A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1975 (Debrecen, 1976)

Természettudomány - Fintha István: A Szatmár-beregi síkság növénytakarójának változásai az utolsó évszázadok során és a vegetáció természetes rekonstrukciós folyamatai napjainkban

Mindezek miatt az erdőművelés a területet gyertyános-kocsonyás tölgyes erdőgazdasági tájként tartja számon. A Szatmár-beregi sík ősi erdőtakaróját adó gyertyános tölgyesek, keményfaligetek, égerlápok állományalkotói - a kocsányos tölgy, szil, kőris, gyertyán, sőt a bükk is - tehát termeszthetők ma is. Ha élnénk a lehetőségekkel, az amúgy is fátlan Alföldön egy újabb, jól erdősített területünkkel többet számlálhatnánk. A táj jövőbeni erdészeti fejlesztésében érdemes ezt szem előtt tartani. Az Alföld valamennyi tájának fatermesztési lehetőségeinél kedvezőbb helyi adottságok kihasználásával a ma csaknem 100 000 kh-nyi, művelés alá nem eső terület nagy részén okszerű gazdálkodással az erdőtakaró zsugorodásának reverzibilis folyamatát az eredeti állapotok felé visszavezetve számos és jelentős mennyiségű nemes fafajhoz jutnánk. Ennek megoldása pedig számottevő népgazdasági haszonnal járna! Nem vetendő el tehát feltétlenül a régihez való ragaszkodás. Nem mindig konzervativizmus az. Szüntessük meg a régiben a nem megfelelőt, de törekedjünk a benne rejlő értékeset megőrizni az újjáalakítás jó eredményei mellett! NAPJAINK TERMÉSZETES VEGETÁCIÓJÁNAK REKONSTRUKCIÓS FOLYAMATAI IV. Az alcímben megnevezett jelenségsorozat nagyszerű alkalmat nyújt arra, hogy a növénytakaró kialakulási törvényszerűségeit rövid idő alatt, szűkebb területen kísérhessük figyelemmel. Ekkor tárul szemünk elé, hogy a táj növényzete hogyan nyerte el mai képét, s irányelveket kapunk az erdészeti fatermesztés gyakorlatához, konkrét feladataink megoldásához is. Vizsgálataink modelljét könnyű kiválasztani, a vidék számtalan alkalmas helyet biztosít erre. Közülük a legtöbb bővelkedik a mindenféle korú növénytársulások tömegében, melyek különbözően differenciálódtak, aszerint, hogy mennyi ideje indultak fejlődésnek. Meg kell keresnünk az egymásután következő stádiumok állapotában élő cönózisokat, hogy azok időrendi sorba rakva egy általános növényzetkialakulási és fejlődési képet adjanak elénk. Olyan terület, mely (ha csak ideig-óráig is) nélkülözi a növényeket, ma is sok található itt. Ilyenek például a folyók szárazra kerülő zátonyai (12. kép.), vagy a frissen keletkezett kisebb-nagyobb tavak víztükrei (állandóbb kiöntések). A Tisza, Szamos és a Túr eróziós állapotából következően igen sok felszínre jutó hordalékformás képez. (Kádár I960.) Ezek növényekkel való betelepülése stádiumonként és aszpektusonként a legkönnyebben megfigyelhető. A folyók kanyargásai folytán ottmaradó zátonyok mellett kisebb-nagyobb mederszakaszok ma is képeznek állóvizeket. Hozzájuk idősebb morotvatavak, holtágak sorakoznak, melyek a vízszabályozások korából, vagy még az azok előtti időkből származnak. Itt a szárazra kerülés indirekt formája következik be: a feltöltődés, mely a növényzet kialakulásának másik sajátos módját teszi lehetővé. (13. és 1. kép.) Előbbit a mineralogén, utóbbit az organogén szukcessziócorozatok jellemzik. (Simon 1957.) Az organogén szukcessziósorozatok menete szorosan összefügg a geográfusok által jól ismert állóvízi öregedés fogalmával. (Varga 1954.) Dolgozatomban ezt részletesen nem tárgyalom, mivel előttem a Szatmár-beregi síkság lápjainak vizsgálatai kapcsán a kérdést már sokan érintették. (Vö.: Boros 1962.; Borsy 1954., 1959.; BorsynéBorsy 1955.; Csinády 1959.; Simon 1953., 1957., I960.; Timkó 1904.; Vozáry 1957. stb.) A tó növényekkel való betelepülése gyakran tapasztalt jelenség, melynek során végülis a mocsár-, majd lápképződést követően az állóvíz „kiszáradása" áll elő. (14. 85