem szükséges vándorolniuk, mert abban a szakmában a debreceni mesterek a legjobbak (szappanosok, gubacsapók). Az ipar és a mezőgazdaság kapcsolatában tehát a XVIII. században még nem feltétlenül az ipar hanyatlását kell látnunk, mint inkább annak sajátos karakterét. Csak később, a XIX. század első felében dőlt el, hogy ez a hagyományaiban megmerevedett, mezőgazdasághoz kötődött ipar már nem képes lépést tartani az újabb követelményekkel, s ettől kezdődött a debreceni kézműipar rohamos hanyatlása. S hogy a munkaeszközüktől elszakadt kézművesek végülis nem jutottak proletár sorba, nem váltak ipari tartaléksereggé, az annak köszönhető, hogy közülük többen áttérhettek a földművelésre, vagyis parasztokká lettek. 172