A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1976 (Debrecen, 1977)

Muzeológia - Dankó Imre: Jelentés a Déri Múzeum 1976. évi munkájáról

a gyűjteményi anyag kiállításképes állapotba való helyezését. Előtérbe került a konzervá­lás, a restaurálás kérdése. Minthogy megfelelő számú szakember nem állt rendelkezésünkre, tervet készítettünk az anyag egy részének más múzeumokban való restaurálására. Nemcsak a restaurálás terén mutatkozott létszámhiány, hanem általában a tudományos-technikai és a kimondottan technikai-fizikai munkatársak rossz arányában, a szükséglethez képest kevés, kis létszámában. Eredményes munkánk, illetve azok elismerése tükröződik azokban a kitüntetésekben, amiket 1976-ban múzeumi szervezetünk tagjai kaptak. Dr. Dankó Imre igazgatót Móra­emlékéremmel, a múzeumi szervezet bibliográfiai csoportját (Héthy Zoltánt, Ormosi Lász­lót, T. Horváth Ildikót) és P Szalay Emőkét miniszteri dicsérettel, Fekete Gábornét és Kovács Lászlónét pedig Kiváló Dolgozó kitüntetéssel jutalmazták. Fethő Sándor gépkocsi­vezető 360 000 km balesetmentes vezetés után emlékplakettet kapott és rendkívüli juta­lomban részesült. Gyűjtőmunka A Déri Múzeumban gyűjtőtevékenység csak a második félévtől kezdődően volt lehet­séges és természetes, hogy általában kisebb jelentőségű volt, mint amilyen különben, rendes körülmények között szokott lenni. Ennek ellenére a Déri Múzeum minden gyűjteménye értékes műtárgyakkal, sőt műtárgyegyüttesekkel gyarapodott 1976-ban is. Gyűjtőtevé­kenységünkben erőteljesen megmutatkozott a hiányok pótlásának az igénye, illetve a ké­szítendő állandó kiállítások szükséglete. A természettudományi gyűjtőmunkát a rendszeresség és következetesség jellemezte. A gyűjtő tevékenység gerince coleopterológiai jellegű volt. A régészeti gyűjtés alapját az 1976-ban is végzett ásatások képezték (a teli-program keretében Berettyóújfalu-Szihalom; a barbarikum-kutatás keretében Ártánd-Róth-tanya; a herpályi monostor). Több leletmen­tés is volt, több tárgy került be terepbejárás során is a gyűjteménybe. A helytörténeti gyűj­tés jelentős mértékben kapcsolódott az aktuális évfordulókhoz, például a Rákóczi-évfor­dulóhoz. A történeti dokumentáció-anyag ezúttal is erőteljesen növekedett. A legújabb­kor-történeti gyűjtés 1976-ban eredményesen alkalmazta a pályázati formát. A Magyar Munkásmozgalmi Múzeum által elindított legújabbkortörténeti gyűjtőpályázatra 8 pályamű érkezett. Különben a rendezendő komplex helytörténeti állandó kiállítás igényeit kielégí­tendő, ebben a gyűjteménycsoportban irányult a gyűjtőtevékenység leginkább a szükség­letek felé. A néprajzi gyűjtőmunka ezúttal is sokrétű és szerteágazó volt; elsősorban komp­lex tárgyegyüttesek begyűjtésére törekedett. így szerezte meg a néprajzi gyűjtemény a Ke­rékgyártó Sándor-féle híres mézeskalácsos műhely és bolt teljes anyagát, valamint Álmosd­ról egy műemlékileg is értékes kovácsműhely felszerelését. A képzőművészeti gyűjtés ugyan­csak széleskörű, további fellendülést mutató volt. A gyűjtés ezúttal Vadász Endre, Frank Frigyes, Holló László műveire irányult. Természetesen sok más értékes festményt, grafikát és plasztikát is eredményezett. Az iparművészeti gyűjtés a Déri-gyűjtemény teljesebbé tételét célozta (irodalomtörténeti jelentőséggel bíró bútor, fajansz, porcelán, üveg- és kerámiatár­gyak). Az irodalmi-, irodalomtörténeti gyűjtés a debreceni írók anyagára (kéziratok, hasz­nálati- és emléktárgyak, stb.) vonatkozott: Mata János, Csobán Endre, Szalacsi Rácz István, Juhász Géza, Gulyás Pál, stb. A numizmatikai gyűjtés — gyűjteménykezelő szak­ember hiánya miatt — alkalmi és esetleges volt, bár 1976-ban is értékes anyaggal gyarapo­dott (debreceni szükségpénzek szinte hiánytalan sorozata). A könyvtári gyűjtőmunka 1976­ban a gyors egymásutánban megjelenő kézikönyvek vagy lexikonok beszerzésére töreke­dett. Hazai- és külföldi cserekapcsolatainkból származóan 1976-ban is rendkívül értékes, másként számunkra hozzáférhetetlen könyvanyaggal gyarapodtunk. A fotótár gyűjtőmun­káját jelentősen csökkentette a visszaköltözés és a fotólaboratórium, valamint a fotótár berendezésének, üzemeltetésének hosszan elnyúló megindulása. A fotótár a tárgyévben fő­leg nyilvántartási felvételekkel gyarapodott. A Déri Múzeum évi gyűjtőmunkájáról az alábbi összefoglaló táblázat tájékoztat: 459

Next

/
Thumbnails
Contents