A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1977 (Debrecen, 1978)

Néprajz - Vajda Mária: A párválasztás szokásai Balmazújvároson

elvertük egymást. A csendőrök sokszor szíjjel vertek bennünket." (Sipos József 79 é.) „A nímetek rígen nagyon különállóak vótak, kevesen vótak, de mind egy csomóba. Vagyonosak vótak, ílelmesek, többre vittík, mint a magyarok. Ott még a legszegényebb se vót olyan elesett, mint a magyarok közt. Nagyon ritkán fordult elő nímet—magyar házasság." (Kerekes Imre 51 é.) „Kicsi korátúl beleneveledett az ellensígeskedís a másik níp iránt. Ez olyan vót, mint a zsidó—magyar között se vót házasság. A 14-es háború után mán jobban előadta magát, hogy összeházasodtak a nímetek—magyarok. De még akkor is sokat beszíltek rúla a faluba. Itt vót ez a Gy. Erzsike, 1920-ba esküdött egy nímet fiúval, L. Gergellyel, az apja kortes vót, meg 200 holdas gazda. Mondták is oszt a faluba: — Na Gy. azt a sok jányt nem tudta eladni a magyarok közt, mán nímet fiút kellett fogni! — Hiába pászoltak vagyon meg vallás szerint is, csak megszólták űket. (Kányási Mihály 84 é.) A németek és magyarok közti ellentét, tartózkodás az 1930-as évektől kezdett jobbára megszűnni. „Már az én fiatal koromban, tehát az 1930—40 közötti időben a Németfaluban levő Kossuth-kör nem volt már olyan zárt, már nyugodtan el lehetett menni a magyar fiúknak a Kossuth-körbe a bálba a megveretés veszélye nélkül és még a német lányt is hazakísérhették, nem kellett félni, hogy megverik." (Szeifert Imre 57 é.) A századforduló után megindult német asszimiláció az 1920-as években fokozódott, majd az 1930-as, 1940-es években általánossá vált. A beházasodást, összeházasodást megkönnyítette a közös vallás, hiszen a németek is és a magyarok is reformátusok voltak. A nyelvi akadályok sem állottak fent, mivel a századforduló után már csak az idősebb korosztály beszélte a német nyelvet. Érdekes, hogy a németek asszimilációja a német nacionalista befolyás idején volt a legerősebb. A balmazújvárosi németeknél nem talált táptalajra a nacionalista uszítás, nem vettek részt a volksbundista szervezetben sem. Lokalitás Balmazújváros meglehetősen endogám település volt, ezt már bizonyították az ismerkedési szokások is. A környező települések meglehetősen messze, 20—30 km-re vannak a községtől, ezenkívül jellemző volt azitteni emberekre a „magunk bandájában lenni"

17 szokása. A balmazújvárosi fiatalok nagyon ritkán választottak párt a falun kívülről, akkor is a legközelebbi határból: debreceni, hajdúböszörményi, hajdúszoboszlói „földről" (többnyire tanyáról). Más településről általában özvegyeknek, megesett lányoknak, vénlányoknak, öreglegényeknek ajánlás útján szereztek párt. Megszólták azt a fiút és lányt, aki otthon, a saját falujában nem találta meg a párját. Arra mondták: „minek mígy a szomszídba fosír, mikor itthon tanálhatsz szart is." (Török János 72 é.) Balmazújvároson belül megfigyelhető volt a lakóhely szerinti elkülönülés, amely a párválasztásban is éreztette hatását. Elsősorban a Németfalu és a magyarok lakta településrészek ellentétére kell utalnunk, amely, mint már láttuk nemzetiségi ellentéten alapult. Másodsorban a magyarok lakta falurészen a legrégebbi idők óta fennálló „Alsóvég", „Felsővég" ellentétéről kell szólnunk. Ez elsősorban vagyoni, másodsorban vallási ellentétet tükröz. Ugyanis az Alsóvégen szegényebb emberek laktak, akik zömmel reformátusok voltak, a Felsővégen pedig a gazdagabbak, akiknek többsége katolikus volt. A két világháború közötti betelepítésű falurész: Bánlak és Daru, ahol a legszegényebb emberek laktak, szintén hozzájárult a falurészek közötti ellentéthez. A főként szegények lakta településrészek közötti ellentétnek tehát vagyoni alapja nem volt. A legények a más végbeli legények udvarlását virtuskodásból nem engedték. Ez bizonyos mértékig korlátozta a szabad párválasztást, de nagy befolyással rá mégsem volt, hiszen a nagy verekedések ellenére sem akadályozhatták meg a házasságkötést. 17 Veres Péter 1968. i. m. 232. 359