A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1976 (Debrecen, 1977)

Néprajz - Cs. Tábori Hajnalka: A kemencében főzés egy tárgyi emléke

Cs. Tábori Hajnalka A kemencében főzés egy tárgyi emléke A paraszti életmódnak az utóbbi harminc évben történt átalakulásával erőteljesen megváltoztak a főzési és táplálkozási szokások. Az utóbbi évtizedekben épült falusi házak modern konyháiban csak elvétve találhatjuk meg a régi paraszti háztartások eszközanyagát és a régi főzési eljárásokat. Különösen a régi cserépedényekben való főzés emlékét őrzik nagyon kevesen, pedig valamikor a régi paraszti konyhában a cserépfazék volt az egyik legfontosabb, a főzésnél nélkülözhetetlen edény.

1 Ebben a hasas edényben, amely alul erősebben, szájánál kevésbé szűkül össze, a főzést végezhették szabad tűzhelyen vagy zárt tüzelőben, azaz kemencében. Jelen alkalommal a főzésnek ez utóbbi módját vizsgáltuk. A kemencében való főzés ősi konyhaművelet, „s ahol ez a szokás megmaradt, ott joggal kereshetünk kezdetleges eljárásokat és kezdetleges szerszámokat."

2 Mivel a kemencék testes építmények, tágas belviláguk van, ezért a felfűtött kemencékben a főzőfazekaknak a tűztérben való elhelyezésére, valamint a szűk kemenceszájon át történő biztonságos betételéhez és kivételéhez szükség volt valamiféle segédeszközre. Ilyen segédeszköz a fazékemelő, amely a szénvonóval, a sütőlapáttal és a tűz piszkálóval együtt a kemence kísérőszerszáma. A fazékemelő nagymúltú használati eszköz.

3 A tárgy megnevezése igen változatos. Sokszor egy vidéken is többféleképpen nevezték. A Dunántúlon ismeretes a kuruglya, kuriglya, kurugla, korigla, karuglya, karoglya, bürügle, börkle, gurigla, valamint a kemencevella, vellavas és kályhavella. Az Alföldön pedig kemencekocsi, kemencetaliga, kemenceszekér, kantakocsi, kantatoló, kantaszekér, fazéktoló, fazékszekér, fazékkocsi, tolórúd, gamó, kemencebőgető és ördögszekér néven ismerik. Mivel a fazékemelők elterjedése és használata szorosan összefügg egy ma már szinte teljesen kivesző tüzelőtípussal és az abban végzett konyhaművelettel (a kemencében történő főzéssel), ezért fontos, hogy a paraszti életforma gyors és teljes átalakulása közben megragadjuk a lehetőséget és a szórványosan még meglevő ősi tüzelőberendezések, 1 A főzőfazéknak mint edényformának a kontinuitása a honfoglalás előtti időktől egészen napjainkig kimutatható. Höllrigl József: Árpádkori kerámiáink. Archaeologiai Értesítő, (a továbbiakban Arch. Ért.) XLIV. évf. 142—169. és XLVI. 85—99.; Szabó Kálmán: Az alföldi magyar nép művelődéstörténeti emlékei (Budapest, 1938); Méri István: Beszámoló a Tiszalök—rázompusztai és turkeve—mórici ásatások eredményeiről. Arch. Ért. LXXIX. évf. (1952) 49—67. II. Arch. Ért. LXXXI. évf. (1954) 138—154.; Holl Imre: Adatok a középkori magyar fazekasság munkamódszereihez. Budapest Régiségei XVII. évf. (1956) 177—193., 2 Gunda Béla: Adatok a tűzhely körüli ősi élethez. Néprajzi Értesítő (a továbbiakban NÉ.) XXV. évf. (1933.) 76. 3 Pusztaszeren egy XI. századi tűzhely feltárásánál kemencekocsi maradványt (pontosabban agyagból kiégetett kemencekocsi kereket) találtak a régészek. Trogmayer Ottó szíves szóbeli közlése. 171