A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1975 (Debrecen, 1976)

Művészettörténet - Masits László: Káplár Miklós művészi indulása

Egy kicsit elaludtam és arra ébredtem fel, hogy a földön csúszók egy félmétert a talpam pedig rettenetesen fájt. Csak később jöttem rá, hogy elaludtam és hogy szólt a számadó és nem feleltem. Úgy talpon rúgott, hogy egy félmétert csúsztam előre. Felugrottam és mondja a számadó: - Most felkeltettelek, de többet nem keltelek fel! Magadnak kell felkelni. Akkor kell felkelni, mikor a pacsirta megszólal. Mikor az ég alja kelet felől kezd világosodni. Ha pedig nem tudsz felkelni, akkor hazazavarlak az apádho', mert nem való vagy pásztornak!" E rideg élet vastörvényei érzékelhetően hatottak a nagy mezőváros lakóinak mindennapjaira is. Az 1940-es évek elején meglátogattam az elhunyt művésznek két, még Hajdúböszörményben lakó testvérét: Káplár Pétert meg Molnár Mártonné Káplár Juliannát (Lorántffy Zsuzsanna u. 21. sz.) Beszélgettünk nemcsak Káplár Miklósról, hanem a család' többi tagjáról, testvéreiről is. Az „amerikás" Káplár János borbélyiparosról, „aki nagyba vitte a szerepet". Káplár Demeterről, aki az első világháború áldozata lett. Asszonytestvére, a kevés szavú Julianna szerint Miklós „már mint gyermek olyan szépeket festett. Csendes gyermek volt, jó gyermek volt." Testvéri szeretettel inti le urát, aki egy „hölgyet" ábrázoló fényképről akar beszédbe kezdeni. Molnár Márton - aki sokat megfordult sógora, Káplár Miklós társaságában, eredeti, jókedélyű ember, mindenütt szívesen látott vendég - már jobban ereszti a szót: „Hatéves korában mostoha keze alá került Miklós. Átfázott a Hortobágyon, sokat szenved, mint árva gyermek. Elemi iskolája elvégzése után kevés ideig Böszörményben tartózkodik. 16-18 éves korában kikerül a Hortobágyra, bátyja mellé megy gulyásbojtárnak." Majd ismét hazajön a városba, „de mészáros nem soká volt. Sokat küzdött, sokat bejárt, míg megtanulta a festést a Hortobágyon. Azután lelte meg ezt a hivatását, amiben elhalt. (1928 körül házcsere miatt emlékezetes) már egész festő. Különösen egy dinnyés képe valóságos. Első festő ezen a tájon. Puffra dolgozott ő másnak, az uraknál sok képe van . . ." Kifejezhetetlen fájdalommal és szeretettel gondol az óhazára és az itthoniakra a „kitántorgott" százezrek egyike John Kaplar is, aki a művész testvére. Vele Káplár - kilátástalan helyzetében - leveleket váltott s a kivándorlás lehetőségei felől is puhatolózott, melyre viszonylag kedvező választ'

1 kapott: „A mint irod is hogy másféle munkát is végezd hát csak ugy valahogy csak lesz ha kijösz én csak azért nem irtam hogy gyere mivel hogy irtad milyen szép jövő vár rád de most hogy irod nem létezhet az ember a mostani viszonyok oly roszak az ó hazába tehát te is próbálj szerencsét az uj hazában még tudatom veled hogy én majd meg fogom tudni mibe kerül a kihozatal és pontosan meg fogom írni hogy mikor küldök Hajó jegy stb. Te is járjál utánna 3 Családjára vonatkozó adatok. Nagyapja: Káplár János zsellér. Nagyanyja: Takács Katalin. Édesapja: Káplár Péter (1842. IX. 8. - 1929. IV. 2.), Édesanyja: Wolosinovszky Julianna. Káplár Miklós festőművész szül.: 1886. június 1., megh.: 1935. április 7. Testvérei : Péter, Juliánná, Demeter, János. A művész hagyatékában lévő levélfogalmazványából (II. változat): „Származásom: egyszerű törpe birtokosok voltak szüleim akik magok dolgozták földjüket. Az apám és anyám egy famíliából valók. Csak a nagy apám változtatta el a nevét mivel a katonaságnál Káplár volt és rajta maradt a Káplár név. Máskülömben a családi név Wolosinovszky." Déri Múzeum Adattára. Képzőművészeti Gyűjtemény. Káplár Miklós hagyaték. (A továbbiakban: DMA Képzőműv. Gyűjt. Káplár.) 4 John Kaplar levele Káplár Miklóshoz Hajdúböszörménybe. Részlet. (Cleveland, USA., 1923. V. 2.) DMA Képzőműv. Gyűjt. Káplár. 524