A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1979 (Debrecen, 1981)

Régészet - Patay Pál: Három bronzüs

vonalból álló köteg díszíti (7. kép). Belső oldalukon, mindkét szélükön fent és lent kopás figyelhető meg, ami azt bizonyítja, hogy eredetileg — akárcsak a hozzá igen hasonló hosszúpályi szitula esetében — karikák voltak beléjük fűzve. Az egyik fül a felső részén berepedt; egy darabja ki is szakadt. A fenéklemeznek csak az oldalt felálló, fordított csonkakúp alakú része maradt meg, maga az igazi fenék, azaz az edénynek az a része, amin állt, kiszakadt és hiányzik. Méretei: magassága kb. 37,5, peremének átmérője 38, hasának átmérője (30,5 cm magasságban) 39,3, fenekének átmérője kb. 17,5—18 cm. A fenékrész az edény oldalán 8,1 cm magasságig emelkedik fel. Leltári száma: 78.1.1. A kurdi típusú üstök a Kárpát-medencében A bronzedényekről szóló kiváló tanulmányában, amelyben behatóan foglalkozott a közép-európai későbronzkor bronzedényeivel, G. Merhart megállapította, hogy az üstök két főtípust alkotnak. Ezeket egy-egy magyarországi lelőhelyük alapján kurdi, ill. hajdúböszörményi típus névvel jelölte meg.

2 A két típus jellegzetességei jól elhatárolódnak. Előbbinek a nyakat függőleges irányban áthidaló, széles szalagfülei vannak, testük pedig — kevés kivételtől eltekintve — díszítetlen. Utóbbiak oldalán vízszintes rúdfüleket találunk s palástjukat a fülek magasságában díszített sáv borítja, amelynek mintáit trébelt dudorsorok alkotják. Nem nehéz felismerni, hogy mind a három fentebb leírt szitula a kurdi típusba tartozik. Merhart azt is megfigyelte, hogy a kurdi típusú szitulák nagyság tekintetében eléggé eltérőek.

3 Benyomásunk szerint azonban nem a típuson belüli variációkról van szó, hanem különböző csoportokról, amelyek nemcsak nagyságuk, ebből kifolyólag a felépítésük, hanem az elterjedésük, ebből következtethetően pedig a készítésük helye, valamint esetleg a készítésük ideje tekintetében is különböznek egymástól. A fentiek alapján feltétlenül elhatárolhatunk egy csoportot, amelybe a névadó lelőhelyen talált példány is beletartozik, amiért is szűkebb értelemben vett kurdi csoportnak is nevezhetjük azt. Az alábbi szitulák sorolhatók ide:

4 1—2. Kurd

5 3. Rinyaszentkirály

6 4. Bizovac

7 2 Merhart, G., Studien über einige Gattungen von Bronzegefässen. Festschrift des RömischGermanischen Zentralmuseums in Mainz II. (Mainz, 1952) 29—35. 3 Uott, 29. 4 Nem vettük fel e csoportba a Dresden-Dobritz-i szitulát — lásd: Coblenz, W., Der Bronzegefässfund von Dresden-Dobritz. Arbeits und Forschungsberichte zur sächsischen Bodendenkmalpflege 1950/51. 137, Abb. 3. — amit egyfülű és különlegesen díszített voltánál fogva egyedi darabnak, vagy egy további csoport eddig egyetlen ismert példányának tekinthetünk. Úgyszintén nem említettük a merlarai példányokat — lásd: Merhart, В., i. m. 69, 16. t. 3—4. — amelyek ugyancsak további változatokat képviselnek. A G. Merhart által ide sorolt példányok közül (i. m. 69.) töröltük az alábbiakat: Jászkarajenő. A leletben előforduló edénytöredékekről biztosan megállapítható, hogy azok nem szitulából, hanem egy egészen másfajta edényből származnak. Lásd: Patay P., Utóbronzkori bronzedények. Arch. Ért. 95 (1968) 70—71., 13—14. k. Privina Glava. A kisméretű töredék — lásd: Garasanin, D., Katalog metala. Narodni Muzej — Beograd. Praistorija I. (Beograd 1954) 28., XIV. t. 7. — nem alkalmas arra, hogy belőle rekonstruálni tudjuk az egykori tárgy eredeti alakját. Véleményem szerint az sem biztos, hogy egyáltalában szitulából származik. 5 A leletben az ismert ép példányon kívül egy másiknak néhány töredéke, többek között egy füle is volt. Lásd: Hampel /., A bronzkor emlékei Magyarhonban (Bp. 1886—1896) CCXI. t. 1., ill. CCXI. t. 2, 4. 6 Hampel /., i. m. CCXV. t. 10—12. 7 Vinski-Gasparini, K., Najstarija broncana vedra jugoslavenskog Podunavlja. Vjesnik Archeoloskog Muzeja u Zagrebu. Ser. 3. III (1968) 3—4., 1.1. 1, II. t. 68