A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1977 (Debrecen, 1978)

Néprajz - Cs. Tábori Hajnalka: A Déri György-gyűjtemény két faragott, festett széke

Visszatérve a Déri-Gyűjtemény székeire feltehető, hogy ezeknek a székeknek a támláját, pontosabban szólva a támlák mintáit olyan mesterek alkották, akik láthatták, ismerhették a XVIII. század végén, a XIX. század elején Magyarországra is eljutó és a rajziskolák révén egyre jobban elterjedő mintakönyveket, mintafüzeteket.

19 Ezek a mintafüzetek nyugatról, főleg német közvetítéssel kerültek el hozzánk, s először a Dunántúlon, valamivel később pedig már az Alföldön is a Tiszántúlon is használhatták őket. Hatásuk elég közvetlen módon érezhető, legalábbis ami a barokk stílusnak a paraszti bútorokon való megjelenését illeti.

20 Az új mintafüzetek rajzait, motívumait bizonyára jó érzékkel ötvözték a paraszti közösség által elfogadott, már hagyományosnak érzett díszítésekkel. Hiszen a paraszti közösség addig is rendelkezett egyfajta motívumkinccsel, lévén maguk is faragók. A bútor festését szintén ismerhették a festett mennyezetek és karzatok reneszánsz stílusú piktúrájáról. Igen természetes tehát, hogy a község fellendülésének, és általában a magyarországi népművészet és díszítőművészet felvirágozásának idején — ebben a meglehetősen zárt etnikunban — kialakult a bútorok díszítésének ez a sajátos formája, amely stílusát tekintve döntően barokkos hatást mutat. A támlásszékek esetében valóban egyértelmű barokk stílusról beszélni, de ha többi ülőbútor, például a karosszékek és padok, s a karos lócák díszítésének egyes elemeit vizsgáljuk — a faragott, festett komlósi bútorok nem csak tisztán barokk, hanem az azt megelőző korok, így a reneszánsz stílus bizonyos reminiszcenciáinak is hordozói.

21 A komlósi faragott-festett bútorok többnyire datáltak és feliratosak. A tulajdonos nevét vagy névjelét tartalmazzák a feliratok, bár ez inkább csak a székekre, karszékekre és a padokra jellemző. Természetesen a datálás és feliratozás módja is változó, korábban faragták vagy kivésték a betűket, számokat, később már csak festették. A faragott felirat mindenképpen a szék korai készítésére, tehát a XIX. század első felére utal. A feliratoknak jellemző sajátja még, hogy gyakoriak a szlovák (néha latin) feliratok, a betűk formáját pedig gyakran a gót betűvel írott szlovák énekeskönyvből, az evangélikus Tranasciusból másolták. A faragott-festett bútorok, így a támlásszékek is a tótkomlósi házak megbecsült bútorai voltak. A támlásszék rendes helye a tisztaszoba ágya előtt volt, ahol kettesével álltak. Vajkai említi, hogy némelyik jómódú gazda házánál hat-nyolc darab is akadt belőlük.

22 Ünnepkor, kereszteléskor, lakodalomban, temetéskor, disznótorban és más egyéb társas összejövetel alkalmával az asztal mellétették. A támlásszékre ültették a megbecsült vendéget is. A komlósi gazdák a házasulandó gyermeiknek készítették vagy készíttették ajándékba, így került rá fiuk vagy leányuk neve. A feliratos székeket tekintve gyakoribbak a férfinevek. Ennek valószínűleg az a magyarázata, hogy a lányoknak fontosabb volt a ruhaneműnek való láda, s inkább a vőlegény hozta a széket az új háztartásba. Mivel a székek igen jól szerkesztett, masszív bútorok voltak, rendszerint túlélték gazdáikat és több generációt is kiszolgáltak. A komlósiak szemében a jómód, a rang, a gazdagság jele volt a szép bútor, természetes hát, hogy legszebb példányai jóval túlélték azt a kort, amelyik létrehozta őket. Használatuk az évszámok tanúsága szerint a XVIII. század végétől a XX. század első harmadáig tartott,

23 még akkor is, ha új darabokat a századforduló táján már alig, vagy csak nagyon ritkán készítettek. Ha megörökölték, gyakran átfestették és az átfestés során a szöveget sok esetben átírták, vagyis az új tulajdonos nevét és a tulajdonbavétel évét festették rá. 19 Lásd ide vonatkozóan Szabolcsi Hedvig: Magyarországi bútorművészet a 18—19. század fordulóján. (Budapest, 1972.) 37—50., Molnár László: Iparművészeti törekvések a reformkori Magyarországon. (Budapest, 1976.) 102—106. 20 Viski Károly: Dunántúli bútorok. Székek. Magyar népművészet VI. Előszó. Cs. Sebestyén i. m. 142—146. 21 Csilléry Klára: Egy németalföldi eredetű magyar népi bútor: a csuklós támlájú pad. Néprajzi Értesítő. LVII. évf. (1975) 56—57. VoitPál: A barokk Magyarországon. (Budapest, 1970.) 24— 25. Balogh Jolán: A népművészet és a történeti stílusok. Néprajzi Értesítő XLIX. évf. (1967) 73—163. Vajkai Aurél: Szentgál. (Budapest, 1959.) 228—240. Kaesz Gyula: A bútorstílusok. (Budapest, 1962.) 125—127. Kós Károly: A vargyasi festett bútor. (Kolozsvár, 1972.) 40—50. 22 Vajkai i. m. 169. 23 Az évszámos szlovák festett, faragott székek között az általuk ismert legkorábbi példány 1797-ből való, a legkésőbbi 1906-ból. 300