A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1979 (Debrecen, 1981)
Irodalomtörténet, művelődéstörténet - Tóth Béla: Descartes és Debrecen
A debreceni kartéziánusok tevékenységének jelentőségét az alábbiakban látom: 1. A legnagyobb létszámban és súllyal képviselték Magyarországon a descartes-i tanokat, gondolkodást, lépést tartottak a kartezianizmus európai mozzanataival, sőt pl. Németország tekintetében meg is előzték azt. 44 2. Nagy szerepük volt a természettudományok, főleg a fizika, matematika, de a fiziológia, lélektan, orvostudomány, fizikai földrajz, csillagászat iránti érdeklődés felkeltésében, e tudományok fejlődésében, mind Debrecenben, mind országos viszonylatban. 3. Megvetették a haladó teológiai gondolkodás (naturális teológia, cocceianizmus), a racionális teológia alapjait. 4. Az önálló gondolkodás, a kritika felszabadításával elindítják Debrecent a felvilágosodás útján, melyen az a XVIII. sz. folyamán töretlenül halad Csokonaiékig (Földiig, Fazekasig). Hogy ez így lehetett, annak persze megvoltak Debrecenben a maga társadalmi, történeti okai. A város ebben az időben a magyar városok sorában a legsajátosabb képletet képviselte. Majdnem két évszázadon keresztül szinte függetlenséget élvezett a három hatalom, (a Habsburg, a török s Erdély) ütközőpontján, szinte állam volt az államok között, s ebben a függetlenségben kifejlesztette a maga önálló, demokratikusnak mondható városszervezetét, mely főleg genfi mintára, egyesítette magában a polgári és egyházi vezetést. E helyzetében, vezetői bölcsessége és polgárai szorgalma folytán, jelentős jólétre is szert tett, amelyet a háborús csapások, sarcolások, tűzvészek járványok sem tudtak megsemmisíteni. Kollégiuma révén pedig, mely jórészt e sajátos helyzet következtében, az egész ország reformátusságának vezető iskolájává s partikulái révén az ország legjelentősebb oktatási intézményévé emelkedett, állandó kapcsolatot tartott Európával, az európai tudós világgal. Diákjai a legkorszerűbb tudással fejükben s a legfrissebb könyvekkel iszákjukban tértek haza Magyarországra, s adták tovább kinn szerzett kincseiket. Hogy a 18. sz. első feléig (a Habsburgok erőteljesebb beavatkozásáig, 1752) Debrecen az ország legfejlettebb, leghaladóbb társadalmi szervezetű, a legteljesebben „polgári" városa, ez vitathatatlan, s ennek köszönhető, hogy a tudomány terén is élenjárt az országban 45 . Az azonban, hogy a XVIII. sz. első felére a kartezianizmus Debrecenben már több mint félévszázados hagyományt képviselt, némi veszélyt is jelentett. Itt is kezdett kialakulni az hogy a descartes-i filozófia, alkotója szándékától eltérően, maga is „tan"-ná kezdett merevedni, követői pedig, akárcsak külföldön, itthon is, Debrecenben is, szinte szektává szerveződtek, s tanításaik nyomán egy új skolaszticizmus volt kialakulóban. Ezt a helyzetet nagyban elősegíthette, hogy a századfordulón a túl a tiszai papság a kartéziánus-coccejánus Szilágyi Mártont választotta meg püspöknek, s bár utódait, Kotsi Csergő Jánost (1700—1710), Veresegyházi Tamást (1711—1716), Huszti Lovász Sámuelt (1716—1724), Rápóti P[ap] Mihályt (1722—26), Zoványi P. Györgyöt (1656—1758) nem lehet teljes határozottsággal kartéziánusnak nevezni, de valamennyien megfordultak külföldi, svájci, német, holland egyetemeken, és nyilván valamennyien megértéssel viseltettek az immár nem nagyon új tanok iránt. Zoványi alatt különben is az volt a helyzet, hogy őt 72 éves korában választották püspökké, s hivatalát haláláig, 101 éves koráig viselte. Egyrészt idős kora, másrészt az, hogy püspöksége idején is megmaradt zilahi parókiáján, valószínűvé teszi, hogy Debrecen és a debreceni traktus ügyeit rábízta az 1738-ban egyházkerületi főjegyzővé, azaz püspökhelyettessé választott debreceni antistesre és esperesre: Sződi Istvánra, az egykori kartéziánus tanárra. * * * 44 L. pl. Thuróczy-Trostler emlegetett értekezésének szavait: „Németország csak lassan nyitja meg határait a Cartesianismus előtt. Az egyetemek hivatalos filozófiája, az új skolasztika, amely Melanchton óta Leibnitzig zavartalanul, szinte megszakítás nélkül éli a maga belterjes életét, könyörtelen harcot hirdet ellene". (29. 1.) 45 Komoróczy György: Debrecen története a felszabadulásig, (Debrecen, 1955) 26—39. 430
