A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1976 (Debrecen, 1977)

Muzeológia - Ditróiné Sallay Katalin: A Déri Múzeum kiállításainak története 1945–1975

népművészeti tárgyak közül a legjellemzőbbeket tudják a múzeumok kiállításai céljára megszerezni. A kiállítások legfőbb feladata, hogy egyre jobban szolgálják az ismeretszerzés, a népművelés érdekeit. Egy ilyen nagymúltú város közönsége a múzeummal szemben is igényes, s míg közvetlenül a felszabadulás után még lehetett volna sikere reprodukciós kiállításoknak, az ízlés már fejlődött annyira, hogy a későbbiek során már nem. Hazánk és a világ közvéleményét egyaránt foglalkoztatja a kulturálódás és a kulturáltság kérdése. Az 1960-as évek közepétől az UNESCO is rendszeresen és részletesen foglalkozik vele, és tanulmányozza egyes országok, — köztük a szocialista országok és hazánk — kulturális politikáját, és ennek eredményeit. (A szocialista országok ilyen szempontból ezen a világ-ranglistán előkelő, követésre méltó helyet foglalnak el.) Az 1970-ben megtartott velencei kultúrpolitikai világértekezlet konkrétan megfogalmazta a tennivalókat: „A kormányok kötelessége világos és összefüggő kulturális politikát kialakítani." Az 1972-es párizsi értekezleten nyert megfogalmazást, hogy a kultúra és a tömegek kapcsolatában mellőzni kell a kereskedelmi szellemet, mivel a kultúrának nem anyagiakban kell megtérülnie, hanem a tudat formálásában, átalakításában. A Helsinkiben megtartott európai művelődési miniszterek értekezletén pedig a kultúra demokratizálásáról és a kulturális demokráciáról esett sok szó. Ugyanitt a velencei értekezlet állásfoglalását is megerősítették, és az európai országok képviselői egyetértettek abban, hogy a kulturális politikának 3 alapfeltétele van: 1. Jog a kultúrához; 2. Az államnak ebből fakadó kötelességei; 3. A közönség, a lakosság kulturális kielégítése, a kellő gazdasági és társadalmi feltételek megteremtése útján. Helsinkiben világítottak rá arra, hogy a kultúra szolgálatába kell állítani a tömegkommunikációs eszközöket, s a technika vívmányai újszerű követelményeket támasztanak alkotók és befogadók közt egyaránt, mivel a legfontosabb feltétel az, hogy az alkotásoknak el kell jutnia a tömegekhez. Azokhoz a tömegekhez, melynek száma is, összetétele is lényegesen megsokszorozódott, s igényének milyensége is sokrétű. Ez a magyarázata annak, hogy az MSZMP is feladatai közé sorolta ezt a fontos kérdést, mert a közművelődésben még igen sok a megoldásra váró feladat. Ezért a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1974. március 19—20-i, a közművelődéssel foglalkozó ülésének is „A közművelődés helyzete és fejlesztésének feladatai" volt a napirendi pontja. (S ez még csak a kezdet, ezt még követni fogja a különböző munkaterületekre lebontott végrehajtási utasítás.) Ennek az értekezletnek írásba foglalt anyagát olvasva, az elért, kimagasló eredmények méltatása mellett minduntalan szemünkbe tűnnek azok a sorok, melyekben a hiányosságok okai vannak kidomborítva. Mindebből azt szűrhetjük le, hogyha megteremtettük környezetünkben, társadalmunkban az új életformát, elengedhetetlen követelmény a kulturálódás terén is felzárkózni ehhez egységes, egészséges fejlődésünk érdekében. A kulturálódás és kulturáltság kérdése mint a fentiekből is láttuk, nem speciálisan magyar probléma. S ha nekünk az e téren elért eredmény nem kielégítő, világviszonylatban mégis előkelő helyet foglalunk el, ami azért rendkívül fontos, mert a kultúra a gazdasági és társadalmi fejlődésnek egyre fontosabb pillére. A világban végbemenő társadalmi változások megváltoztatják a kultúra eszméjét és fogalmát is, s ebben az új kultúrában tartalmat kell adni, mert a kultúra: tudás és életforma együttesen. Ehhez szükséges ismerni és felmérni az 437