A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1979 (Debrecen, 1981)

Néprajz - Voigt Vilmos: A folklór és az irodalom kapcsolata a magyar állatmesékben

Amikor Heltai csak „régiek"-ről beszél, akkor is hasonló a helyzet. („Ezért mondottác á régiec: Ignorantia audaciam gingnit ac temeritatem: at scientia cunctationem. A tudattlanoc, miért hogy ä dolognac sullyaságos uóltát nem e

c

rtic, igen merészec, készec mindenre,... "

140

, „Azért ä régiec mido

e

n ä szerenczet meg akartác írni, kere

c

c formában irtác meg: hogy forog mint a kere

c

c ácszeke

c

ren:... "

141

: nyilvánvalóan idegen eredettel, viszont magyar szólásnak tetszik egy másik fabula-értelmezésben: „Azért mondottác ä régiec, hogy nem czak az ártán, hanem még az eme disznó is szép mákot tud találni."

142 Gyakran emlegeti a Bibliát, egyes szenteket, idézi mondásaikat. Ilyen esetben természetesen egy pillanatig sem lehet kétségünk a forrásról. Ez annál inkább igaz, mivel nemegyszer latinul is közli a vonatkozó mondatokat. Egy esetben pedig latin közmondást idéz: Qui facile credit, facile decipitur. Ennek bevezetője „Régi bo

e

lcz mondás"-nak nevezi.

143 Ezekből az adatokból nyilvánvaló, ha a Heltai által közölt szólások eredetét vizsgáljuk, forrásait kutatjuk, megállapíthatjuk: merít ugyan a magyar hagyományból, de túlnyomó részben a nemzetközi szóláshagyományt idézi. A két forrást többé-kevésbé elválasztja ugyan egymástól, de nem mindenütt és nem következetesen. Arról pedig, hogy akár magyar eredetűnek vélt, akár máshonnan eredett bölcs mondásai mesékből származtak volna, maga Heltai sehol sem tesz említést. Más műfajokra, illetve olyan elnevezésekre, amelyekhez mi műfajokat kapcsolhatnánk, csak igen elvétve találunk utalást a mesék szövegében. Leggyakrabban a „példa" említése fordul elő. Ezek azonban nem utalnak valódi történetre (XXXIII: Példákat hozhatnánk elő; XLIX: Példákat adhatnánk elő; LX: Erről az írásból (=a biblia) sok példát hozhatnánk; LXVII: A világ rakva efféle példákkal), legfeljebb a példa-példázat bibliai műfajának ismerete látszik belőlük. Egy alkalommal említi a „históriát" is. („Tudod á Dauidnac és Goliathnac historiáiát."

144

), egy alkalommal a „trufát" („Es monda amaz Hispanos nemes ember. Vraim. Bizony nem truffa."

145

): ezek közül az elsőről az sem valószínű, hogy az akkor már meglevő, bibliai eredetű műfajra utalna, a második meg e helyen a mai 'tréfa, hiábavalóság' jelentéssel bír. Előfordul ezeken kívül a „pakocsa" szó is (XCVII: csak pokocsáltam, XCIX: pokocsából — itt többször is), de ezúttal minden műfaji jelentés híján. A mesék szövegében egyszer felbukkan a „tanulság" is, (XCVI: háromféle jeles tanulság.) azonban ez sem utal semmiféle műfajra sem. Mesevégzői közül egynémelyik felkeltheti figyelmünket. „De ä to

e

bbit mind ez mai napiglan meg fogiác az emberec minden fe

c

le hálóual és to

e

rel."

146 Ez v'tta fogva mind éyel kel iárni szegénnec."

147 „Es onnég vagyon ennyi kúldús és seggen \^1о

в toluay."

148 „Innég vagyon ez, hogy a keuélly kegyettlenec az o

e fel fuuássokban olly nagy szégyennel el vesznec."

149 Ezekről — tüzetesebb vizsgálat híján — csak annyit állíthatunk, hogy megegyeznek a későbbi népi gyűjteményekben található mesék didaktikus bevégződésének formáival. Nem világos azonban az, mennyiben volt ez az eleme már Heltai korában is magának a köznyelvnek, minden egyéb és kizárólag mesei forrást milyen mértékben tételezhetünk fel. A formák elég egyszerűek ahhoz, hogy önmagukban ne hordozzák máris a mesékre utalást, megrögződésük azonban mindenképpen óvatosságra int a megállapítások megtételében. Népi meséinkben is gyakran szólítják egymást a szereplő állatok „húgom, néném, bátyám, komám" szóval. Heltainál találunk erre is adatokat.

150 Láthatnánk ebben is mesei 140 Uo. 127. 141 Uo. 83. 142 Uo. 49. 143 Uo. 114. 144 Uo. 197. 145 Uo. 244—5. 146 Uo. 48. 147 Uo. 86. „Népiesen lehet, olyanformán, mint az azótától óta" — írja róla a jegyzetben Imre Lajos. 148 Uo. 130. 149 Uo. 166. 150 Csak ízelítőnek: koma: 65; húgom: 145, 168, 169; néné(i)m: 151; atyámfia: 233; fráter: 119, 155, 156 stb. 20* 307