A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1975 (Debrecen, 1976)
Néprajz - Dankó Imre: Változások a magyar parasztság életmódjában, kultúrájában, különös tekintettel a dél-bihari síkságra
Az adott korszakban a társadalmi átalakulás alapformája a nagycsalád intézményének bomlása volt. Sajnos, az adatok kevés száma és a meglévők alig felhasználhatósága, igen nehezen teszi megfoghatóvá ezt a kérdést. Általában is, de itt, Dél-Biharban is, ahol különösen szegényesek a források, még súlyosabb ezen a téren a helyzet. Kizárólag az emlékezésre, az adatközlők többször ellentmondó adataira vagyunk utalva. Bertalan Ágnes említi Biharugráról írt nagyszerű tanulmányában, hogy 50-60 esztendővel ezelőtt még anyós, leány (férjes), s meny, sokszor még a dédanya is, együtt laktak. 5 '' 5 A több együttlakó család egyetlen családot képezett, egyetlen gazdasági egység volt. A jobbágyfelszabadulás után, a parasztság differenciálódásának akkori szakaszában, a paraszti árutermelés kibontakozásának idején, ez a gazdasági egység nem volt tovább fenntartható. A nagycsaládnak, mint gazdasági egységnek felbomlása pedig maga után vonta az érzelmi egység bomlását is és a formális egységet is felborította. Századfordulón már csak elvétve találtunk együttélő több generációt, ami pedig mégis megvolt, az az első világháborúig felbomlott. Tekintve, hogy a paraszti árutermelés területünkön aránylag korán kialakult és számos szabad foglalkozás is (mint például a kupeckedés) erőteljesen bomlasztotta a nagycsaládok gazdasági egységét, úgy véljük, hogy a nagycsaládi szervezet bomlása a dél-bihari síkságon az általánosnál korábban ment végbe. A mai öregek is azt hangoztatják, hogy minden család éljen külön; szerezzen, építsen. Ez a vélekedés nem mai és nem is közelmúltbeli keletű. Már a századfordulót megelőzően, általánossá vált, hogy a fiatalok elköltöztek az apai háztól és önálló életet kezdtek. A szülőkkel való együttlakás legtovább Méhkeréken maradt fenn. Ezt a jelenséget a területünkön tapasztalható legmostohább anyagi körülményekkel és az ebből fakadó társadalmi fejletlenséggel kell magyaráznunk. A nagycsalád felbomlása, viszonylagos korai megszűnte legtöbb vonatkozásban a településben, építkezésben hagyott nyomot. Ezekről azonban majd ott fogunk részletesebben szólni. Itt csak azt említjük meg, hogy a fiatalok szétköltözése a falvak esetenkénti „megnagyobbítását" eredményezte. Mint mondottuk, régebbi folyamat ez, a geszti krónika például így emlékezett meg róla: „1800-ban a helységet nagyobbították a Sohonyán, a Fábián sikátortól a régi Kéri-féle házig, vagyis későbben Góz Jánosig, a középső soron a Zsoldos sikátortól a kordó (?) házig." 344 Vagyis az uraság esetenként újabb és újabb házhelyeket osztott. így „mérték" Kötegyánban is, Okányban is újabb és újabb portákat. Az új házhelyek megülői az esetek többségében nem telkes jobbágyok voltak, hanem olyanok, akik még töredék telekkel sem rendelkeztek, hiszen a jobbágytelket a legidősebb fiú vette át, a második vagy harmadik fiú már zsellérré lett. A nagycsalád, amíg fennállt, igen szoros köteléket jelentett az egyén számára. A nagycsalád elsőrenden gazdasági egység volt s a családnak erre a szerepére utal az a manapság is hallott intelem, hogy „amíg az én kenyeremet eszed", vagy „amíg az én fedelem alatt élsz", addig ezt és ezt kell tenned, így és így kell viselkedned. A családszervezet itt is, mint mindenütt másutt is, munkaszervezet is volt egyúttal. A nagycsaládnak, mint munkaszervezetnek akkor látjuk igazi jelentőségét, ha hozzávesszük, hogy földközösségi földhasználattal 343 Bertalan Á. i. m. 33-34. 344 Geszti krónika. 464
