A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1975 (Debrecen, 1976)

Régészet, ókortudomány - Patay Pál: A magyarhomorogi rézkori temető

alakú kis csészék (IV. t. 9, X. t. 5, stb.), lapos fenekű, gömbszelvény alakú csészék az oldaluk közepén 4 bütyökkel (VII. t. 10, IX. t. 7 stb.), azaz mindazon edényféleségek, amelyekhez hasonlók a tiszapolgári kultúrában is megvannak, ill. arra jellegzetesek, kizárólag itt fordultak elő. Ugyanígy itt találhatók mindazok az edények is, amelyek bütykei kétoldalról benyomottak (pl. VII. t. 12, IX. t. 5 stb.). Ez szintén a tiszapolgári kultúra kerámiájának jellegzetessége. Ha e típusokat felvetítjük a temető térképére (43. kép), a két sírcsoport jól elválasztható egymástól. Ezek szerint ott, ahol területileg is elkülönül a két rész, ott húzható meg a határ közöttük. Ügy tűnik, hogy a XXXVIII., XV., XXII. és valószínűleg az egyébként eléggé elkülönült XXIV. sír még a D-i, a XII. és XIV. sír viszont már az É-i temetőrészhez tartozik. A közöttük elhelyezkedő VIII. sírról, amelyet a szántás már elpusztított, edénymelléklet hiányában nem tudjuk meghatározni, hogy hova sorolandó. A feltérképezésből azonban az is kiderül, hogy a kérdéses típusok és elemek a D-i temetőrészen belül is tulajdonképpen csak annak közepén voltak jelen, a kerületén viszont hiányoztak. Így a K-i és D-i oldalán a XL., LIV., LVII., LXXL, LXXIL, LIV. sz. sírok alkotják az előfordulásuk határát; az azon kívül lévőkben már nem találhatók fel. (Az LVIII. sír alkothat esetleg ez alól kivételt, de az abban lévő töredékekből az edény alakja - köcsög, vállán 2 füllel - csak feltételesen határozható meg.) E jelenség magyarázatát nem nehéz megtalálnunk. A temető legrégibb része a D-i rész közepe. Ide a javarézkor kezdetén, abban az időben kezdtek temetkezni, amikor még erősen éltek a formákban a korai rézkori tradíciók. A temető innen kiindulva terjeszkedett, feltehetőleg több irányban is. Mire a D-i csoport perifériális sírjainak elhantolására sor került, az idők haladtából kifolyólag, a korai rézkori, a tiszapolgári kultúrára emlékeztető elemek kivesztek a bodrogkeresztúri kultúra formaköréből. Mivel a terep К és különösen D felé egyre inkább lejt és vizessé, tehát temetkezésre kevésbé alkalmassá válik, az eredeti temetőrésztől ÉNy-ra lévő magasabb terepet vették használatba, kialakítva ott az É-i temetőrészt. Ennek van egy tipológiai ellenpróbája is. Köztudott, hogy a bodrogkeresztúri kultúra legjellegzetesebb edényformája a tejesköcsög. Nemkevésbé jellegzetesek a csészék bizonyos típusai (pl. I. t. 6, II. t. 6, 9 11, 13, 15 stb.). Ha ezeket is feltérképezzük (44. kép), ismét csak az előbbivel nagyban összevágó képet nyerünk. Az É-i temetőrészben ugyanis szinte minden sírban volt vagy tejesköcsög, vagy javarézkori csésze, vagy mind a kettő együtt. Néhány sírban ugyan nem állapíthattuk meg biztosan a jelenlétüket, de nem is tagadhatjuk azt, mivel az edények erősen hiányos állapota nem tette felismerhetővé a sírban lévő köcsög, ill. csésze típusát (XIV., XX., XLII., XLIII. sír), vagy a sír csekély mélysége miatt a mellékleteket a szántás már elpusztította (VII., XII. sír). Ugyanakkor a D-i temetőrészben, annak is a közepén, tehát pontosan ott, ahol a korai rézkori jellegek még érezhetők, a tejesköcsög és a javarézkori csésze csak a sírok egy részében fordul elő. A szélein viszont már itt is fellépnek szinte minden sírban. Sőt itt még az is megfigyelhető, hogy többször éppen azokban a sírokban volt tejesköcsög és javarézkori csésze, amelyekből a korai rézkorra emlékeztető típusok és elemek hiányoztak (L., LIL, LIIL, XXV., XXIIL, XXXII., XLV. sír). Természetesen ez nem zárja ki azt, hogy azért néhány esetben a javarézkori csésze, ill. tejesköcsög nem jöhetett elő együtt ko234