A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1979 (Debrecen, 1981)

Művészettörténet - Sz. Bíró Katalin: „Lakodalmasok” – Holló László lakodalmi témájú képei

fogalmazás robbanással fenyegető feszültségeinek világához. A környezeti elemek figurákhoz fűződő epikus jellegű viszonya még nem halványodott el teljesen, de a hangsúly egyértelműen a magukat felmutató figurákon van. Ez megbontja a csoport és a környezet közötti — epikus jellegű és téri kompozíciós — összhangot. Azonban a formák különböző tulajdonságainak egybehangolásával Holló úgy szervezi meg a kép terét, hogy a mögöttes rétegekben működésbe léptetett összetartó erők nem engedik, hogy a csoport és a környezet közti meg nem egyezés megszüntesse a kompozíció egységét. Sőt éppen ebben az ellentmondásban — a szétbomlasztó és az egységbevonó képi erők harcának feszültségében — valósul meg a mű valódi egysége. A képi erők „küzdelmének" magasabbrendű szintézise valósul meg az 1943-as, végső változatban (4. kép), amely egyértelműen, a zsánerképek epikus szándéka nélkül, a drámára koncentrál. A környezeti elemek csak jelzésszerűek, s talán éppen emiatt a figurák „emberibbek", mint a második változat bálványszerű alakjai. Teljes erejében kibontakozik a domináns elemek — a figurák és az ég — kontrasztjainak összhatásában megfogalmazódó baljóslatú, vészterhes hangulat. Zaklatott ecsetjárás fogja egységbe a képfelületet. Ez a lakodalmas téma legtömörebb, legkoncentráltabb megfogalmazása. A képeken nem az eseményhez hagyományosan társuló hangulatiság tükröződik. Nem a násznép önfeledt, dévaj mulatozása vagy jómódját fitogtató magamutogatása, nem a kis falu népének az ünnepélyes alkalommal megnyilatkozó családias egybetartozása vagy éppen ellenségeskedésektől feszülő világa, mégcsak nem is az egybekelő pár boldog megilletődöttsége foglalkoztatja a festőt. Holló a falusi esküvő cselekménysorából a vonulást, a lakodalmi menet vonulását választja képe témájául

10

. Már az első változaton is érződik: a képi cselekvés, a „mese" csak a felszín (ha úgy tetszik: az alkotás értelmezésében a legelső réteg). Többről is szó van itt. A templomi áhítat merev, „archaikus" mosolyával együttvonuló embereket — noha ez a mosoly egyéniségekként jellemzi, s egybe is kapcsolja őket — nem az esküvő öröme hatja át, hanem egy furcsa, elszigeteltségre emlékeztető érzés. Mintha ez az alkalom, a lakodalom képtelen lenne a cselekmény szokásos, természetes résztvevőivé tenni a figurákat. Itt ez még csak bizonytalan sejtés,de a másik két festményen egyre határozottabbá válik. Erősen mélyülő utca terében közeledik a násznép — de, mintha hirtelen megtorpantak volna. S ebben a pillanatfelvétel-szerűségben, a megtorpanás szoros összetapadásában, mosolytalan felmagasodásában nem lakodalmi öiöm, boldogságváró izgatottság, inkább valamiféle „várakozásteli gyanakvás"

11 feszül. Felmutatják magukat: „gyanakvássalteli várakozásukban", konok tartásukban nyilatkozik meg emberségük. Holló László itt, az Alföldön ismerheti meg ilyennek az embereket, és velük együttélve mutathatja meg az embert ilyennek: földből kinövőnek — eget érintőnek. Ezeken a festményeken nem az egykori lakodalomról kapunk képet, hanem a festőben feszülő gondolatokról, érzésekről, indulatokról. „Az a festői kényszer munkálkodik itt s ontja variációit megunhatatlanul с témára, amely a feltárhatatlan, de nyilvánvaló nyugtalanságokat igyekszik megközelíteni. Az a kényszer, amely rendet akar teremteni művészete kavargó világában ... olyan indulatokkal, hogy nem a kép formaelemeinek felületi hatásait érezzük, hanem azt, ami nem is látszik: a robbanó feszültséget."

12 10 „Az alakok ünneplő rongyaik pompájában menetelnek sorsuk irányába, az élet szakadékainak peremén." — az 1943-ban készült Lakodalmasok alakjait jellemzi így Jobbágyi-Gaiger Miklós Holló László három festményét elemző írásában. Jobbágyi-Gaigen Miklós: Holló László művészete Tér és Forma, 97. évf. (1944) 5. sz. 81—85. Nem lehet véletlen az, hogy éppen a Holló Lászlóval festői temperamentumban rokon Koszta József művészetéről írt hasonló szavakkal Aradi Nóra: „.. .Koszta színességében a szegénység vádol, nyughatatlan kavargássá nőnek a pompás színű rongyok." Aradi Nóra: Koszta 1861— 1949. (Budapest, 1965) 11 Pogány Ö. Gábor idézett tanulmányában jellemzi így a Lakodalmasok figuráit. 12 Bíró Lajos i. m. 404