A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1979 (Debrecen, 1981)

Néprajz - Voigt Vilmos: A folklór és az irodalom kapcsolata a magyar állatmesékben

Sulzer: Allgemeine Theorie der Schönen Künste с művének В. I. „unter dem Artikel Fabel" található nézeteit használja fel. A tanulmány az ezópusi mesét erkölcsi mesének tartja» Ennek célja éppen csak az, ami minden egyéb képeké, hogy a fontos gondolatokat, előterjesztéseket, igen elevenen, és szép ízléssel, hathatósan előadva, mintegy érezhetővé tegye. (73.) Nemcsak gyermekek számára való, olykor a legerősebb férfiú is élhet vele. Különösen az a sajátossága fontos a mesének, hogy általa mintegy kívülről szemlélhetjük magunkat. (75.) A helyes mese eszerint, először is fontos tárgyú, másodszor a tárgy és az ábrázolt kép között megegyezés van. Mindkettő legyen egyszerű, természetes és világos. Ezeknek helyes arányaira példa lehet La Fontaine, Phaedrus. Az utóbbi említett rövidségre Phaedrus szintúgy alkalmas minta. Az előadás alkalmas volta szintén lényeges. Ennek alapján osztották be különböző csoportokra a meséket az eddigi vizsgálódók. Ezeket azonban nem részletezi a tanulmány, mivel Lessingben el lehet olvasni. A mese általában az egyszerű emberek között keletkezett, akik ha valamit világosan ki akarnak fejezni, gyakran folyamodnak képhez, allegóriához, meséhez. Lehetséges az is, igaz a föltevés, mely szerint a hajdani népek bölcsei alkalmazták volna a mesét népeik pallérozására. „A Mese tehát nem valamelly népnek, vagy időszakasznak különös találmánya. Nem szükséges mint tselekszik néha, annak eredete felkeresése végett Indiába vagy Persiába menni. Minden tartomány szülő földe annak, noha a' tökélletes meseszerzésnek ajándéka ritka, 's különös és éles értelmet kíván." (83.) A magyar mesék közül senkit sem akar megítélni, pedig jó lenne. „Szeretném pedig ha valaki minden eddig kijött Magyar Mesékről bővebb tudósítást adna, érdemes is volna a' dolog a' felvételre. Sőt szép volna a' régiségből, a' köz nép közzül is a' miket fel lehetne találni, az olvasó közönséggel közleni." (84.) Végül egy Gellert-mese fordítását adja, a fogatlan eb békés szándékáról. Dallos Gyula a Szépirodalmi Figyelő 1861-i évfolyamának 278—9. és 294—6. lapjain tárgyalja „A mese történeté"-t. A cikk túlnyomórészt az állatmese történetével foglalkozik. Véleménye szerint a mese indiai eredetű és magyarázatát a lélekvándorlásban leli. Innen került aztán el mindenfelé. A középkor végéig sok jó meseköltő dolgozta fel ezeket a történeteket. „De amily nagy feltaláló erővel és eredetiséggel tűntek ki a középkori mesék kezdetben, míg hivatott és tehetséges költők voltak azok mívelői: ép annyira elkorcsosodtak már a reformatio ideje felé; sőt még eredeti formájukból is kivetkőztek; ilyen korcsfaj például a franczia fabliaux és contes nevű irodalmi termékek, mik nagyrészt közönséges népmesék és mondák."

302 Arany László 1876-i székfoglalójában is foglalkozik az ezópus-phaedrusi mesékkel. A legtisztábban itt megnyilatkozó didaktikai irány hatására ez a népköltészetben ritka műfaj. „Nemcsak maga a nép nem alkot hasonlókat, hanem a különben annyira ismert s elterjedt Phaedrus, meg a francia La Fontaine, vagy a magyar Fáy-féle mesék sem tudtak soha is egy népnél sem körforgalomba jutni: a minek oka bizonyára abban fekszik, hogy e mesékben a tanulság igen tisztán elvont, mondhatni philosophikus, s a cselekvény egészen háttérbe szorítva, s a szereplő állatok jellemzésére is csak csekély súly van fektetve."

303 Szász Károly, 1874-ben keletkezett tanulmányában abból indul ki, hogy az aesopi mese nem is annyira költemény, mint tanítás. Különösen megfigyelhető benne az egyes esettel általános célozás. Ennek felel meg a mesei ábrázolásban a typus, mint az általános letéteményesének előfordulása. Ennek az elvnek megfelelően Szász az állatmesékben Aesopus alakjától kezdve csak hanyatlást lát: az egyszerűségtől eltérést. Ennek keretében említi Goethe ironikus rajzát a svájci esztétizáló meseelméletről is. A tanulmány második részében a mesék beosztását kísérli meg. Az addigi kísérleteket nem tartja kielégítőnek. Cserébe az ésszerű, mythoszi (vagy allegóriái) és természetfeletti mesék hármas beosztását tartja helyesnek. Mindezeken belül további változatok is következhetnek. Szász Károly értekezésében azonban nem él népi, népmesei adatokkal.

304 Gyulai Pál egyetemi előadásában foglalkozott a kérdéssel. Szerinte „Az állatmese eredetileg a népköltészet szüleménye. A nép foglalkozott ugyanis legrégebben ilyenek létrehozásával, midőn az állatokról valamely tréfás vagy tanulságos történetet pusztán a maga 302 Dallos 296. 303 Arany László ÖM II. 115—6. 304 Szász. 322