A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1975 (Debrecen, 1976)

Néprajz - Balázs Lajos–Hoppál Mihály: „... ismerem én ezeket a neveket ...” – Vallomás és életforma

lyen jó utat kap, az őrmestereket külön megdicsérte, hogy milyen szép munkát végeznek, ők meg ezért még többet követeltek tőlünk. Majd október 25-én hazajöttünk Püspökladányba és leszereltünk, november 1-én hazajöttünk a lovakat és a szekereket is hazaadtuk. Ez az őszi és még nyári behívás minket és kisparasztokat újra igen súlyosan érintett, mert a munkákból: cséplés, kukorica-beszedés, cukorrépa felszedése, kimaradtunk, a kisparasztok meg a teljes őszi munkákkal elmaradtak, kései vetés, rossz termés lett. 1940. július 1-én újra harmadszor behívtak bennünket a már fentebb írt vonatosztályhoz, az embereket és a lovakat, szekereket, Püspökladányba felszereltünk és elmentünk az Erdélyt megszálló csapatok után élelmet és lőszert szállítani és odavoltunk egész október 30-ig. Ekkor hazajöttünk és leszereltünk, hazaadtuk a lovat, szekereket és mi is hazajöttünk. Ez a harmadik bevonulásunk is teljes nyári és őszi munkáktól való elmaradás is súlyos veszteséget okozott a bevonultaknak és a fogatot adó kisparasztságnak. Mert mind három bevonuláson a gazdag paraszt és az uradalom lovai nem voltak bevonultatva, ők tudták és kimentették lovaikat szekereiket, azon az oknál fogva, hogy ők termelnek az országnak. Engem is érzékenyen ért a behívás, ez a szolgálat, a háború is mindig közelebb, közelebb jött hozzánk és 1944. október 8-án elért, átzúgott rajtunk, nem sok veszteséget okozott. - Felszabadultunk! - Felszabadulás után hadi munkára jártam akkor télen. 1945-ben a Földreform nem érintett, földet nem kaptam, tovább alkalmi munkákból és a meglevő б hold földből, melyből 2 kat. hold gyep (legelő) volt, éltünk családommal együtt. Földemet hol pénzért, hol munkáért, hol felébe (fele termésért) munkálták meg. A három fiam nősülése házasítása sokba került. A háborús évek elmaradt földadója és ennek növekvő kamatjai, valamint a magas beszolgáltatást nem bírtam és elmentem munkára 1948. augusztus hónapban. Következik a nyugdíjas korom. 1948. aug. havában elmentem ipari munkára a MÁV-hoz pályamunkásnak. Budapest, Alag, Veresegyháza vonalon dolgoztam 1948. december 15-ig. Tavasszal pedig elmentem Tatabányára a Bányaépítő Vállalathoz dolgozni, ahol két évig dolgoztam, ahol 1 évet az egyik építőipari vállalatnál mint normás dolgoztam. Jó helyem volt és itt ezeken a munkahelyeken kóstolgattam, hogy mennyivel jobb, mint a paraszti munka, mert az ipari munkán 8 órát dolgoztam, utána szabad voltam, minden hónapban kétszer kaptam fizetést, 25-én előleget és 10-én tiszta fizetést. Ezen kívül ingyen orvost, gyógyszert kaptam feleségemmel együtt. Innét Tatabányáról 1953-ban hazakerültem dolgozni a Nádudvaron lévő Hajdú-Bihar megyei Allatforgalmi Vállalat К. H. (Közélelmezési Hizlalás) célgazdaságba, mezőgazdasági brigádvezetőknek, mert már nagyon fárasztott a Tatabányára való minden hétfőn odaés szombaton haza való utazgatás, ilyen utazgatásokon sokat lehetett tapasztalni, mert minden héten keresztül utaztam az országot és az egész ország híreit és eseményeit megtudtuk. Dicsőség és szégyentábla volt a községházánál, ahol mindennap kitették az előző napi begyűjtési eredményét, ki, hogy teljesítette, ki maradt el, ki teljesítette, tojás, tej, hús, zsír, búza kivetését, kiket, mennyire büntetett meg a Népi Bizottság. Minden vasárnap a községháza udvarán hirdetés (publikáció) volt, ahol a község lakossága kevés díjért kihirdette, leginkább, ha eladó volt valamije. Háza, földje, állatja stb. és ekkor olvasták fel a hivatalos hirdetéseket is, valamint a Legelő Társulatok ügyeit is, kiverés, szorulás stb. amit a férfi lakosság legtöbb része meghallgatta. A párt pedig előtte az ő propagandáját hirdette meg. Az állatforgalminál dolgoztam egész 1957. évig, nyugdíjba menésemig, ekkor lettem 60 éves és megvolt a szükséges 10 éves munkaidőm és nyugdíjba mentem a fizetésem 50%-ával, kaptam minden hónapra 600 forint nyugdíjat és a feleségemé 100 forint házastársi pótlék. Összesen 700 forintot, ami két idős személy megélhetéséhez szükséges volt, a feleségem 1963-ban elhalt, a Társadalmi Biztosítótól 600 forint temetési segélyt kaptam és ma magam 750 forint nyugdíjat kapok a közbejött emelések folytán, amiből tisztességesen megélek, ezenkívül a Társadalmi Biztosítást élvezem, ha betegség környékez, mint már ilyen korban hamar jön, akkor elmegyek a körzeti 518