A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1977 (Debrecen, 1978)

Természettudomány - Dévai György: A magyarországi szitakötő (Odonata) fauna taxonómiai és nómenklatúrai revíziója

minden Aeshna genusba tartozó állatot „quadrifasciata" névvel látott el, s a faji szintű tagolódást a varietas nevek jelentik munkájában, a Libellula isosceles név vált elfogadottá. A fajt később különböző szinonim nevekkel (Aeschna grandis van der Linden, 1823; Ae. rufescens van der Linden, 1825; Ae. chrysophthalmus Charpentier, 1825) az Aeshna genusba sorolták, s Sélys—Longchamps 1840-es monográfiája (Mon. Lib. Eur., p. 113., Taf. 3., Fig. 22.) is ide helyezte. A nemet érintő változtatás E. Schmidt nevéhez fűződik, aki részletes elemző munka nyomán 1950-ben megjelent, „Was ist Libellula... isosceles О. F. Müller 11611" című dolgozatában a fajt az Anaciaeschna genusba sorolta. Kétségtelen — s ezt a legtöbb szerző elismeri —, hogy a fajnak több olyan jellegzetessége van (pl. a diapauza hiánya pete állapotban; a lárva-állapotban történő első áttelelés; a lárva cercusainak szokatlan hossza; a hátsó szárny nagy hártyája; az erősen színezett bazális folt; bizonyos szárnyerezeti jellegek), amelyekkel különbözik az európai Aeshna-fajok többségétől. Ezeknek a sajátságoknak és Schmidt érveinek kielégítő volta azonban egyes szerzők szerint — különösen a trópusi formákkal történő összevetés alapján — vitatható, s ezért a fajt az Aeshna genusban hagyják (pl. Buchholz, К. F. 1967; Cirdei, F.—Bulimar, F. 1965; Corbet, Ph. S.—Longfield, C—Moore, N. W. 1960; Longfield C. 1954^ Robert, P. A. 1959). Mások viszont (pl. Aguesse, P. 1968; Benedek P. 1965a; Conci, C.—

Nielsen, C. 1956; Schiemenz, H. 1953; Steinmann H. 1964; Újhelyi S. 1957) elfogadják Schmidt átsorolását, s mi is ezt a nézetet képviseljük, elsősorban a faj elterjedési és életmódbeli sajátosságai alapján. II. Nómenklatúrái revízió A dolgozat III. fejezetében közölt Odonata-rendszer nevezéktana kapcsán több megjegyzés esedékes. Elsősorban azért, mert az általam javasolt nevezéktan sok helyen eltér a hazai odonatológiai irodalomban az utóbbi húsz esztendőben használt és viszonylag — legalábbis a nem és a fajnevek tekintetében — egységes nómenklatúrától; köztük az irányadónak tekintendő „Magyarország Állatvilága" sorozat Odonata-füzeteiben (vö. Újhelyi S. 1957; Steinmann H. 1964) és a Benedek P. rendszertani beosztását tartalmazó dolgozatokban (1965a, 1966a) megadott kategórianevektől. Az eltérések okát és magyarázatát abban a világviszonylatban megindult „erjedési" folyamatban kereshetjük, amely az utóbbi időben a szitakötők sok nevezéktani problémájának sikeres tisztázódását eredményezte. A hazai szerzők műveiben általában a közép-európai specialistáknak, elsősorban a német kutatóknak — közöttük is főleg az Odonata-kutatás nesztorának, a közelmúltban elhunyt Erich Schmidt professzornak — a felfogása érvényesült. Ez érthető is, hiszen természetes volt az a törekvés, hogy a Közép-Európa területén dolgozó kutatók többé-kevésbé egységes nómenklatúra szerint dolgozzanak. Következésképpen a hazai Odonata-szisztematika ugyanabba a hibába esett, mint a közép-európai általában: néhány előremutató törekvés ellenére egészében véve elszigetelődött a korszerű nómenklatúrái irányzatoktól; túlságosan „tekintélytisztelővé", a már meggyökeresedett vagy annak tartott kategóriák neveinek megőrzőjévé, vagy éppen ellenkezőleg az új nómenklatúrái szabályok túlzó érvényesítőjévé vált. Az elmondottak ismeretében mindenképpen helyesnek tartunk minden olyan törekvést, amelynek célja a közép-európai felfogás revideálása a világviszonylatban egyre erőteljesebben megnyilvánuló új, progresszív irányzatok alapján. Ezért tartjuk úttörő jelentőségűnek K. F. Buchholz (1967) vállalkozását, aki a „Limnofauna Europaea" (lilies, J. 1967) szitakötőkkel foglalkozó fejezetében ennek a kényes feladatnak a megoldását körültekintően és eredményesen elkezdte, azzal a céllal, hogy az időközben kissé „elavult" közép-európai felfogást „elszigeteltségéből" és a „holtpontról" kimozdítsa. Jogosnak éreztük tehát, hogy az utóbbi évek kutatásai nyomán esedékessé vált nómenklatúrái változásokat — alapos és megfontolt vizsgálat után — a hazai szitakötő fauna új rendszertani beosztásának kidolgozásával egyidejűleg bevezessük. Nevezéktani tanulmányaink eredményeiről a következő összegzést adjuk. 83