A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1978 (Debrecen, 1979)
Történelem - Szűcs Ernő: Téglagyártás Debrecenben a kapitalizmus korában
1000 koronás, 1918-ban). Ezt az összeget az első világháborút követő inflációs időben 10 millió koronára emelték (10 ezer db 1000 koronás, 1923-ban), majd a pengő mérleg elkészítésekor 50 ezer pengőben (1000 db 50 pengős, 1926-ban) állapították meg. A Hortobágy Téglagyár Rt évi mérlegeit rendszerint veszteséggel zárták és tartalék alapja (ebből írták le a felgyűlt veszteségeket) 1936-ra kimerült, így a győri program meghirdetése után, az állam által tőle követelt „beruházási hozzájárulást" csakis az alaptőke csökkentéséből fizethette ki az üzem. Ezért a beruházási hozzájárulás 3500 pengőjét levonásba helyezték az alaptőkéből, amely így 50 000 pengőről 46 500.— pengőre kisebbedett, ezáltal egy-egy részvény értéke 50 pengőről 46,50 pengőre módosult. Részben a további veszteséges üzemelés, részben az eddig ki nem mutatott veszteségek, illetve amelyeket eddig a veszteségek számláján tartottak nyilván arra kényszerítették a vállalatot, hogy 1941. február 28-án az eddigi veszteségeket egyszerre leírja a részvénytőkéből, amely ezt követően 18 600 pengőre zuhant vissza (egy részvény értéke 18,60 pengő lett). Ennyi tőkével viszont a vállalat életképtelenné vált volna, ezért négy-négy részvényt összevontak (4 x 18,60) így egy újnak az értéke ismét 46,50 P lett, és ugyanakkor kibocsátottak 600 db új részvényt is, miáltal a vállalati tőke ismét elérte a 46 500 pengőt. 59 Ez a pénzügyi manőver őrségváltást is jelentett a Hortobágy Téglagyár tulajdonjogában. A vállalat volt főrészvényesei Ritter Sándor, Gottwald Frigyes helyett ettől kezdve Bisothka István, dr. Tóth János és Nagy Béla rendelkezik a legtöbb részvénnyel. Ekkor még marad ugyan Ritter tulajdonában elég tekintélyes számú részvény (150 db), de 1941. decemberében ezeket is átruházza Bisothkára. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy korántsem csak a vállalaton belül kialakult pénzügyi helyzet járult hozzá a részvénytulajdonosok arányainak ilyen formájú eltolódásához, hanem a zsidótőkét sújtó törvények is. Egyébként a gyár főrészvényeseivel kapcsolatosan több vonatkozásban hasonlókat mondhatunk el, mint a Balogh és Vértesy üzem tulajdonosairól. Jelentős részük építész volt. Pl. Ritter Ignác, majd utódja Ritter Sándor is, de ugyanezt a foglalkozást űzte a későbbi főrészvényes, Bisothka István is. Tulajdonképpen ez a tény magyarázza meg, hogy miért volt érdemes a veszteséges termelés mellett is üzemben tartani a tulajdonosoknak gyárukat, hiszen mint építési vállalkozók saját gyártmányaik felhasználásakor mégis csak megtalálhatták számításaikat, jobban mintha azt más téglagyártól vásárolták volna. Másik hasonló vonásként emelhetjük ki, hogy ez az üzem is vállalt fuvarozást, hogy fogatait minél rentábilisan kihasználja. XII. sz. táblázat A Hortobágy Téglagyár Rt veszteség számlájának alakulása 1932—1940 között 60 Év Veszteség szia állása pengőben Év Veszteség szia állása pengőben 1932 1933 1935 1936 24 445,32 24 905,01 26 545,52 26 542,57 1937 1938 1939 1940 25 003,60 25 079,82 27 237,29 28 958,14 A Hortobágy Téglagyár Rt üzeme a Bellegelő 444. szám alatt, a Kishegyesi úton működött. A gyárnak egy körkemencéje volt, amely teljes üzemeltetése esetén évi 7-8 millió tégla és cserép előállítására volt alkalmas. Ugyanis a körkemence 16 kamrájának egyenkénti kapacitása 17—18 ezer darab volt, ami közel kétszerese a többi debreceni téglagyár kamrái befogadó képességének. Jellemző azonban, hogy a gyár mennyire nem használhatta ki termelő kapacitását, hogy az aránylag közepes értékesítési lehetőséget nyújtó 1938-as évben is csupán 912 ezer darabot tudott értékesíteni. A Hortobágy Téglagyár Rt csak tégla és cserépáru előállításával foglalkozott, s azokat kézi erővel készítették. Az egymást követő iparfelügyelői 59 HBmL VII. Cégbírósági iratok 2/d 87. 222
