A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1979 (Debrecen, 1981)

Művészettörténet - Sz. Bíró Katalin: „Lakodalmasok” – Holló László lakodalmi témájú képei

személyiségek együttese, hanem élő eggyé vált tömeg — s mint a dráma részeseit, bennünket is kényszerít magányában osztozni. A művet a domináns technika sajátosságai éltetik.

15 Csak olajfestésnél lehet falemezre ilyen súlyosan, festékrögökkel, vonulatokkal, és csorgatásokkal, az ecsetet jól az alapra nyomva, megforgatva, vastagon feltenni a festéket, s abban így játékosan, futamokat húzva, spontán formákat és mélytüzű, ragyogó, nagyon világos és nagyon sötét színeket festeni. Ebben a nagy feszültségeket szín-fény-faktúra segítségével kifejezni tudó festékben lehet dinamizmust éreztetni. IV. A festő természetévé vált képfestő eszközökkel, képépítő eljárásokkal megkomponált kifejező mű ez. Hollónak sikerült értelmi összefüggést teremtenie festői eszközei között. Ezzel válik képi nyelvének jelrendszere hitelessé, és ezért érezzük igaznak feszültségteremtő atmoszféráját és mindazokat az asszociációkat (a kapcsolat-nélküliséget, az elszigeteltséget, a magányt), amelyeket sugall. Azt, hogy a világ „széttörése" — „ember és természet összetartozásának" szétesése — az embert és a természetet irgalmatlan elszigeteltségre kárhoztatja. Valóságként éljük át ezt a magányt (amely ugyan nem jelenik meg a képen közvetlenül), és azt, hogy a kép „itt és mosf'-jában az emberi létfeltételek meghatározója, a jellemalakító tényező már nem „.. .az ember és a természet összetartozásának ősi élménye...", hanem valami más: a szorító magány közös átélése, megmaradt emberségünk közös felmutatása. A festmény az expresszionista áramlat kiváló teljesítményeinek sorába tartozik, Holló László életművének s a háborús évek magyar festészetének kiemelkedő alkotása. 15 Holló László tiszteletben tartja az anyagot, amellyel dolgozik: „»Megbosszulja a festék, ha sokat piszkáljuk, vége, az anyag veszedelmes dolog« — mondja, s akár Medgyessy Ferencet hallanánk. Nemes és tiszta keveretlen színeket használ, bőven mastixozott húsos festéket. Amikor témáját már idegeiben is érzi, szinte ösztönösen emeli fel ecsetjével színeit s hagyja, hogy a vásznon keveredjenek, oldják, taszítsák, fedjék egymást. Mégsem egészen véletlenen múlik egy-egy színnek az uralma, helye, bár ez a festői technika sok esetlegességgel jár. Biztos kezet, pikturális ritmusérzéket és teljes koncentrációt kíván. Jól kell ismernie palettáját, ecsetjét, a festékek tulajdonságát, tudnia kell, hogy milyen mélyen merítsen, egyszerre mennyi festéket emeljen fel, s hogyan fektesse, üsse a vászonra. Mivel nem használ lokális színeket, s mert egy-egy szín fedéséből, keveredéséből hajszálfinom változatok származhatnak, ezért utánozhatatlan és másolhatatlan, mindig friss, ötletes, mozgalmas. Nincs benne kiszámítottság, pedig valamennyi képét hosszas érlelés előzi meg." KoczoghÁkos i. m. 415