A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1978 (Debrecen, 1979)

Néprajz - Jankó Ákos: A fonó munkaszervezeti és társasösszejöveteli formáinak történeti és recens vizsgálatához

megyei románoknál a kenderkalákák idején a lányok felkeresték valamelyik jobbmódú gazda feleségét, s kenderét kikérték kalákába. Az asszony kiosztotta a szöszét a lányok között, akik otthon azt megfonták. A munka elvégzése után a háziasszony mulatságot rendezett a fiatalok részére. Ilyen alkalommal szokták énekelni a „gazdasszony dalát": Gazd' asszony! gazd' asszony! A munkát, melyet elvégeztünk, Ne legyen szemünkre vetve, Sem pedig rossz hírbe keverve. A fonalat, a melyet fontunk, Legyen hasznodra; Lehet, hogy vastag egy kissé, Mert éjjel fontuk.. .

115 Beregben is, a tehetősebb gazdasszonyok kiosztották fonnivalójukat a lányok közt, s a kész fonalat adták vissza a lányok a gazdasszonynak, aki fáradságukat kalákával viszonozta. A kalákát vasárnap, templom után tartották, a mulatság késő éjjelig tartott, melyen cigányok működtek közre. A mulatságban megvendégelés nem volt.

116 Borsodban a kaláka, kanálka, kanaka inkább a Szabolcs-Szatmárhoz közel eső területeken volt szokásos. Gyakran 20 lány és asszony gyűlt össze egy helyen fonni. Másik módja volt a kalákának, hogy a gazdasszony a szöszt kiosztotta a lányoknak és asszonyoknak, s azok a fonallal számoltak el. A szöszt megfonni sorba jártak egymáshoz. A kalákák február végéig tartottak, ez idő alatt szombatonként kanálkabálakat tartottak, s a segítségnek vacsorát adtak.

117 A kalákafonónak Szatmárban is többféle formája élt. Legáltalánosabb volt, hogy a társadalmi segítséget igénybevevő háziasszony összehívta ismerőseit, rokonait, vagy akár az egész falu lányait és asszonyait, s vendégei az ő házánál egyetlen este feldolgozták összes szöszét, vagy annak jelentős részét. A megvendégelés és az azzal kapcsolatos mulatság vagy közvetlenül a munkavégzés után, ugyanazon este keretében történt, vagy később, általában egy hét múlva következett. A közös fonást követő, nagyobb mulatsággal járó összejöveteleket Nagyecseden mulató kalákának mondták. Az utólagos megvendégeléssel járó kalákafonók szokását Hermánszegről és Szamossályiból ismerjük. Szamossályiban a század elején egy Zoltán nevű földbirtokos rendezett először ilyen kalákát. A közös fonásban nemcsak a falu, hanem Hermánszeg fiataljai is mind részt vettek. A következő vasárnap volt a. fonóbál, amire a házigazda két disznót vágott, sok tésztát süttetett. A bálban a lányok szülei is ott voltak, s a mulatság még hétfőn is tartott. Hermánszegen a kalákát a háziasszony lakásán, a bált az iskolában tartották. A fonásnak lassú és alapjában véve primitív szerszámokon történő módja leginkább csak a házi vászonszükségletet elégítette ki. A gazdasszonynak igen nagy gondot okozott a fonás akkor, ha nagy családja volt és egyedül nem tudta azt ellátni ruhafélével, vagy betegsége miatt nem tudott fonni. Ilyen esetben az asszony számított a falu támogatására, s kalákafonó rendezésével a közösség segítségét vette igénybe. Mivel a kalákafonók szerveződésének alapvető szempontja a rászorultak megsegítése volt, a közösség tagjai részére az abban való részvétel társadalmi kötelezettséget jelentett. Aki már rendezett kalákát, kötelességének tartotta, hogy hívásra ő is elmenjen másoknak segíteni. A kalákában adott segítséget csak hasonló módon, szintén fonással viszonozhatták. A háziasszony a kalákába való hívogatáskor egyben kötelezettséget is vállalt, hogy a rászorultaknak ő is elmegy segíteni. A közös céhbe, egy utcába, vagy falurészbe tartozók, rokonok és ismerősök egyébként sem térhettek ki a meghívás elől, de a kalákafonók indokolatlan rendezését, a segítségadás szokásával való visszaélést méltánytalanságnak tartották, ami megjegyzéseket váltott ki, s a közösség tagjaiban visszatetszést keltett. 115 Moldován G., 1899: 1027—1028. 116 UszkayM., 1846:6. 117 Lajos Á., 1965: 44; 223—224. 306