A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1977 (Debrecen, 1978)

Művészettörténet - Módy György: Képzőművészeti írások (Blattner Géza–Maghy Zoltán–Senyei Oláh István–Holló László)

hozhat sikert, de tartós jövőt jelentő művészet eleven szociális közösség lelki kifejeződése lehet csak." Blattner Géza a magyar tájat, embereket valóságos művészeti termőtalajának érezte s szerencsésen ugyanezt mondhatják el róla kritikusai Franciaországban alkotott művei nyomán is. * * * Blattner Géza kiállítása a Déri Múzeumban nagy sikerrel zárult. A tárlat anyagát még ugyanabban az évben, augusztusban a budapesti közönségnek is bemutatták a Műcsarnok és a Kulturális Kapcsolatok Intézete közös rendezésében, az utóbbi intézmény kiállítótermében. A megnyitó ünnepségen részt vett a művész s néhány napot ezen a nyáron újból Debrecenben töltött. A magyar bábosok tisztelettel kapcsolták be tanácsadójukként a látszólag kisméretű térben rendkívül komplex tevékenységet (irodalmi, színjátszási, képzőművészeti és technikai) igénylő bábművészet minden vonatkozásában rendkívüli tapasztalatokkal rendelkező nemzetközi tekintélyű művészt. A következő években kedves és szellemes leveleivel már újonnan szerzett barátait is megkereste Debrecenben és Budapesten. Régi tervét sikerült megvalósítani 1966-ban. Együtt jött Debrecenbe a leányával, aki magyar nyelvi és irodalmi tudását gyarapította a Nyári Egyetemen. Ekkor kértük fel, hogy a Múzeumbarátok Köre rendezésében tartson előadást életéről, művészetéről. A nagyszámú közönséget — barátok, ismerősök, a képzőművészet és bábművészet iránt érdeklődők — szinte lebilincselte a közel nyolcvan színes és fekete-fehér diapozitív le vetítésével, melyet szellemes, önironikus hangvételű fordulatos előadással kísért. Ezekből és szavaiból kibontakozott életútja gyermekkorától az 1960-as évekig. A múzeum vezetőségével megállapodott, hogy 1967-ben — amikor újból elkíséri leányát a Nyári Egyetem idejére — megbeszéljük újabb debreceni kiállítását. Ezen elsősorban az 1961-ben nélkülözött olajfestményeit mutatja majd be. Mi ígéretet tettünk, hogy erre a kiállításra próbáljuk összeszedni a hazai magángyűjtőknél levő korai képeit. Elérkezett az 1967-es nyár s egyszer csak megjelent Blattner Géza, ugyanolyan fiatalosan, mint hét évvel azelőtt. A hangulatos közös vacsorát követő, késői órákba nyúló beszélgetésből valahogyan az a mind jobban erősödő érzésem maradt meg, hogy a végleges hazatérés gondolatával foglalkozik. Még akkor is, ha második felesége nem követi. Másnap délután éppen csak beugrott hozzám. Jelezte, Hollóékhoz megy vacsorázni s beszélgetni. Hiszen olyan kevés az idő s annyi emléket kell még feleleveníteni, majd a másnap délutánt tölti velünk. Az a másnap délután nem érkezett el. Kedves házigazdájánál, Tóth Sándornénál, a debreceni bábművészet jeles képviselőjénél ebéd után lepihent. Örökre. A sok szenvedéllyel dobogó szív állt meg. A délutáni órákban találták meg szobájában. A városi tanács által adományozott sírhelyen nyugszik, sírkövét a Magyar Bábművészek Szövetsége állíttatta. Megtért a vándor, haza. Debrecentől Párizsig és vissza. * * * írásom első két része valamivel rövidebb formában megjelent az Alföld XI. évf. (1960) 5. szeptember—októberi számában, illetve a művész 1961. február 12—26. között a Déri Múzeumban rendezett kiállításának katalógusa előszavaként. 406