A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1977 (Debrecen, 1978)

Természettudomány - Dévai György: A magyarországi szitakötő (Odonata) fauna taxonómiai és nómenklatúrai revíziója

Quentin és Beter műve kétségtelenül sok vitás problémát tisztázott, több esetben azonban nekik sem sikerült az eredeti leírót megtalálniuk; s mivel rendszerük is több ponton különbözik az általunk követett Tillyard—Fraser-féle klasszifikálástól, s ezért nevezéktanukat nem tudtuk következetesen érvényesíteni, auctorneveiket sem használjuk. Úgy ítéljük meg azonban, hogy munkánk jelen szakaszában elég a rendszer lényegét is érintő kérdésekben állást foglalnunk [lásd II. 2., II. 3., II. 11., II. 17. és II. 19. pontokat], a csak pusztán nómenklatúrái problémák vitáját felesleges egy további — nem kellően alapos és körültekintő — véleménnyel terhelnünk. A hagyományoktól eltérően nem adtam a rendszerhez részletes szinonimlistát. Ennek oka kettős. Egyrészt csökkent volna vele a rendszer áttekinthetősége, másrészt felesleges terjedelem növekedést okozott volna, hiszen a legfontosabb szinonim neveket szinte valamennyi határozókönyv megadja; aki pedig csaknem teljes jegyzéket akar használni, annak E. May (1933) könyvét ajánlom. így a revideált nevek után zárójelben mindössze a Fauna Hungáriáé V/6, füzetében (vö. Újhelyi S. 1957) közölt neveket tüntettem fel, a hazai irodalomban való tájékozódás elősegítése céljából. III. A magyarországi szitakötők faunalistája A rendszer elvi alapjainak és a nevezéktani problémáknak a tisztázása után feladatunknak a hazai szitakötők pontos faunalistájának összeállítását tekintettük. Ebben a kérdésben elsősorban Steinmann H. (1962) és Benedek P. (1965a, 1966a) dolgozatainak anyagára támaszkodtunk, tekintetbe vettünk azonban minden egyéb forrásmunkát is, amely Magyarország területéről szitakötők előfordulására vonatkozó adatokat közöl. Lényegesebb megállapításainkat a következőkben foglalhatjuk össze. III. 1. Magyarország területéről eddig 65 szitakötő fajt ismertettek. Közülük azonban kettőt [Nehalennia speciosa (Charpentier, 1840) és Leucorrhinia rubicunda (Linné, 1758)] csak az irodalom említ (Kohaut, R. 1896; Pongrácz S. 1914, 1936; ill. Thalhammer J. 1885; Pongrácz S. 1936), bizonyító példányuk azonban nincs, így Pongrácz S. (1936) és Benedek P. (1965b) véleményével egyetértésben mindkettőt töröltük a hazai faunalistából. így Magyarország Odonata faunáját 63 faj alkotja, amelyből 58-at a faj törzsalakja, ötöt pedig más alfaja képvisel. III.2. A magyarországi szitakötő fauna rendszertani vizsgálata alapján tudományra új taxont eddig mindössze egyet írtak le (Pyrrhosoma nymphula interposita — Varga Z. 1968). Ez várható is volt, hiszen a magyar odonatológiai kutatás hőskorában, a XIX. század utolsó negyedében Európa, de különösen Közép-Európa szitakötő faunáját már csaknem a maihoz hasonló szinten ismerték. Meglepetésekkel azonban a hazai szitakötő fauna még napjainkban is szolgál. A Pyrrhosoma nymphula új alfaja mellett gondoljunk csak pl. arra, hogy az utóbbi tíz esztendőben Magyarország Odonata faunája három új fajjal [Aeshna viridis Eversmann, 1836 — Dévai Gy. 1962; Coenagrion hastulatum (Charpentier, 1825) és С vernale (Hagen, 1839) — Benedek P. 1965b] gyarapodott, holott hazai viszonylatban a szitakötők a legjobban feldolgozott rovarrendek közé tartoznak. A magyar odonatológusok a szitakötők alfajainak tanulmányozására viszonylag kevés gondot fordítottak. Az utóbbi években azonban — különösen a populációs szemlélet és a „mikroszisztematikai" kutatások (vö. pl. Huxley, J. 1952; Mayr, E.—Linsley, E. G.— Usingen R.L. 1953; Schenk, E. T.—McMasters, J. H. 1956; Mayr, E. 1963, 1969) egyre fokozottabb térhódításával párhuzamosan — a taxonómusok figyelme is egyre inkább a faj alatti rendszertani kategóriák — elsősorban az alfajok — vizsgálata felé fordult. E gondolatok jegyében kezdtünk hozzá a hazai szitakötő fauna revíziójához. Faji szinten — amint az várható is volt — nem találtunk inkongruenciákat, a Benedek P. (1965a, 1966a) közleményeiben található alfaji besorolást azonban három esetben módosítanunk kellett (Kátai J. 1973). A Coenagrion pulchellum-nak ugyanis Magyarországon nem a P. L. van der Linden által 1823-ban leírt (Agr. Bon. descr., p. 103.) törzsalakja (ssp. pulchellum) él, hanem a ssp. interruptum, amelyet T. Charpentier írt le 1825-ben (Hor. ent., p. 16.). Az Ischnura elegans-nak hazánkban szintén nem a törzsalakja, a P. L. van der Linden által 1823-ban leírt (Agr. Bon. descr., p. 104., Taf. IV., fig. 5.) ssp. elegáns él, hanem a ssp. pontica, amelyet E. Schmidt írt le 1938-ban (Ódon. Syr. et Pal., p. 142.). Hasonló a helyzet az Orthetrum coerulescens esetében is, amelynek hazai képviselője 88