A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1975 (Debrecen, 1976)

Művelődéstörténet, irodalomtörténet - Kilián István: Csokonai és Puky István barátsága

vidékeit, annak e kor emberei élő-, a Jegyzőkönyvek halhatatlan bizonysági leendenek akkor is, mikor már nincs többé." 80 Ezenkívül találtunk még néhány Puky Istvánra vonatkozó adatot két re­formkori miskolci fiatalember. Szűcs Sámuel és Szűcs Miklós naplójában. Test­vérek voltak. Részt vettek a reformkori küzdelmekben, s bekapcsolódtak a város haladó fiataljainak csoportjába, az úgynevezett Major utcai tudós társa­ságba. 1838-ban mindketten tisztelgő látogatást tettek az akkor már öregedő Pukynál Gesztelyben. 81 Szűcs Sámueltől tudjuk, hogy Erdély kormányzója mis­kolci tartózkodása idején Puky István miskolci házában szállt meg. 82 Ezek sze­rint Puky háza nem a jelentéktelen házak sorába tartozott. Hogy Miskolcon volt háza, s alkalmanként itt is lakott, azt már a család genealógusától is tudjuk, 8 ' arra azonban Szűcs Sámuel adatai nélkül a legkevésbé sem mertünk volna gondolni, hogy Miskolc város legtekintélyesebb s talán a legvagyonosabb pol­gára is lehetett. Háza valahol a régi piacon állhatott, nagyon közel a mostani Tanácsház térhez. Ez a ház az 1848-as nagy miskolci tűzvész idején - mert palatetős volt - nem pusztult el. 84 Szűcs Miklós egy 1845-ös napló jegyzetéből derül ki, hogy Puky a konzervatív politikusok sorába tartozott. A negyvenes években Miskolcon létrejött a „nyargalva haladók" pártja, az úgynevezett Major utcai tudós társaság. Ez a párt azért kapta ezt a nevet, mert tagjai Kun János Major utcai házában találkoztak rendszeresen, a tudós jelzőt pedig jobbára csak azért, mert a fiatalság gyűléseinek, megbeszéléseinek rendszeres hallgatója, vitatkozó partnere két akadémiai tag is volt, az egyik Szontagh Gusztáv, a híres filozófus, a másik Szemere Bertalan, aki az akkortájt megjele­nő könyvéért kapott akadémiai tagságot. 8 ' A reformkori politikai harcok szín­helye akkor többnyire a tisztválasztó gyűlés volt, s a pártok kortes hadjárattal, etetéssel, itatással a saját jelöltjeiket szerették volna pozícióhoz juttatni. Az el­lenzék. Szemere ellenlábasai féltékenyen figyelték Szemere egyre inkább terebé­lyesedő népszerűsödését, s ennek meggátlására az ifjúság pártját mindenkép­pen szerették volna elgáncsolni. A negyvenes években a Major utcai tudós társaságban tömörült „nyargalva haladni" akaró fiatalság mindent el tudott 80 Bizáky Puky István gyászjelentése. A Puky-család levéltára. OL P 1046 2. csomó 5. tétel. 81 Szűcs Sámuel napi krónikája. I. 28. További bibliográfiát vö. itt a 78. számú jegyzet. Szűcs Miklós naplója I. 9b. Szűcs Miklós (1820-1886.) miskolci ügyvéd. Naplója meg­található: Miskolci Herman Ottó Múzeum helytörténeti gyűjteménye. Ltsz.: 53.4390.15. Életét vö.: Szinnyei i. m. XIII. 1185-1186: vö. még.- Kilián István: Irodalmi diáktársa­ság Miskolcon a reformkorban. Borsod-Miskolci Füzetek. Irodalomtörténet Nr. 9. Szerk. Győri Erzsébet (Miskolc, 1972.) 6-7. Vö. még: Szűcs Miklós naplója. A szöveget kiadás­ra előkészítette: Kilián István. További bibliográfiát vö. itt a 78. számú jegyzet. 82 ,,A' gróf (Teleky József) szálva vól Puky István Úr házában". Szűcs Sámuel napi-króni­kája III. 148. További bibliográfiát vö. itt a 78. számú jegyzet. 83 Puky József ezt írja Puky Istvánról: „Puky István... 1784-ben Pest megye főügyésze volt. . . Fia István. Neje Nagyréthi Darvas Anna volt. Igaron, Ongán és Gesztelyben, (felváltva Miskolczon) lakott. Második neje Mészöly Katalin volt. Meghalt 1848-ban . . ." Puky család levéltára. OL P 1804 6. téka 7. tétel. Vö. itt Puky József jegyzeteinek jegy­zéke: nr. 3. 2a. 84 Szűcs Sámuel napi krónikája: VI. 34.: „Megmaradtak a' tűz mentében . . . Pilta Deme­ter, Pócs András, Puky István pálakővel fedett házaik(: a' piaczon:) ez utóbbi mellett özv. Balajtinénak fasindelyes háza." Szűcs Sámuel az 1843 július 19-én kitört miskol­ci tűzvészről beszél. A miskolci tűzvészről egyébként vö.: Szendrei i. m. IV. 36-48. 85 A Major utcai tudós társaságról vö.: Szendrei i. m. IV. 260-261. vö. még: Kilián Ist­ván.- Szűcs Miklós a naplóíró és publicista. In: Szűcs Miklós naplója. (Miskolc) Sajtó alatt; További bibliográfiát vö.: itt 81. számú jegyzet. 635

Next

/
Thumbnails
Contents