A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1979 (Debrecen, 1981)

Művészettörténet - Sz. Kürti Katalin: Holló László és Medgyessy Ferenc hagyatéka a Déri Múzeumban

Holló e korban festett földhözragadt szegény embereire, s a szépségre rátörő nyomorra, kiszolgáltatottságra. Az 1930-as években elsősorban történelmi témák foglalkoztatják Hollót, pár mitolo­gikus témájú akvarelljének lehiggadt, klasszikus nőalakjai inkább a krematóriumi freskó áhítatos szellemű nőalakjaival rokonok, mint az előző Delilákkal, Magdolnákkal. Az 1929-es „Sírbatétel" téma folytatódik az 1937-es „Krisztus sírbatétele" és az 1939-es „Krisztus levétele a keresztről" műveken. E témákat a legszemélyesebben festi meg Holló: hívei nyújtott, vakító sárga Krisztus-testet emelnek s e Krisztus-alak mindig Holló szenvedő, gyötrődő arcát mutatja. Alakjai nem különleges hősök, hanem mindennapi szegény emberek környezetéből. Hiába keresnénk a vigasztaló égi fényességet, a transzcendentális elemet, csak a vihartól szabadult alföldi táj, s villanyfénytől világított, földbesüppedt tanya bukkan elő. Bármely témához nyúl ekkor Holló, tragikus hatást keres és vált ki, önarcképei, csend­életei éppúgy drámák kifejezői, mint lakodalmasa, mezei jelenetei, vagy jelképes műve. A mitológia az emberiség közös kincse, olyan forrás, amelyből bárki meríthet, s mű­vészi megformálással bármely nemzetiségű művelt nézővel megértethet. Holló európai irá­nyultságát mutatják e művei: kapcsolatát a művészettörténet e témát feldolgozó művé­szeihez, de expresszionista kortársaihoz is. Mitologikus műveivel éppúgy kifejezi európaisá­gát, mint magyarságát, kortársaival közös feladatvállalását, s legszemélyesebb önmagát. A MEDGYESSY-HAGYATÉK A Déri Múzeum 1930-tól kezdte a Medgyessy-művek gyűjtését. Az Aszfalt Rt. aján­déka volt a „Kis lovas", Medgyessy letétje a „Táncosnő" és „Térdeplő" с műkő szobor. Mindhárom mű a Déri tér parkját díszítette, csak 1945 után került be a múzeumba. 12 A „Támaszkodó nő" kisbronz és a „Táncoló faun" dombormű után 1937-ben grafikákat vásárolt a múzeum. 1957-ben a mester ajándékaként, 1958-ban, halála után hagyatékaként került a gyűjteménybe Medgyessy negyven terrakotta szobra és reliefje, plakettje. Ezt az ajándékot egészítette ki az igazgatóság a hatvanas években a „Hortobágyi bika", harminc rajz és pasztellek megvételével. A „Magvető" síremlék-relief, a „Kövér gondolkodó" bronz. A Kossuth Egyetem adta át könyvjóváírással a „Korcsolyázók" с kétalakos bronzszobrot. Medgyessy Ferenc özvegyével jó kapcsolata volt a Déri Múzeumnak. Mária asszony szerény, jelképes összegekért adta el a grafikákat, pasztelleket, s több ajándékot is adott: rajzokat, dokumentumokat. 1970-ben elhatározta, hogy az alapítandó debreceni emlék­házba berendezési tárgyakat ad át. Amikor azonban lebontásra került a Medgyessy család Bethlen u. 33. sz. alatti lakóháza, az özvegy letett erről a tervéről. Halála előtt úgy végren­delkezett, hogy a hagyaték a Nemzeti Galéria tulajdona legyen, s a Galéria gondoskodjék egy Medgyessy Múzeum létrehozásáról, fenntartásáról. Egyben hétszázezer Ft-ot hagyott a Galériára, kérvén: négy köztéri szobrot kapjon egy-egy nagy város: Esztergom, Hódmező­vásárhely, Debrecen és Győr. A Nemzeti Galéria Medgyessyné 1976-ban bekövetkezett halála után nem tudta fenntartani a Százados úti Művésztelepen levő Medgyessy-műtermet. A Kulturális Minisztérium Debrecen kérése alapján úgy döntött, hogy átadja a hagyatékot Debrecen város Tanácsának. A hagyaték — ellentétben a Holló-anyaggal —, kizárólag Medgyessy műveit tartal­mazza. A lakás és műterem bútorzata, az ott levő barátaitól származó festmények, szobrok, dísztárgyak, a művész személyes tárgyai az örökösök tulajdonába kerültek. A múzeum a Városi Tanács segítségével vásárolta meg tőlük 1977-ben a műterem bútorzatát (poszta­mensek, mintázó állványok, polcok), valamint a szobrászszerszámokat, majd 1980-ban sze­mélyes tárgyait és őt ábrázoló műveket (Kádár Béla, Demeter Róbert festményeit). 12 A Déri Múzeum Évkönyvei évente közöltek leírást, ill. fotót a megszerzett (vásárolt, letétbe, ajándékba kapott) művekről, így Medgyessy Debrecenbe került alkotásairól is. 373

Next

/
Thumbnails
Contents