A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1979 (Debrecen, 1981)

Történelem - Kahler Frigyes: Adalékok Debrecen román megszállásának történetéhez (1919–1920)

rendkívüli ok megszűnése után köteles azt állami fizetőeszközökre beváltani. Ez az időbeli korlát és feltétlen beváltási kötelezettség különbözteti meg a szükségpénzt az árutermelő társadalmakban jól ismert egyéb — tartósan használt — pénzhelyettesítő eszköztől, mint a váltó, csekk stb. A szükségpénz csak részben képes átvenni a pénz funkcióit. Betölti a forgalmi eszköz szerepét. A gyakorlatban a szükségpénz nem pénzt, aranyat — hanem pénzjelet, az aranyat helyettesítő állami fizetőeszközt helyettesíti, ilyen módon szekunder pénzhelyettesítő. A fizetési eszköz funkcióját — szűk földrajzi és időbeli korlátaihoz képest — elvileg betöltheti ugyan, ténylegesen azonban fizetőeszköz szerepe dominál. Mivel a szükségpénz bakjegyet helyettesít, így „a fizetési ígéret" ígérete. Fedezete általában többrétegű. Az arany hiánya miatt a közvetlen fedezet rendszerint a kibocsátó vagyona. Az állam általános pénzkibocsátási monopóliumát a szükségpénz formailag akkor is érinti, ha felségterületén az árumetafózishoz szükséges pénzmennyiség nem áll rendelkezésre. E monopólium sérelméből eredő jogellenességét azonban quasi szükséghelyzet oldja fel, ami nem más, mint a kibocsátó közösségek önvédelme a pénzhiányból eredő összeomlás kivédésére. Ez utóbbi ugyanis nagyobb hátrány az államra, mint a pénzkibocsátási monopólium formális sérelme. A kifejtettekhez képest a szükségpénz konkrét történeti helyzetben kialakult quasi szükséghelyzet jellegű abszolút vagy relatív fizetőeszközhiány kiküszöbölésére egy államon belül meghatározott területre időbeli korláttal a törvényes pénzhez viszonyított helyettesítő eszköz, amely átveszi a pénz vagy az államilag elismert általános pénzhelyettesítő — bankjegy — forgalmi eszköz és fizetési eszköz funkcióját. IV. A román megszállás első napjától szövődött az a sok sötét szálból alakuló képj amelynek legfontosabb pénzügyi körvonalait már másutt felvázoltuk.

24 Debrecen román katonai megszállása — mint már arra utaltunk — lényegében harc nélkül történt —, nem számítva a Nyíregyháza körül folyt csetepatét.

25 A város középületein fehér zászlók lengtek és a bevonuló román királyi csapatok elé kivonultak a városi vezetők — Pákozdy Sándor volt alispán, Csóka Sámuel polgármester helyettes, Magoss György városi főügyész és Baltazár Dezső református püspök, aki a megszálló csapatok parancsnokához üdvözlő beszédet intézett. Délután 4 óra tájban jelentek meg a Kossuth utcán a megszálló csapatok első alakulatai és 1

/

2 6-ra befejeződött a megszállás, a VII. és XVI. hadosztály székhelye Debrecen lett. Másnap megjelent a megszálló hadsereg első hirdetménye Dimitrescu Konstantin tábornok és Stanescu vezérkai főnök aláírásával. A hirdetmény tiltja a gyülekezést, fegyverviselést, tüntetést, lakhelyelhagyást és a kijárást reggel 6-tól este 10 óráig engedélyezte. Egyidejűleg elrendelték a szesztilalmat is.

26 A megszálló csapatok parancsnoksága a megszállást — és ezt majd a kivonulást bejelentő kiáltványban is nyomatékosan hangsúlyozta — a Vörös Hadsereg támadásával indokolta és céljukként többek közt a rend — mind a polgári társadalmi rend, mind a közrend értendő — helyreállítását tűzték ki. A román király Nagykárolyban erről így nyilatkozott: „Biztosítom Debreczen város és Hajdú vármegye közönségét, hogy a közbiztonságot és a magánvagyont meg fogom védeni."

27 Miként alakult a megszállás alatt Debrecen és a Tiszántúl közjogi helyzete? Ezt a kérdést nemcsak az utókor kutatója teszi fel, hanem megválaszolása alapvetően fontos volt az egy24 Kahler Frigyes: Debrecen város és Hajdú vármegye szükségpénzei 1919-ből DMÉ 1972. 323— 344. 25 A csatározások szemtanútól származó leírása Réczei Sándor: Naplójegyzetek Debreczen szab. kir. város román megszállásának idejéről. 1919. ápr. 23—1920. mára 11. HBmL XV. 8. 3. (to vábbiakban R.); melléklete: Réczei Ferenc főhadnagy (a naplóíró unokaöccse) leírása. 26 R. 4—15. Réczei Baltazár püspökről nem tesz említést. 27 R. melléklet: hirdetmények és 29. A beszállásolt Popille Morar román hadnagy közlése: DFU 1920. febr. 22. Vö. még: A román király nyilatkozatáról Magoss György feljegyzése R. 22. sz. melléklete. 235