A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1978 (Debrecen, 1979)

Művészettörténet - Szabó Sándor Géza: Boromisza Tibor és a Hortobágy – Adatok Debrecen XX.századi művészettörténetéhez

az egész hortobágyi kollekciót megvásárolná. Ám a személyes ellenszenv, mely a heves vérmérsékletű Boromisza és a vastagnyakú Ecsedi között feszül, kenyértöréshez vezet. A kolónia két egymással ellentétes, de egymással jól megférő művészének Káplárnak és Boromiszának szembeállítása kezdődik. S ez annál könnyebben megy: Káplár a művészi élet útvesztőiben nem képes eligazodni a maga naivitásával, ínséges sorsa pedig azokhoz közelíti, akik vásárlással keresik kegyeit. Az akció vége: a debreceni Műpártoló Egyesület tagjai — Boromisza távoltartásáért — vállalják a kisebb ellenfélnek vélt Káplár lovaggá ütését, azt, hogy maguk közé vegyék.

42 A „leválasztás" első lépése az, hogy a társaság legjobb eredményei idején több, mint feltűnő mód egy Amerikából idetévedt üzleti festőt pártfogol a város szubvencióval, megrendelésekkel.

43 A második, hogy Káplárt úgy kezdik kezelni, mint aki egyedüli alapítója, s képviselője a hortobágyi festő-társaságnak, s mintha a piogramot is ő fogalmazta volna. A harmadik lépést Boromisza maga teszi. Bár számos összezördülésük után is igyekszik fenntartani az ügy érdekében a jó kapcsolat látszatát; egy debreceni kiállítás ügyében például egyenesen Sőregihez küldi — tárgyalófélként — Káplárt. Az eredmény: szakítás. Ősszel már meg sem várja a szétverést — Budapestre utazik, ahol egyéni (!) kiállítást készít elő.

44 A Tamás Galéria ajánlkozik, ő azonban a Nemzeti Szalon mellett köti meg magát -— alighanem azért, mert kisebb kötöttséggel dolgozhat.

45 December 8-án magabízón írja: minden úgy megy, ahogy kell, meg fogja kavarni a művészeti élet poshadt vizeit. Kiállításával minden lap — legyen bármilyen irányú — foglalkozik — majd minden jelentős kritikus, műtörténész hozzászól a hortobágyi tanulmányút kérdéseihez. Bemutatója végül is 1929. december 15.—1930. január 3. között tart nyitva a Szalon termeiben:

46 „Boromisza Tibor dolgait gyermek- és ifjúkori kísérleteitől fogva ismertem, egészen a nagybányai évek bőséges terméséig, a háborúig bezárólag. A háború évei és a háború utáni évek hézagot jelentenek ismeretemben. Most, ezen a kiállításon látom viszont újra Boromiszát, mint a Hortobágy festőjét. Azt hiszem, olyasvalamiről van szó, mint mikor a palánta a neki megfelelő talajba jut. Boromisza Tibor nem Párizs, nem München gyárfüstös, ideges, zaklatott atmoszférájának, nem Nagybánya idillikus, olaszos legének az embere, Boromisza a végtelen puszta, szilaj rohanás mozdulatainak, tékozló fénynek, süvöltő szélnek érzője. Nem tudom azért, hogy a tájképeket merjem-e elébe helyezni portrésorozatának, amely a puszta gyermekeit ábrázolja. Ezek az arcok megfognak és magukért beszélnek, az ármányos kanász, filozófus gulyás, keménypillantású csikós, az álmodozó juhász. Ezek a fejek tiszta karakterűek, kifejezőek, és festői értéküktől eltekintve is hatásos dolgok. Bármennyire is lokálpatrióta elfogultságaim vannak szülőföldemmel, Nagybányával szemben, amely Petőfiben magában is megingatta az alföldi büszkeséget, Boromisza Tibornál kénytelen vagyok leszögezni, hogy ha a nagybányai vásznai előtt bizonytalankodnék a fönntartástalan dicsérettel, ez a kiállítása föltétlen és maradéktalan elismerésemet kényszeríti ki, mint amely teljes és igazi művészet, és egészen sajátja." — írja róla lelkes ismertető kalauzában Tersánszky J. JenőP A kiállítás hatása, sikere valóban nem mindennapos. Kézdi-Kovács László a Pesti Hírlapban azt írja, hogy Boromisza képeiben törhetetlen kemény akaratot és tudást lát, 42 Debrecen város képviselőinek látogatásakor a következő kérdelek merültek fel. A képanyagnak Debrecenben kell maradnia; a képek megvásárlására egy műpártoló társaságot kellene alapítani; a művész tíz pásztorfej és tíz pusztai táj megfestésére havi 500—1000 pengő szubvenciót kér. Sőregi, I. 46—47.; Az ügyek lezárását a teljes visszautasítás jelenti: 73/931. Déri m. sz. Ecsedi levele Boromiszához 1931. február 6. FMA.; Ld. még: Sőregi levele Boromiszához 1931. január 12. FMA.; Frey Gyula levele Boromiszához, 1931. január 24. FMA. 43 Boromisza levele Sőregihez, 1929. szeptember 29. 44 Sőregi János: Piktorok és pásztorok. Debreczen, 1929. november 8.; Boromisza őszi levelei Sőregihez: 1929. október 12, 18,: szeptember 29.; Sőregi, II. 35—36, 40.; Boromisza előjegyzési naptára 1929. október 24-i bejegyzése: „Káplár útját kiadtam." 45 Boromisza levele Sőregihez, 1929. VI. 5.; Sőregi, I. 60. 46 Boromisza levele Sőregihez, 1929. december 8. Ld. még: Boromisza kiállításának meghívója. Hagyaték. 47 Tersánszky Józsi Jenő: Boromisza Tibor képei. Nyugat, 1930. 84—85. 365