A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1979 (Debrecen, 1981)

Történelem - Neubauer Pál: Debrecen szerepe és feladatai a Kossuth kormány gazdasági és pénzügyi politikájában 1849. január–május

gyek kimondott törvénytelensége, hanem az azokat bíró nép tulajdonának épségben fenntartása vezeti."

150 A debreceni kormány lapja, a Közlöny 1849. márc. 27-i számában a népet a Kossuthbankónak Almásy-bankóra történő átváltásától óvta, mert a „magyar bankjegyet... a magyarok Istene szilárd hitelalappal áldotta meg."

151 Az osztrákok által kibocsátott pénz pedig maholnap értékét veszti. Sőt Vas Gereben a Nép Barátja с lap márc. 29-i számában még tovább ment a lelkesítésben. Windischgrätzet meggyanúsította, hogy azért akarja bevonni a magyar bankót, meit „azt mindenki szívesen elveszi, mert a temérdek vagyonnal bíró ország képes azt értékben visszaváltani."

152 Mindenesetre tény, hogy a Kereskedelmi Bank megbízottja, Libasinszky Nándor január 23-án még 142 112,— forint értékű 1 és 2 forintos bankjegyet hozott Debrecenbe az osztrák megszállás alá került Pestről. A debreceni kormány viszont — igaz, hogy jóval áron felül — a megszállt területekről magyar bankjegy ellenében tudott a szabad országrészben már, vagy még nem kapható hadfelszerelési cikkeket vásárolni.

153 A császáriak megszállását amúgy is nehezen viselő lakosság ebben kész örömmel járt a kormány kezére. A császári kormány kétértelmű magatartása pedig sokban előidézője volt annak, hogy a lakosság, amely osztrák bankjegyhez amúgy is nehezen tudott jutni, meg ösztönösen húzódott is tőle, a Kossuth-bankótól nem igyekezett szabadulni. Csak február 24-én helyezte az osztrák pénzügyminiszter hatályon kívül a magyar bankjegyeket az osztrák birodalom egész területén.

154 Tekintettel arra, hogy Magyarországon kívül ezeknek a forgalmát sehol sem tűrte, tilalma csak Magyarországra vonatkozhatott. Ezt ismételte meg Windischgrätz március 8-án kelt rendelete az 5 és 100 forintosokra nézve.

155 Ekkor kezdődött a debreceni kormány küzdelme közigazgatási és büntetőjogi téren bankjegyei értékének fennmaradásáért. A kishitűek és haszonlesők ugyanis elültették a bizalmatlanság csíráit az ingatagabb lelkekben. Itt volt az ideje a hatóságok erélyes fellépésének. Szemere Bertalan felső-magyarországi kormánybiztos járt elöl jó példával. „Aki a bankjegyet fitymálta, elcsukatta. Aki ezüstre nem váltott, bár bővében volt, elcsukatta. Ahol zsarolni akarták az álladalmat, ott árt szabott."

156 Windischgrätznek a magyar bankjegyek érvénytelenítését kimondó rendeletére pedig válaszul március 16-án „Figyelmeztetés"-t és „Rendelet"-et bocsátott ki.

157 A „Figyelmeztetés" szerint: 1. Az ellenség Magyarországon nem rendelkezhetik. 2. A fővezér rendelete csak az ausztriai kincstári fizetésekre vonatkozik, „hova fizetni egy becsületes magyar sem kíván." 3. Az osztrák bankjegyet a magyar nemzet képviselete sokszor nyilvánította már törvénytelennek, mégsem lehetett kiszorítani a forgalomból. Hogyan lehetne ezt egy el nem ismert hatóságnak a törvényes magyar pénzzel szemben megtennie? 4. Az ellenség „csak és egyedül a szabadság háborújának folytatását akarja lehetetlenné tenni." A „Rendelet" meghagyta, hogy a) a pénznemekben válogatni nem szabad, mindaz érvényes pénz, amit a kormány kibocsát; b) aki ez ellen a rendelkezés ellen vét, haditörvényszék elé állítandó. 150 Faragó i. m. 233. s köv. 151 Uo. 152 Uo. 153 Lukács i. m. 54. 154 Faragó i. m. 209. 155 Uo. 156 Miskolci tudósítás március 1-ről Szemere ottani kormánybiztosi működéséről. (Közlöny 56. sz. 1849. III. 18.) 157 Faragó i. m. 233. s köv. 12 Déri Múzeum évkönyve 177