A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1975 (Debrecen, 1976)

Természettudomány - Fintha István: A Szatmár-beregi síkság növénytakarójának változásai az utolsó évszázadok során és a vegetáció természetes rekonstrukciós folyamatai napjainkban

Az összefüggő erdőtakaró meggyérülésének, kipusztulásának több okát is adják a kutatók. Mind egyetértenek azonban abban, hogy a mai fátlanság az ember műve, az éghajlat az erdő tenyészetét ma sem zárja ki. (Mendöl in Szatmár, Ugocsa és Bereg 1939.) Miután a területet az Ecsedi-láp környékén kívül erőteljes talajvízcsökkenés a vízszabályozások idején sem érte (Szabolcs 1961.), az elmúlt századokban mindenképp legdöntőbb volt a lakosság nagymérvű erdőirtó tevékenysége. Hazánk erdős zónáiban, főként az Alföldön, korábban egyéb építőanyag szűken lévén, a faház volt az uralkodó. Ez építkezési forma az Árpád-házi királyok idején is dívott, nemcsak nálunk, hanem egész Nyugat- és Kelet-Európában is. (Szentpétery 1937-38.) A későbbi korokban még több fát használtak építkezésre. A lakóházak mellett sokat igényeltek a gazdasági épületek,a templomok, haranglábak (ma is szépek a kölesei, kocsordi, a falumúzeumba került nemesborzovai s a többi tornyok), vagy a falu palánkkal való körülvétele. Nemesborzova palánkja - mondják - a századforduló előtt még állt. Távolabbi településekről ismert, hogy az utcákat is fával borították. Evlia Cselebi írja, hogy Kanizsa, Csanád, Hatvan utcáit ottjártakor pallóburkolat fedte. (Karácson 1904.) De maradjunk a helyszínen! Csenger Kossuth utcáját még ma is nevezik Pallós utcának, mivel a századforduló előtt még pallóval volt borítva. A falu terjeszkedése miatt irtották az erdőt, de ragaszkodtak is hozzá (gyakran pereskedtek miatta), hisz nagy szükséglet volt az építőanyag, a tűzifa. (Szabó 1969.) Igen sok faanyagot igényelt az Alföld jónéhány távolabbi, kopár környékú helye is, hasonló célokkal. Messzeföldre szállítottak épületfától cölöpökig mindenféle terméket. Híresek voltak a tisztaberki Égres-erdő 8-9 öles égerfái, melyek még a múlt század első felében „a Tiszán láboknak széjjel hordatnak." (Szirmay 1809-10.) Süppedékes vidéken gyakran lefektetett törzsekre építkeztek. Beregsurányban egy ház fala alatt hatalmas tölgyfagerendát találtak elbontásakor, mely ilyen talapzatként szolgált. (Sőregi 1934.) Nem kevés faanyag kellett a nagy termelékenységgel (távoli piacokra is) dolgozó kompépítő telepek munkájához. Efféle még 1933-ban működött Olcsvaapátiban. (Sőregi 1934.) Sokat igényeltek a folyókon szerte üzemelő vízimalmokhoz, köztük főleg az úszó - úgynevezett tombácos - malmokhoz. Gulácson a 30-as évekig még állt egy ilyen. A tombácos malmok hatalmas, 100-150 cm átmérőjű, kivájt tölgy-törzseket kívántak meg, melyeken mint pontonokon úsztak. (Lambrecht 1914.; Sőregi 1938.) Korábban idézett forrásunk ezekről is megemlékezik (Szirmay 1805.): „inprimis quercinum tanta proceritate, ac latitudine: ut quercus in navim molarem (Dombász vocant) excavata, circumferentia altitudinem cujuscunque viri exsuperet." Az Erdőhát némely kútjában nemrég még lehetett látni az utolsó tombácos malmok kivájt törzseit, melyeket kútgyűrűkként használtak fel. (Vö.: Magyar K. 1968.) Elgondolkoztató, hogy micsoda erdő nevelhette e szép szálfákat, melyekből a tombác készült! A malmok nem csupán sok faanyagot fogyasztottak, hanem gátjaikkal erőteljes szerepet játszottak a környék elmocsarasításában is. (Bagossy 1907.) Huszár Mátyás a Sárrét keletkezését egészében a malmoknak tulajdonítja. (Huszár: Dissertatio Hydrographica regionis fluviatilis quator Crisonum et Berettyó. Pest, 1823.) Szirmay úgy találja, hogy bár a gátas malmok miatt a lakosság érett vetése sokszor elpusztult, ugyanakkor a földet zsíros iszap fedte be és a hirtelen jött kárt a kecsegék és a potykák ugyancsak helyrehozták. (Szirmay 1809-10.) (9. kép.) Szélsőséges, de nem alap nélküli vélemény az erdők nagyarányú pusztulásáért a stratégiát okolja. (Hankó 1933.) A szomszéd népekkel, s a törökkel, tatárral való több évszázados harcok védművei jobbára fából készültek. Amellett, hogy az Alföldön egyéb építőanyag nem állt rendelkezésre, a fapalánkok kiváló erősséget és gyorsan javítható, alakítható menedéket jelentettek ellenség és egyéb veszély (pl. árvíz) ellen. (Szabó 1969.) Ilyen várak építéséhez szintén szállítottak távolabbra is faanyagot, de a helybeliekhe^-Sjem..használtak fel keveset. Közülük legérdekesebbek azok a hatalmas gerenda-maradványok. 79