A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1975 (Debrecen, 1976)

Néprajz - Dankó Imre: Változások a magyar parasztság életmódjában, kultúrájában, különös tekintettel a dél-bihari síkságra

területünkön is a vaseke. Ez kizárólagossá soha sem lett Dél-Biharban, mert a felszabadulást minden községben megérte néhány még használatban levő fagerendelyes eke is. A szántás általában ökörrel történt és mint levéltári adatunkból is láttuk, gyakran „cimboraságban", azaz több gazda összeállásával. Különben a szántásra való állatkölcsönzés egyik jelentős alapja volt az igen széles körben elterjedt és nagy változatosságot mutató, az előzőekben már érintett, ledolgozási rendszernek. A szántás a legnagyobb mezőgazdasági munkák közé számított. A faekék használata idején általában háromszor szántottak és az ugart is szántották. A fejlettebb ekefajták elterjedésével a szántás minősége javult és száma (menynyisége) csökkent. A kétszeri szántás vált általánossá. Az ugarszántás is elmaradt. A szántás közös munkáját megkönnyítette a földek földközösségi használata. Erre is tudunk különféle elszórt emlékeken kívül levéltári adatot is idézni. 1770-ben az ugraiak azt felelték az urbáriális commissio kérdésére, hogy: „Még eddig sem Telekjeink, sem Szántó és Kaszálló fölgyeink annak rendi szerént fel osztva nem lévén", a szántást fordulóként végezték.

296 A szántást a vetés követte. Ennek a műveletnek különleges eszközkészlete nem volt. Általános volt a vetőzsák használata. Aprómagvakat kötényből is vetettek; krumplit, kukoricát pedig kapa után. A vetőgépeket az uradalmak használták először. Őket követték a nagygazdák; mint például Geszten Borsós László, Tárnok János, F. Tárnok János, B. Tárnok János és Serfőző Mihály 1910-ben, akik egyszerre 8 vetőgépet hoztak a faluba. 1920-ra a vetőgép Geszten - és ez volt a helyzet a többi községben is - teljesen kiszorította a kézi vetést. Az eke mellett a legfontosabb mezőgazdasági eszköz a borona volt. Árpád mellett több más erdőháti község parasztjai is árutermelésszerűen készítették és a környék piacain, vásárain értékesítették őket. A könnyű készítésű, olcsón megszerezhető tüske- vagy tövisborona általános elterjedése miatt a fakeretes vasfogú borona kis mértékben terjedt csak el vidékünkön. A tövisborona használata általában közvetlenül a vasborona használatába ment át. A vasboronák elterjesztésében nagy szerepe volt az aradi és a temesvári vasgyáraknak, az aradi és nagyváradi vas-, mezőgazdaságigép-lerakatoknak és nem utolsó sorban az itteni nagybirtokoknak, amelyek a századfordulón már majdnem mindenütt ezt használták. Ennek ellenére a tövisborona is megérte használatban a felszabadulást. A tövisboronához legmegfelelőbb kökényveszsző nem volt mindenütt. Az egykori erdők aljnövényzetéhez tartozott s néhány helyett ott is megmaradt, ahonnan az erdőt már kiirtották. így például a kötegyáni határban Barmodon, Kis- és Nagyfiteren, a Gyepesszélben. A kötegyániak ezekről a helyekről szerezték be a nyersanyagot és készítettek házilag is boronákat. Azonban ma már a kötegyáni határban sehol sincsen alkalmas kökénytövis,- elmúlt a boronakészítés is. A sarkadiak pedig a remetei erdőkből hordták a kökényvesszőt. Mezőgyánban azonban egy bizonyos Halász Lajos, Árpádról származó ember még ma is csinál. Geszten is van egy boronakészítő. Sarkadról származó ember. Mindketten a boronához szükséges kökényvesszőt a vátyoni erdőből szerzik be, ha még egyáltalán van megrendelő. Mert a felszabadulás után már csak megrendelésre készítettek néhány tövisboronát. 296 OL. Helytart. lvt. (C. 59.) Ugrai urbárium. 445