A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1977 (Debrecen, 1978)

Régészet, ókortudomány - M. Nepper Ibolya–Sz. Máthé Márta: A Hajdú-Bihar megyei múzeumok régészeti tevékenysége 1972–1976 (Leletkataszter)

nyugati toronypántos, feltehetően a XII—

XIII. század fordulóján épült kolostortemplom legjobban megmaradt részletévé vált. Bemutathatóvá tettük az északi tornyot, az északi és déli főfalakat, az egyenes záródású főszentélyt, a belül félköríves, kívül egyenes záródású északi és déli mellékszentélyeket, az oltáralapot, a déli szentélyhez csatlakozó sekrestyekápolnát, a déli bejáratot, valamint a 3-3 északi illetve déli négykaréjos pillért. A Csonkatoronytól DK-re eső területen feltártunk 28 nagyrészt bolygatott és többségükben téglakeretes sírt. A bolygatatlan 6. sír női váza jobb kezében II. Géza dénárját találtuk. Az ásatást a Déri Múzeum, a műemléki helyreállítást Berettyóújfalu tanácsa fedezte az OMF kisebb összegű támogatásával. Irodalom: Módy György—Kozák Karoly: A herpályi templomromnál végzett régészeti kutatás és helyreállítás (1972—1975). In.: A Bihari Múzeum Évkönyve I. (Szerk. Héthy Zoltán, Berettyóújfalu, 1976) 49—104. BERETTYÓÚJFALU Szilhalom A lelőhely a Kalló csatorna és egy nyitott szennyvízcsatorna szögletében, a nagyközség nyugati szélén van. A múlt századi térképeken a vízzel sűrűn átszőtt területből szigetszerűen kiemelkedő határrészt kendereskertnek jelölték. Egyébként egy kelet—nyugati irányú hoszszanti földháton fekszik, s csak a rárétegeződött kultúrszintek révén emelkedett ki. A halom ásatására ill. szondázására a tiszántúli teli-kutató program keretében került sor 1976. júniusában. A cél főleg kronológiai adatnyerés volt: mennyi és milyen kultúra, réteg, variáns rétegeződött egymásra, s milyen körülmények között. Célunk volt még, hogy amennyire a szonda mérete engedi, a háztípusokat, ill. az egyes szinteken jelentkező felszíni építményeket is megfigyeljük és rögzítsük. A halom legmagasabb pontján jelöltük ki a kelet-nyugati irányú 5x8 m-es szelvényt. Az első padlószintek 30-37—55-60 cm mélységű lejtős felületen kerültek elő. (Azért említünk padlószinteket, mert a szelvény teljes felületén jelentkeznek a sárga agyagos, meglehetősen rossz állapotban levő padlómaradványok, de megfigyelésünk szerint a déli és keleti szelvényben levők, bármennyire is össze-vissza vannak gödrökkel szabdalva, egybe tartoznak, míg a nyugati oldalon egy csaknem szabályos négyszög alakú padlófelület másik különálló objektum tartozéka.) A déli, összefüggőbb padlórészleten kevés és rossz patics feküdt és meglehetősen sok, a gyulavarsándi kultúra korai fázisát képviselő keramika. Ugyanerre a padlótöredékre rakódott hulladékanyagban, egymástól cca. 1 m távolságra 2 db agancsból faragott lószerszám (feszítőzabla-oldaltag és egy korong alakú szíjelosztó) feküdt. A szelvény javarészét kitöltő beásásban is ugyanolyan jellegű keramika volt, mint a padlótöredéken, s köztük egy rovátkolt hengeres fejű ép hálókötőtű. A szelvény nyugati oldalán viszonylag egybefüggő, téglalap alakú padlómaradványt találtunk. Sajnos nagy része befut a metszetfalba. A szélén mindössze egy 32 cm mélységű cölöplyukat leltünk. A cölöplyuksor hiányát azzal magyarázhatjuk, hogy vert falú volt az építmény, legfeljebb egy-egy erősítő karóra, cölöpre volt szükség falazáskor. Nincs kizárva azonban az az eset sem, illetve nem bizonyítható be, hogy gerendaváz szerkezetű vagy boronaházzal van dolgunk, mint ahogy az a gyulavarsándi kultúra más lelőhelyein általános (1. Békés, Gáborján). Hogy a faszerkezetnek semmi nyomát nem leltük, talán magyarázható azzal, hogy a művelt felszíntől mindössze 40 cm mélységben levő felületen elpusztult a szerves anyag. Feltevésünkre bizonyítékunk is van. A gáborjáni Csapszékpart lelőhelyen az első padlószint — ugyanaz a kultúra — egyik jelentős lelete, egy használaton kívül helyezett hordozható katlantűzhely oly mértékben szigetelte az alatta levő faanyagot, hogy az a felszín közelsége ellenére valamelyest megmaradt. 58 illetve 60 cm mélységben elértük a második padlószintet. A szelvény nagy részét kitölti a viszonylagosan egyenletes, sárga agyagozás, azonban értékelhető ház-körvonalat nem figyelhettünk meg. Ennek nemcsak a korabeli beásásoknak köszönhető roncsolás az oka, hanem az is, hogy a szelvény közepe táján egy határozatlan körvonalú, cseréppipával dokumentált újkori beásás — amely még a harmadik szinthez is lenyúlik — megzavarja a házpadló folyamatosságát. Ahol folyamatosan megvan az egybefüggő agyagpadló, azon egymástól mintegy 2—2,5 m távolságban futó cölöpsort figyelhettünk meg. Ezek szerepe bizonytalan, 12 Déri Múzeum 1977. évi évkönyve 177