A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1978 (Debrecen, 1979)

Néprajz - Dankó Imre: Vándorlás és árucsere. (Vázlat és irodalmi tájékozódás a Kárpát-medencei árucsere és migráció kapcsolatának kérdéséhez)

Látására való kívánság; már az eszében ]Kezdsok gondolatok forrása mozogni, pezsegni;] Nincsen nyugta; fejét töri, míg végtére előtte |Rés nyílik, mellyen szándéka folyásnak eredhet." Elhatározza, hogy elmegy a vásárba, el kell mennie a sokadalomba, mégpedig nem üres kézzel, hanem szerencsét próbálni, anyja lúdjaival. Kéri az anyját, hogy „Bízná rá azokat, hadd próbálna szerencsét; |A vásárra bemenne vélek; jó móddal eladná;| S így kapadozván talám kupec is kerekedne belőlle, |Melly úton sok rác lett abban az időben!" Azonban az anyja nem állt rá, nem adta a lúdjait és Matyit se engedte el a vásárba. Mitsem törődve anyja ellenkezésével, tilalmával húsz ludat „kiszakítva" a többi közül, Matyi elszökött a döbrögi vásárba. Fazekas a döbrögi „híres" vásárt igazi földesúri vásárnak írta le. „Döbrögben vala hát ekkor vásár, a hatalmas Döbrögi úr örökös jószágában, ki magáról Azt tartotta, hogy ott neki a Felség se parancsol; Amit akart a' volt a törvény, s tetszése igazság. — A portékáknak maga szokta kiszabni az árát, És amelly darabért többet mert kérni az áros, Elkonfiskáltatta, meg is büntette keményen. Hogyha pedig netán más olcsón vett meg akármit És neki megtetstett, csak azért kivette belőlle, Hogy fenntartódjon fegyverrel nyert ősi jussa. —" Ez a vásárfajta nem igen volt számolható a „szabadságok", a nagy mezővárosi sokadalmak közé, ahol az adás-vevés szabadságára, az árusok és a vevők védelmére, szabad jövés-menésére nagyon is ügyeltek. Igyekeztek a vásárok szabadságát biztosító törvényeket betartani és betartatni, a vásárbírók pedig rendet tartottak a vásárokon. Mindenesetre ilyen vásárok is voltak, mint amilyen a döbrögi volt. A vásárok szabadságát, biztonságát célzó törvények és egyéb rendelkezések éppen az ilyen és ehhez hasonló esetek ellen szóltak. Mint köztudott, Matyitói a helység és a vásár ura, Döbrögi, végül is ingyen elvette a ludakat, sőt „fogmegjei" még keményen el is verték. (Háromszor veri ezt kenden Ludas Matyi vissza!) Mindenesetre Matyit az események igazán kimozdították korábbi környezetéből, a jobbágyfalu zárt világából. „A mi Matyink könnyen lehet elgondolni, hogy anyja [Háza felé képpel sem fordult; búgva-morogva |Elment földetlen földig; s elvitte magával] A bosszúállás lelkének is ördögi mérgét. |Hogy dühe céljához juthasson, pénz kuporásra |Adta magát; jócskán keresett is, hol napi számmal |Hol szolgálattal;] s néhány nyelvekbe eléggé| Jártas lett, mert sok nagy városokat bebarangolt; |Sannyira-mennyiresok mesterségnek kitanulta} A csínynyát-bínnyát." Tovább aztán már ismerjük a mesét, Ludas Matyi históriáját. Tárgyunk szempontjából eddig bírt különleges értékkel: költői eszközökkel mutatta meg, hogy az árucsere, a vásár milyen szerepet töltött be a zárt körből való kimozdulás, az új viszonyok, feltételek közé kerülés, a tájékozódás, a vándorlás, a pályaválasztás, a mesterségtanulás; egyszóval a migráció lefolyásában. A mestersegtanulás és a migráció kapcsolatának árucsere szempontú vizsgálatánál, a történetiségre való tekintettel fel kell figyelnünk a középkor folyamán a Kárpát-medencébe betelepített és betelepült, különféle nemzetiségű mesteremberekre.

123 Ezek a telepítések és települések ethnikai változatosságot hoztak, és éppen az előzőekben felvázolt árucsere-kapcsolatok révén is a későbbiekben többé-kevésbé integrálódtak. Csak a legfontosabb ilyen jellegű telepítéseket említjük, a szepességi cipszerekre, az erdélyi szászokra, a középkor nagy igazgatási központjaiban letelepített hospes népségre (például Esztergomban, Budán, Székesfehérváron olaszokra, Sátoraljaújhelyen németekre stb.), illetve az ezek körében kialakult árucsere-kapcsolatokra hívjuk fel a figyelmet.

124 Itt emlékezünk meg az úgynevezett cseregyerek, cserelegény intézményről is, ami sok tekintetben ugyancsak 123 Demkó Kálmán: A szepesi jog (Zipser Willkür) keletkezése, viszonya országos jogunkhoz és a németországi anyajoghoz. Budapest, 1891.; Banner János: Szegedi telepítések Délmagyarországon. Földrajzi Közlemények 1925. 75—80.; Kalapis Zoltán: Bánát könyve. 1979. id. m. 224— 225. 124 1261-ben István ifjabb király privilégiumot ad a Sátoralja-i (sátoraljaújhelyi) vendégek számára: Árpádkori Új Okmánytár VIII. Pest, 1870. 4. sz. 5—7.; 1284-ben IV. László megerősíti a sátoraljaújhelyi vendégek kiváltságait. Uo. IX. Pest, 1871. 279. sz. 391— 392.; Borovszky Samu (szerk.): Zemplén megye. Budapest, év. n. 28., 95.; 105.; Zolnay László: Az esztergomi latinusokról. Annales Strigoniensis 1. 1960. 156—157.; Lengyel Imre: A rátkai német település. A miskolci Herman Ottó Múzeum Évkönyve VIII. Miskolc, 1969. 233—246.; Székely György: A székesfehérvári latinok és vallonok a középkori Magyarországon. Székesfehérvár évszázadai 2. Székesfehérvár, 1972. 45—72.; Györffy György: A székesfehérvári latinok betelepülésének kérdése. Uo. 37— 44.; Balassa Iván: A tokaj-hegyaljai német telepítések történetéhez. A miskolci Herman Ottó Múzeum Évkönyve XII. Miskolc, 1973. 285—320. 282