A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1979 (Debrecen, 1981)

Néprajz - Vajda Mária: A balmazújvárosi Németfalu táplálkozási szokásai

újabban már kakaós cukorral is megszórták, felgöngyölítették, „V" alakban beletették a tepsibe és megsütötték. Kőtt tésztából készült a karácsony este elmaradhatatlan túrós béles is. Kelt tésztából csináltak lekváros kiflit, mák, dió töltelékkel ízesített göngyöleget is. A fahajas kalács (cimötkuhe) úgy készült, hogy a kelt kalácstésztát a tepsibe elnyújtották, nagyon vékony rántással bekenték a tetejét és egy kis fahajas cukorral meghintették, és a kemencében kisütötték. Újabb keletű a vízenguggoló, melyet az I. világháború után vettek át a magyar asszonyoktól a németek. Finomabb tésztaféle volt, elkészítéséhez sok élesztő és tojás kellett. A kútban, a vízreeresztett vederben kelt meg, innen kapta a nevét. Újabb keletű a szalagáré is, mely szintén a magyaroktól történt átvétel. Nem kelesztett tésztából készült a szilveszter este régen elmaradhatatlan kásás béles vagy nyújtófás béles. A lisztet sóval, cukorral, egy kevés zsírral, édes tejfellel meggyúrták, egy kicsit pihenni hagyták, majd elnyújtották (a magyaroknál széjjel-huzigálták), meleg zsírral bekenték, egy kis liszttel bepergelték, majd összehajtogatták a tésztát. A nyújtást, zsírral, liszttel való beszórást kétszer-háromszor megismételték, majd a hidegen pihenni hagyták egy darabig. Sütés előtt elnyújtották, kis kockákra vágták és köleskásával megtöltötték. A köleskását zsíros sósvízben megabálták, majd mikor kihűlt cukorral összedörzsölték, és így tették a tésztába. Akik tehetősebbek voltak, azok nemcsak kásásbélest sütöttek szilveszterkor, hanem túrósat, diósat is. Később a köleskását a rizskása váltotta fel. Gyakori hétköznapi eledelnek számított a keletlen tészta ételek közül a szűz kuhe. A lisztet sóval, egy késhegynyi szódabikarbónával (hogy ne legyen olyan kemény), tehetősségtől függően vízzel vagy tejfellel meggyúrták, elnyújtották, a tepsibe tették, a tetejét villával megszurkálták, vagy késsel bevagdosták, a kemencében megsütötték. Főztek hozzá egy keménymagos levest, és ezzel el tudtak egy ebédet. „Azér híjták szűz kuhenak, mer valóban nem vót benne semmi." (Pokrócz Dánielné, Bernstein Erzsébet 66 é.) Disznóölés reggelén elmaradhatatlan volt a pogácsa. Volt ahol már előző este kisütötték, volt ahol csak a disznótor reggelén. A tehetősségtől függően több-kevesebb zsírral, valamint tejfellel gyúrták meg. Élesztő nem volt benne, csak egy kis szódabikarbóna, ezért is nevezték restpogácsának. A „futtató" (élesztő) nélküli tésztákat nagyon gyakran olyan helyeken csinálták, ahol kevesebb idő állt a rendelkezésre, hiszen ezek hamarabb elkészültek, nem kellett várni a kelésre. A sült galuskát, a gúnárnyakot egyaránt főzték a magyarok és a németek is. Sós vízzel meggyúrták a lisztet, egy kicsit pihenni hagyták és gúnárnyak vastagságúra megsodorták, a gyerekek kedvéért gyakran pipát is formáztak belőle. Tepsiben megsütötték, majd apró darabokra tördelték, forró vízzel leforrázták, és puhulás után szalonnás zsírral leöntötték. Télen gyakori reggeli vagy déli étel volt. A Németfaluban, főként olyankor, ha kevés idő állt rendelkezésre az ebéd elkészítéséhez stercet vagy titakniknepet sütöttek. Lisztből, tejből, tojásból a palancsintatésztánál sűrűbb masszát kavartak és öntött vaslábosban forró zsírban morzsalékosra megsütötték. Régen inkább sóval ízesítették, ma már vaníliás cukorral szórják meg. Gyakran főztek hozzá köménymagos levest, vagy hagymalevest, és kész volt vele egy ebéd. „Anyám is nagyon szerette. Egy német asszonytul tanulta, akivél együtt jártak dógozni a határba. Oszt ha kevés ideje vót anyámnak, akkor ezt gyorsan kikavarta, oszt hamar vót egy ítél. A gyerekik is szerettík. (Szilágyi Margit 53 é.) A nagyobb ünnepek sült tésztája volt a rétes, de egyes fajtáit hétköznap is elkészítették. Töltelék szerint készítettek káposztás- (krautrédes), túrós- (khörstrudli) és sárgarépás rétest. Ä töltelékét ez utóbbinak úgy készítették, hogy a sárgarépát megreszelték, ízléstől függően sóval vagy cukorral meghintették, egy kevés zsírban megdinsztélték. Ezt azonban már régen nem sütik. A krautredest kizárólag kraut und praj főzés után sütötték. Ugyanis mindig több savanyú káposztát főztek jó zsíros füstölt hússal, hogy maradjon ki káposzta és ez adta a tölteléket. A rétestésztát langyos, sós vízzel gyúrták meg, cipókra szaggatták, egy negyed óráig pihenni hagyták, majd kézzel hártya vékonyságúra széthúzták, s olvasztott zsírral megkenték. A megmaradt káposztát megmelegítették, kicsavarták, hogy ne legyen leves, a tésztára szórták, újból lelocsolták zsírral, összegöngyölték, és a kemencében tepsiben megsütötték. Egy személyre egy levél tésztát számítottak. Mivel a kraut und prajt vasárnap főzték, a krautredest általában hétfőn sütötték meg. Érdekes módon bár a kraut und praj főzését a magyarok átvették a Németfalusiaktól, de a krautrédes készítését nem. „Azt nem tudják a magyarok. Az én menyem mán magyar, vagyis inkább katolikus, de az rettenetesen szereti 343