A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1975 (Debrecen, 1976)

Néprajz - Katona Imre: A magyar néprajztudomány 130 éve

A magyar néprajztudomány fejlődését és helyzetét általában hasonló vonások jellemzik, nálunk azonban lanyhább volt az Európán kívüli érdeklődés, intenzívebb a parasztság felé fordulás, és csaknem százados késéssel alakult ki a szociálantropoló­gia. A magyar néprajz elkötelezettsége is - a közép-európai népekhez hasonlóan ­mindig nyilvánvaló volt. A magyar és a nemzetiségi néprajz alapozása az államismereti iskola egyik leg­rangosabb európai követője: Bél Mátyás nevéhez fűződik; elsősorban a hatalmas, na­gyobb részében kiadatlan Notitia (1735-1742.), valamint számos tematikus összefog­lalása indít el egy statisztikai, társadalmi, földrajzi és néprajzi vizsgálódást (követői és utódai többek között Vályi, Fényes; Tessedik, Berzeviczy,- Csaplovics és mások), mely éppen száz esztendőn keresztül tart. A lassanként kibontakozó önálló néprajz jeles reformkori művelője a több nyelvű és nemzetiségű Csaplovics János, tőle a mél­tán híres korabeli megállapítás: Magyarország Európa kicsinyben. A régi népi-nemzeti fogalmak gondosabb szétválasztása nélkül, sőt igazán beható vizsgálódása híján pedig más kortársak a nemzeti jelleget keresik és vélik kizárólagos érvénnyel megtalálni (Vedres, Kállay, Edvi Illés és mások). A reformkorban szinte minden egyes néprajzi szakág művelése megindul, csaknem minden lehetséges elméleti kérdés is felvetődik; ígéretes korszak ez! A polgári nemzetállamért, a nemzeti nyelvű irodalomért vívott harc élén jár a néprajz. A 48-as forradalom és szabadságharc elvesztése évtizedekre vetette vissza a zsenge magyar néprajztudományt. Addigi eredményeiből két tudo­mányágat érdemes kiemelnünk: 1. a gazdálkodás vizsgálata a korszerűsítés szándéká­val karöltve - Nagyuáthy és Pethe nevéhez fűződik, kik az épp akkor gyökeresen át­alakuló földművelést és állattartást vették szemügyre. 2. még fejlettebb volt a kora­beli magyar „folklorisztika": már 1782-től folyamatosan hangzanak el gyűjtési felhí­vások, majd Herder és a Grimm-testvérek példájára megszületik az első magyar, de német nyelvre fordított, hiteles népmesegyűjtemény (Gaál); 1831-ben és újra 1832­ben is addig sürgetik a dunántúli megyék (Esztergom, Komárom) a fiatal Akadémiát, míg az gyűjtési felhívást tesz közzé. Korabeli és korai tekintélyére jellemző, hogy míg az előző évtizedek mégoly lelkes felhívásai is alig találtak visszhangra, most 1833-ban már 10 kéziratos gyűjtemény áll rendelkezésre, és az anyag egyre szaporodik. Az Akadémia lemond a további gogndozásról - ezzel egy évszázadon megszakad a kap­csolat tudományunk és az Akadémia között - és a jogutód Kisfaludy Társaság Erdé­lyi Jánost bízza meg a válogatással és kiadással. Erdélyi Népdalok és mondák címmel 1846-1848. között három kötetet tesz közzé. E gyűjtemény máig alapvető fontosságú; néhány éves késéssel követi ugyan az európai „divatot", de a hegeliánus tanulmány kimagasló értékű. (Erdélyitől a szabadságharc után jelenik meg a hasonlóan gazdag és fontos közmondásgyűjtemény és egy kisebb népmesekötet is.) Ezzel párhuzamosan dolgozik Kriza János már 1843-tól a Vadrózsák-on, de csak 20 éves késéssel, Mikó Imre gróf támogatásával tudja (az egyik kötetet) megjelentetni. A magyarok-románok között ezzel indul meg az a Vadrózsa-pör, mely a kezdeti kölcsönös elfogultságok után tárgyilagosabb és főként lázas kutatássá válik. Mivel azonban a balladák terjedése és átadása-átvétele kérdései máig vitatottabbak, mint pl. a népmeséké, (melyeket ele­ve nemzetközieknek és korábban indiai, majd egyiptomi eredetűeknek, manapság pe­dig eurázsiai közös kincsnek tekint a szaktudomány), az „utó-pörök" lehetősége a balladakutatásban ma is fennáll (ld. Vargyas Kőmíves Kelemen balladaeredeztetését). Greguss Ágost műfajelméleti munkássága juttatja átmeneti nyugvópontra a kérdést,­balladatanulmányai máig önállóak. 48 után évtizedek telnek el, mire a néprajz újra erőre kap. Továbbra is jellemzi azonban, hogy csak kevéssé szervezett és intézményes, fejlődése szemmel láthatólag egyenlőtlen és tág tere nyílik egyéni kezdeményezéseknek. Az Akadémia a kezdet kezdetén lemondott az irányításról, más társadalmi szervezetek pedig nem bizonyul­tak eléggé hatásosoknak. Mindenesetre a Kisfaludy Társaság érdeme, hogy 1872-1924 között (az 1. kötetben még Arany László, Gyulai Pál, az utolsóban már Kodály Zol­tán neve szerepel) 14 kötetnyi népköltési antológia jelenik meg, miközben a hiteles­ség, a műfaji teljesség, a nemzeti-nemzetközi összehasonlítás munkája is folyik. A szá­386

Next

/
Thumbnails
Contents