A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1979 (Debrecen, 1981)

Néprajz - Voigt Vilmos: A folklór és az irodalom kapcsolata a magyar állatmesékben

felbukkanásukról értesülünk, az átmeneti folyamatról magáról keveset tudtunk meg. Mindezek ellenére is meg kell jegyezni azonban, hogy Pesti meséi nem egyszer egészükben is olyannyira üde és természetes elmondásúak, hogy bízvást tarthatnánk az egészet is népinek — a forrás nem ismeretében. (Pl. 17b—18a, vagy 48a.) Összegezve e hosszúra nyúlt elemzést, már eddig is felmerült Pesti fordításának humanista, a népi ihletésű Heltaitól sokban különböző volta. Az ilyen elemzés azonban eddig eléggé szűkszavú és általános érvényű megállapításokat tartalmazott csupán.

101 Annál fontosabb azonban művének gondos elemzése, mivel az évszázadok során — legalábbis az irodalmi életben — szinte mindvégig ismert és említett volt, 102 különösen Sándor István 1795-ben történt tárgyalása után vált emlegetette.

103 Több kiadása is bizonyítja ezt. A magyar néphagyományra tett közvetlen hatása ugyan nem bizonyítható, fontossága azonban vitathatatlanul áll. Már Beöthy hangsúlyozza Pesti Gábor meséinek vizsgálatakor a biblia kötöttebb prózájával szemben kibontakozó szabadabb, köznapibb és világosabb nyelvét.

104 Különösen Horváth János és Klaniczay Tibor foglalkoztak ezzel részletesebben is. Kettejük közül az utóbbi megy messzebbre következtetéseiben, amikor a Pesti által címlapra tett Horatius-idézet (Nec uerbum curabis reddere fidus ínterpres) alapján a gyűjtemény műfordítás jellegéről beszél. Kiemeli érzékletes képeit, és az eredeti szöveg hangulatát is tolmácsoló, művészi fordítókészségét. A népi elemekről is megemlékezik. „Népi elemek, szavak, kifejezések is minduntalan belecsúsznak Pesti előadásába, olykor-olykor még népmesei hangulatok is. A tanulságokat összefoglaló háromsoros versikéknek is népi ritmusuk van.

105 Noha különösen az utolsó megállapítása erősen vitatható, véleménye kis módosítással helytáll. Nem valószínű azonban, hogy Pesti annyira osztályharcos és kemény alkotásokat írt volna, mint ahogy azt Klaniczay felteszi. Alkotása nem is a magyar társadalom igényeiből, hanem a külföldi igények magyar viszonyokra való alkalmazásából nőtt ki. A mesékkel, jobban mondva az életrajzzal kapcsolatban Horváth János azt is felteszi,

106 hogy a torz Aesopusfigura közrejátszott a Salamon és Markalf-történet népszerűvé válásában is. Ennek azonban a ránkmaradt szöveg alapján

107 közvetlen bizonyítéka nincsen. Ha áttekintjük Pesti fordítását, még egy sajátosságra figyelhetünk fel, amely az eddigi kutatóknak elkerülte a figyelmét. Egy-egy megoldás — ez az idézett példákból nyilvánvalóan megállapítható — többször is visszatér a szövegben, leginkább egymás közelében. Ebből a néhány lapos fordítási egységből a munka ütemére és gyorsaságára, a fordítás készülésének technikájára is következtethetünk. Az eléréseknek az a jelentősége is megvan, hogy általuk meg lehet állapítani, hol és mennyiben közli a mindvégig kötelező normát a mű, hol tér rá a magától, vagy más hagományból merített formákra: amelyeknek nem teljes érvényét, nem tökéletes ösztönösséget éppen a későbbi adatok megszűnése bizonyítja. Ha ezt figyelembe vesszük, jobban megvilágosodik előttünk fordításának értéke. A folklór és irodalom szempontjából ha némileg középúton áll is ez az alkotás, mégis egyértelműen és határozottan irodalmi jelenség. Népi vonásainak értelmezéséről már esett szó. Nem állíthatjuk azt semmiképpen sem, hogy a magyar mesemondásra utaló adatok gazdag volta jellemezné. Ilyen formában nemigen hathatott a népi hagyományra sem, mint ahogy maga sem merített belőle elég sokat és elegendő tudatosan.' Nemcsak a Mohács utáni évtizedek zűrzavarában, hanem magában ebben az alkotásban is elegendő okát láthatjuk annak, miért kezdődik csak Heltaival népi ihletettségű ezópusi állatmesegyűjteményeink sora. 101 Kerecsényi 475. 102 Kovács Sámuel 5. 103 Kálmán 14. \04 Beöthy I. 136—7. 105 Klaniczay 180. 106 Horváth: Reformáció 111. 107 RMKT VIU. 269—305. 302