A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1975 (Debrecen, 1976)

Néprajz - Dankó Imre: Változások a magyar parasztság életmódjában, kultúrájában, különös tekintettel a dél-bihari síkságra

bertermelése miatt volt szerepe a társadalomban. Mint kitaszítottakat kezelték. A parasztság osztályrésze a lenézés, a gyűlölet volt.

12 A parasztságot sokan azonosították a jobbágysággal. Pedig a kettő nem egy és ugyanaz, ha igen sok közös vonás, egyezés van is köztük. A jobbágyság inkább történelmi-társadalmi és ennek kapcsán jogi kategória, míg a parasztság inkább foglalkozást jelző fogalom. Mégpedig bizonyos lenézett, alacsonyrendű állapotban végzett munkát, illetőleg munkásokat jelölt. Innen van az, hogy az úri osztályok tagjai a „paraszt" jelzőt sértőnek tartották magukra nézve, sőt maga a parasztság is bántónak találta. Ugyanakkor azonban egy is a jobbágy és a paraszt, a jobbágyság és parasztság, mert hiszen az ő osztályrészük volt a munka, a nehéz „robot", a kitaszított állapot. A vérségi-nemzetiségi társadalom idején két nagy társadalmi osztályról beszélhetünk: a szabadokról és a szolgákról. A társadalmi fejlődés eredménye volt egy közbülső réteg, a szabadosoké. A magyarság a honfoglaláskor vérségi-nemzetiségi társadalomban élt, soraiban szabadosok is voltak. Önmaga a letelepedés nem hozott ebbe a társadalmi állapotba döntő változást. A szabadok, szabadosok és a szolgák együttesen lettek tagjai az új, a társadalmi fejlődésből következő társadalmi formának, a feudalizmusnak. A szabadok közül sokan, de nem kivétel nélkül mindannyian a nemesek soraiba emelkedtek. Ide jutott néhány szabados is. A szolgák pedig néhány alámerült szabaddal és szabadossal együtt idők folyamán kialakították a jobbágyságot. Kialakulásakor a jobbágyság ezért közel sem volt egységes osztály. A régebbi társadalmi állapot különbözősége, a szabad, a szabados és a szolgai eredet sokáig eléggé elhatároló jelleggel bírt a jobbágyságon belül is. Ezt fejezték ki a különböző elnevezések is, amikkel a jobbágyokat illették, mint például kezdetben „szent király jobbágyai", „jobbágyfiak", „várnépek", „szolgák", „szolgáltatók"; később pedig „pórok", „pórnép", „földművesnép", „falusiak", „falusi nép", „szegény nép", „rusticus", „colonus", „villanus", „subditus misera plebs", „misera plebs contribuens" stb.

13 Az eredet különbzőségéből eredő elhatároló mozzanatokat a földesúri hatalom fokozatosan kiküszöbölte, de idővel különben is feledésbe merültek. A XIV-XV. századra kialakult nálunk is az egységes jobbágy osztály. Az egységes jobbágyosztály kialakulását elősegítethette volna a városiasulás is, ha az egyes centrumok összevonták volna az iparral és a kereskedelemmel foglalkozókat. De nálunk nem így volt, a mi városainkban éppen olyan mezőgazdasági termelőmunkát végző lakosság (jobbágyság) élt, mint a falvakban. Legfeljebb az iparral és kereskedelemmel foglalkozók száma nagyobb volt bennük, mint a községekben; ahol ilyenek alig voltak. Egységes jobbágyosztályunk kialakulásával lemaradtunk a nyugat korábban szerveződött rendi társadalmai mögött. Jobbágyosztályunk nemcsak későn alakult ki, hanem viszonylag gyorsan is. Ezzel magyarázható, hogy a régebbi társadalmi állapot egyes elemei nálunk hosszasan továbbéltek és nem engedték a nyugatihoz hasonló módon, formákban kifejlődni a rendiséget. Ennek a folyamatnak a sajátságai talán városfejlődésünkön láthatók leginkább. Nyugati értelemben vett városaink nem fejlődtek ki, hiszen, ahogy már említettük is, város és a falu között nem jött létre a nyugaton tapasztalt munkamegosztás.

14 Társadalmi helyzet tekintetében is más volt nálunk a helyzet. A mezővárosok polgársága ugyanolyan jobbágy volt, mint a falvak népe, csak igen alacsonyrendű szabadságokkal különböztek tőlük. A magyar városi fejlődésre jellemzően, a mezővárosok polgárságát 1492-ben és 1498-ban is kilenced fizetésére kötelezték. Már pedig tudott dolog, hogy a kilenced jellegzetesen jobbágyi, mezőgazdasági adónem. A nyugati és a magyar parasztság társadalmi fejlődésében 12 Szabó István: Tanulmányok a magyar parasztság történetéből (Bp. 1948) 38-39. 13 Szabó István: A magyar parasztság története (Bp. 1940) 5-7. 14 Pach Zsigmond Pál: Nyugat-európai és magyarországi agrárfejlődés a XV-XVII. században (Bp. 1963). Több helye, különösen az előszó. 395