A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1975 (Debrecen, 1976)

Történelem - Nagy Dezső: A Pokrócz-féle balmazújvárosi földmunkásmozgalom költészetes

Hol van az Isten? - Ha hiszel benne, benned és mindenütt a nagy mindenségben. S ha nem hiszek Istenben? - Akkor számodra nincs Isten. (és így tovább sorolva, számbaveszik a hit dogmáit, az ember születését. Világnézeti oktatást tartanak panteisztikus alapon, ahogyan ezt korábban a zsoltárokban láthattuk; s a végén egy ügyes taktikai fordulattal a közelgő vá­lasztásokra terelik a szót és tanácsot adnak, hogy miként lehetne és kik által megragadni a hatalmat): Hát ki után menjünk, ha nem a papunk után? - Az után menjetek, akik bátor szivvel megmondják az igazságot mindenkinek; aki nem ijed meg a papok, urak, grófok, de még a szolgabírók árnyékától sem. De hol vannak ilyen emberek? - Majd elmennek közétek ők, - az apostolok, a nép barátai, s úgy fognak szólani hozzátok, ahogyan ezen írásban én szólottam hozzátok. S azt fogják tinéktek mondani: Testvéreim, eljöttem közétek, hogy megértsetek engem. Én is azt keresem, amit ti. No, és mit keresünk? - Több földet, több szabadságot, több kenyeret, több jogot, több tudást és több életet magamnak és gyermekeimnek. Most és mindörökkö. Ámen. 17 De a mozgalom legnagyszerűbb rátalálása a jövendőmondó rigmus, me­lyet az agrármozgalmak vezetőinek példáján, hagyományként, maga Pokrócz Ferenc földműves, a párt titkára, s egyben vezetője írt. A szöveg a hagyomá­nyos párosrímekben íródott, s úgy véljük ez az első ilyen természetű anyag, amely a Naptárak megszokott százesztendős jövendőmondó, csíziós verseit amelyek a hagyománytisztelő paraszti rétegnél igen népszerűek voltak, s azok ma is, megkísérelte, hogy plebejus, lázadó hangvételű, harcra buzdító rigmu­sokra hangolja. Ilyen kísérletet csak évtizedek múltán Gábor Andornál talál­tam, az egyik amerikás magyar munkásnaptár „hónap" verseiben. Jövendőmondó vers (részletek) .. . Ezer éve élünk szép Magyarországon, Ott voltunk mindenütt a gyászos csatákon. Hol a szegény jobbágy a vérét hullatta, S jutalmul a várúr ostorral csapatta. Láttuk Dózsa harcát, kínos végküzdelmét. Mikor a hóhérok vastrónon sütötték. Ha szorult a kapca, kedves volt a jobbágy, Mikor nem volt veszély, ütötték és rúgták. Testvérek vagyunk mi, ezer hosszú éve. Mit az egyik látott, a másik jegyezte. S igy tudjuk a népnek ezer búját-baját, Nevünk: Koplaló munka és Üldözött Igazság! Tél Sűrűn esik a hó, rémesen zúg a szél, Fűtetlen szobádban, kevés lesz a kenyér. Az új esztendőben adósságra szorulsz, Elviszik vagyonkád, ha fizetni nem tudsz. Rongyos lesz a ruhád. Szíved-lelked reszket, Ha éhező fiad sírva kér kenyeret... 17 Uo. 1910. jan. 29., febr. 5, 12. 336

Next

/
Thumbnails
Contents