A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1977 (Debrecen, 1978)
Muzeológia - Kahler Frigyes–Héthy Zoltán: A Magyar Numizmatikai Társulat Debreceni Csoportjának története (1925–1950)
terve több mint egy évig szóba sem kerül. Győri szorgalmazására az 1927 novemberi összejövetel ismét foglalkozik a tervvel és most már négy tagú bizottságra bízza az előkészítést. Időpontként 1928 januárját jelölik meg, a kiállítás helyére vonatkozó terv nem változik. A várható költségeket a belépő díjakból kívánják fedezni. A szükséges hírlapi cikkek írásával Kanabé Dezsőt bízzák meg, s kérelmezik, hogy a „tehetősebb budapesti tagtársak díjakat ajánljanak fel". Az előkészítéssel megbízott bizottság munkához is Iát, s a következő összejöveteleken a kiállítandó anyag összeállításáról és a jutalmazás mikéntjéről folyik tanácskozás. Az utóbbi kérdésben a Társulat tanácsát is kikérik. 167 Tervezik, hogy a kiállításon különböző gyűjteményeket mutatnak be, mégpedig „kezdő" és „haladó" gyűjtőkről, továbbá általános jellegű és „különös témával" foglalkozó gyűjteményeket. Az 1928 januári összejövetelen még „élénk eszmecsere" folyik a kiállítandó tárgyak elrendezéséről. Közben megérkezik az első díj felajánlás is Jeszenszky Gézától, aki 50 db CNH. I. 65 típusú sziglaváltozat szerint gyűjtött pénzt küld amely „alkalmas a speciálisan magyar jegyrendszer tanulmányozására." Faludy Géza 3 db bronz érmet, Zimmermann Lajos „egy XVIII. század elejéről való К—B-i ezüst Szt. György forintot" ajándékoz. A február 8-i összejövetel még nem rögzíti a megnyitás időpontját, de már összeállítják a kiállítók névsorát és a kiállítási anyagot is számba veszik. A belépő díjakat felnőtteknek 50, diákoknak 20 fillérben állapítják meg. 168 A nyitás időpontját a február 15-i összejövetel dönti el, s ekkor határozzák el a kiállítási emlékérem elkészítését is. 169 Az érem hátlapjára Debrecen város címere kerül — már korábban elkészült verőtőről — az előlapot Pauló István debreceni vésnökkel készíttetik el. Határozat születik arról, hogy a Csoport a kiállításon részt vevőknek és a kiállítás érdekében ténykedőknek díszes oklevelet ad. Az oklevél elkészítéséhez a Társulat ad kölcsön pénzeket ábrázoló kliséket ... Végül az összejövetel utasítja a titkárt a szükséges hatósági engedélyek megszerzésére. 170 A március 21., 28., 29. és 30. napon tartott összejövetelek illetve tanácskozások idejére a kiállítás megnyitásra kész állapotba kerül. Szétküldik az ünnepélyes megnyitásra szóló meghívókat. Közben különböző összegű díjak is érkeznek a Csoporthoz. Debrecen Város Tanács 50 pengő, a Kereskedő Társulat 100 pengő, a Kerületi Kereskedelmi és Iparkamara 50 pengő, Rickl Antal 30 pengő adományt küld. A kiállítást a megnyitó előtt a díjakat szétosztó bizottság tekinti meg, majd április 1-én — vasárnap — 1 /2 10-kor „előkelő díszes közönség jelenlétében" Rickl Antal elnök üdvözlő beszéde és Kanabé Dezső megnyitója után a kiállítást megnyitottnak tekintik. 171 A kiállítás — amelyet 167 I. 112 jkv. 1927. nov. 9—12., bizottság vezetője Kanabé, tagjai Győri, Bészler, Kémery. A kiállítás 1927 karácsonyi megnyitását nem fogadják el. Zimmermann ígéri, hogy „rajta lesz" a díjak megajánlásán (I. 117.) A szervezőbizottság az összejövetelre részletes tervet tartalmazó meghívót küld ki. (I. 113.) Vö. még: I. 115. jkv. 1927. dec. 14. Ekkor jan. 22-re tervezik a megnyitót. 168 I. 118. jkv. 1927. dec. 28. Győri megrendel közben Besenyei Gyula asztalosnál 2 db 5X70 cm-es ötrekeszes tároló szekrényt. — II. 2. Jeszenszky Géza 1928. jan. 6-i levele és II. 3. 1928. jan. 11. jkv. — II. 4. és II. 78—80. A Faludy által küldött 3 bronz érem: 1885 országos kiállítás érme, Ferenc Józsefet és Jenő főherceget ábrázoló érem. Részletezik a kiállítandó anyagot. 169 II. 11. jkv. 170 II. 14. jkv. a város címerének használatát a Csoport kérésére a Városi Tanács és a Törvényhatósági Bizottság engedélyezi. II. 32. 6895/1928. tanácsi és 201/128/8208—8303 tv. hat. Szentgály márc. 20-án 21 db klisét megküld (II. 18.). A rendőrségi engedélyek: 9980/1928 és 12 325/1928. 171 II. 21/b 500 pl-ban külön meghívják a kultuszminisztert, a főispánt és Csűrös tanácsost II. 20. 7796/1928. IV. sz. Városi Tanácsi hat. II. 15. 1928. márc. 21-i levél Sesztina Jenő aláírással. II. 25 6051/1928. márc. 30-i levél Békés Lajos aláírásával. — II. 26. jkv. — II. 23—24. A bíráló bizottság elnöke Láng Sándor egyetemi tanár, tagjai Zoltai Lajos és Sőregi János. Rickl Antal és Greiner Mihály, mint „felvilágosító" megy a bizottsággal. A bizottság döntése az alábbi: I. díjat — Debrecen város ezüst dobozát és 1. római aranypénzt — Kanabé Dezső, II. díjat — Jeszenszky Géza ajándékát és 1. db római aranypénzt Győri Lajos, III. díjat — Zimmermann ajándékát és 1. db római aranypénzt — Kémery Mikó Gyula, IV. díjat — Nagy Sándor aranyát — H. Fekete Péter, V. díjat — 12 koronázási ezüstöt — Kiss Ferenc, VI. díjat — Faludy Géza ajándéka — Buray Zoltán kapja. A kiállítási ezüstérmet és elismerő oklevelet kap: Békés István, Hadházy Dezső, Kereskedő Ifjak Dalköre, Schmideg Alfréd, Csatári Szűcs Berta35 Déri Múzeum 1977. évi évkönyve 545