A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1980 (Debrecen, 1982)

Történelem - Kormos László: A Türelmi Rendelet és a tiszántúli protestánsok

Az államsegély e gyakorlati módszerének kidolgozására tett kezdeményezése azonban a református egyházaknál sem talált megértésre. A református püspökök és lelkészek attól tartottak, hogy ezáltal a katolikus államapparátus hivatalnokaivá válnak, az egyházközségek pedig gazdasági forrásaik összeírását fogadták ellenkezéssel. A különféle egyházi vagyon számbavételét elrendelő királyi rendelet a tiszántúli református egyházmegyékben éles tiltakozást váltott ki. A felméréshez szükséges jelentést megtagadták vagy vagyoni állapotukról félrevezető jelentést adtak. Szőnyi Benjámin esperes, bódmezővásárhelyi lelkész egyenesen azt jelentette, hogy „összeírandó fundus nincs".

35 A király végül is 1784— 85-ben csak az iskolák fenntartására vonatkozó jövedelmek összeírását szorgalmazta, de a tiszántúli reformátusokkal így sem boldogult. A Debreceni Református Kollégium és annak partikulái s egyéb iskoláik segélyezésére szolgáló alapítványaikhoz szívósan ragaszkodtak. Sőt nemcsak az összeírást sérelmezték, hanem az iskolák fenntartására és diákok élelmezésére szolgáló alamizsnaszedés, az ún. kollekták tilalmazását és a legációk betiltását is. A király kénytelen volt engedni. 1785. május 5-én

3tí hozzájárult, hogy a prédikátorok a kollégiumok és iskolák támogatására buzdíthatják híveiket s a begyűlt adományokat összegyűjthetik. A türelmi rendelet nyomán indult meg a tiszántúli református lelkészek között jobbágysorból kiemelkedésükért folyó mozgalom, mely a földesúri, katolikus magisztrátusi önkénnyel szemben a fejedelmektől kapott kiváltságaikat követelte. Elsőnek a Bihari és a Szilágyi egyházmegye lelkészei nyújtottak be kérelmet a püspökhöz, hogy járjon közbe a királynál régebbi kiváltságaik elismerése és visszaállítása végett.

37 Különösen nehéz helyzetben voltak a váradi, a szepesi és a kalocsai katolikus püspökök hatáskörébe eső területek lelkészei. Számukra a tiszántúli reformátusok egységes helytállása védőbástyát jelentett a helyi támadások ellen. Szatmár megyében a gyülekezetek tagjai sem élhettek a vallásszabadsági jogaikkal. Különösen a céh-tagok érezték az elnyomást. Hiába adott felmentést a rendelet a katolikus ünnepeken, körmeneteken való részvétel alól, Szatmár vármegye ezt nem vette tudomásul, és a részvételt megtagadó céhmestereket — a türelmi rendeletet követő évben — 1782 márciusában is börtönben tartotta. Szilágyi Sámuel püspök mind a lelkészek, mind a céhmesterek ügyében azonnal intézkedett. A túlkapásokat sikerült megfékezni, de még 1789-ből is vannak adataink arról, hogy református gyülekezeti tagokat kitelepítéssel fenyeget a földesúri önkény. Szőnyi Benjámin esperes 1789. február 14-én felháborodva terjeszti fel a püspökhöz a kisperegi egyházközség tagjainak kérelmét, hogy mentse meg őket a kitelepítéstől.

38 A tiszántúli reformátusok minden vallássérelemre érzékenyen reagáltak,

39 a püspök a sérelmeket összegyűjtötte és a király elé terjesztette.

40 Szatmár megye toleranciaellenes tiltakozásával,

41 Heves megye erőszakoskodásával szemben maga a király tett intézkedést. A katolikus vezetés alatt álló vármegyék között akadtak olyanok, amelyek ki sem hirdették a rendeletet, vagy csak kivonatokban közölték a községekkel. A Békési egyházmegye még 1787. február 1-én tartott közgyűlésén is azt kérelmezi a vármegye alispánjától, hogy a királyi parancsolatot ne csak kivonatokban, hanem „egész párban adják ki" a helység bíráinak.

42 A tiszántúli református egyházi vezetés józan, tárgyilagos szívóssággal védekezett. Közvetlen a türelmi rendelet kibocsátása után Hatvani István profesz35 TREL I. 1. b. 367., 379. HTT 488., 389., 490. sz. 36 TREL I. 3. b. 153. 37 TREL I. 2. b. 468., 508. 38 TREL I. 2. f. 15. 39 TREL I. 1. b. 322., 338. Sinai Misc. VI. 115—117. 40 TREL I. 2. b. 384. I. 24. b. Sinai Misc. VI. 330—31. 41 TREL I. 1. b. 338. 42 TREL I. 24. a. Sinai Misc. VI. 115—117. Kiss Bálint: A békésbánáti református egyházmegye története. Szentes, 1836. Kézirat. 384. 144