A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1977 (Debrecen, 1978)
Történelem - Benda Kálmán: Az uszkókok Tiszántúlra telepítésének terve 1605–1608-ban
el fegyverüket, aki többet fizetett érte. így váltak a magyar hajdúk, akiknek száma időnkint elérte az 50—60 000 harcost, a bécsi politika legfőbb fegyverévé és megtorló eszközévé a XVI. század végén Magyarországon. 2 A hajdúkhoz és kozákokhoz hasonlóan alakult ki a Balkán félsziget nyugati részén az uszkokok katonai társadalma. Maga a szó szláv eredetű és menekülőt jelent. Albánia, Bosznia és Dalmácia déli részeinek török uralom alá kerülése után egyre több paraszt menekült a hegyekbe, s cserélte fel a kaszát a puskával. Az 1530-as évekre már kialakult katonai szervezetük: vajdáik vezetése alatt századokra oszlottak, egy-egy nagyobb egységnek a kapitány volt a parancsnoka. Bátor, sőt vakmerő katonák voltak. Védelmi fegyverük jóformán nem volt, támadásra kanócos puskát és rövid baltát használtak. Csak a tisztek viseltek handzsárt. A fáradságot és nélkülözést hihetetlenül bírták, s semmiféle szenvedés nem riasztotta vissza őket. A Karsztvidék és a Dalmát tengerpart hegyei között nemcsak a török csapatok rémévé váltak, hanem állandó portyázásaikkal a falvak életét is megbénították. Az egyre nehezebb katonai helyzet adta az ötletet Krusith Péter klisszai (Klis) várkapitánynak az 1530-as években, hogy az uszkok egy részét zsoldjába fogadja és a vár védelmében alkalmazza őket. Kiissza eleste után a Quarnero öböl mélyén fekvő Zengg (Senj) várát bízták rájuk. A század végére az uszkok-telepek már egész Fiúméig húzódtak, s a horvát katonai határőrvidék védelmét szinte kizárólag ők látták el. Uszkok őrsége volt többek közt Carlopago (Karlobag), Tersatto (Trsat) és Lednice várának is. 3 Malaspina pápai nuncius 1580-ban így jellemezte az uszkokokat: fő erősségük Zengg; ez rideg és terméketlen hely, de igen alkalmas az ellenség üldözésére. Oly közel van Boszniához, hogy őrsége szárazon és tengeren folytonosan dúlhatja, ahogy az uszkokok teszik is. Egy vagy két század a szárazföldön indul portyázásra, a többiek pedig a tengeren haladnak az előre megállapított találkozóhelyre. A szárazföldi csapat hirtelen rohammal felégeti és feldúlja az egész vidéket, majd zsákmánnyal megrakodva a parton már várakozó bárkákba szállnak, mielőtt a török őrségek egyáltalában összeszedelőzködtek volna. A rabokat és a zsákmányt azután eladják. Majd hozzáteszi a bíboros: Zengg és vidéke egyébként annyira szegény, hogy őrsége, mivel zsoldot csak nagyon rendszertelenül kap, másból, mint a zsákmányból, nem is tudna megélni. 4 Az uszkokok zsoldja havi négy és fél forintban volt megállapítva, a fizetés azonban néha éveken át teljesen kimaradt. A helyzetet még nehezítette, hogy a terület és így a várak fölötti legfőbb felügyelet a magyar királyság jogkörébe tartozott, a császár azonban a katonai intézkedés jogát a gráci haditanácsra ruházta. Ebből nem egyszer ellentétes intézkedések születtek, ami azt eredményezte, hogy az uszkokok gyakorlatilag mindenkitől függetlenítették magukat. Midőn aztán a különben is szegény és terméketlen likai és boszniai török hódoltság területe elpusztult, s elegendő prédát már nem nyújtott, az uszkokok a tenger felé fordultak. A horvát-dalmát tengerpart kitűnően kedvez a kalózéletnek. Telve van apró szigetekkel, szirtekkel, amelyek mindmegannyi búvóhelyül szolgálnak. Mögéjük rejtőzve az uszkok bárkák mind sűrűbben támadtak az Adrián közlekedő török hajókra, amelyek a levantei árut szállították és gazdag zsákmányt jelentettek. Kezdetben gondosan vigyáztak arra, hogy a velencei hajókat és birtokokat ne bántsák, a Signoria érdekét mégis egyre jobban sértette kalózkodásuk. Az 1540-es béke óta Velence általában békében élt a Portával, s a Levantével virágzó és igen nyereséges kereskedelmet 2 István Rácz: Couches militaires issues de la paysannerie libre en Europe Orientale du XV е siecle au XVII е . (Debrecen, 1964 Publicationes Instituti Philologiae Slavicae Universitatis Debreceniensis. No.48.), további nemzetközi irodalommal. Ld. még Aleksander Matkovski: Haiduckenaktionen in Mazedonien in der ersten Hälfte des 17. Jahrhunderts. Südost-Forschungen XXI. évf. 1962) 394. s köv. 3 Fest Aladár: Fiume és az uszkokok (Budapest, 1891); A. Fest: Fiume in difesa della sua autonómia al principio del secolo XVII. (Budapest, 1933); Zl. Herkov: Status grada Rijeka iz godine 1530 (Zágráb, 1948); A. de Benvenuti: Storia di Zára dal 1409 al 1797 (Milánó, 1944). 4 A. Theiner: Vetera monumenta Slavorum meridionalium históriám illustrantia. II. ( n óma, 1862) 75. (Idézi: Fest, Fiume és az uszkokok, i. m. 6—7. is.) 196
