A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Néprajz - Cs. Tábori Hajnalka: A hiedelemtörténetek változása egy tiszántúli falu közösségének tudatában

járandóságot igyekeztek a legrövidebb időn belül kiegyenlíteni. A rontó hírében álló személy portáját, háza táját kerülték, s a házhoz járók között nem tartozott a szívesen látottak közé. Ha a család valamelyik tagjáról tutták, hogy boszorkány, igyekeztek eltitkolni, vagy egyáltalán nem beszéltek róla. - Mink is elmentünk egyszer a gyulai Zsuzsi nénihez, mert többen meg vótunk rontva. Mink gyerekek hátul ültünk a szekérbe, asztán állandóan vihogtunk. Mindig montuk, na visznek a vín banyához. Meg, hogy: minek ez, béka szemet csinál nekünk. Mikor mán odaírtunk a háza elé, kikiabált idesanyámnak: Be ne hozzátok ide ászt a kit büdösét! Hallottam, hogy vín banyának neveztek! Nem csinálok velük semmit. Mennyének akihez akarnak! Na fordulhattak vissza ídesanyámék. Ekkor tuttuk meg, hogy nem jó ám az ijennel ujjat húzni. (Balogh Lajosné 59 é.) - Dobozrul sokan jártak át a gyulai Zsuzsi nénihez. Kis nádas házban lakott a falu szílin. Sokan mentek hozzá, mert nagyon tudott. Tejet, túrót, tejfelt, gyümölcsöt vittek neki cserébe. Jószágot csak akkor, ha nagyon nagy vót a baj. (Fazekes Zsófi 82 é.) - Sokat láttam, hogy Sassné körülszórta a háza táját zabbal, meg a más telkére is ráment, ugy csinálta, de mégse mertek szólni írté, mer tartottak tűle. Hagyták inkább, hagy csinájja, nehogy megroncsa űket. (Dúl Jánosné 70 é.) - Buzi Julist mink csak vín cangának hittük, de ha az uccán láttuk, mán meszszirül köszöntünk neki. Rettenetesen fíltünk tűle. (Dúl Sarolta 40 é.) - Járt a határba' egy asszony, aki asszony lítire folyton pipált. Tartottunk tőle, mer' hallottuk, hogy mán sokakat megrontott. Monták róla, hogy az ördöggel cimborál. Az ijennel nem vót tanácsos összeakaszkodni. Mink legények is inkább elkerültük. (Szűcs János 78 é.) - Vót itt egy asszony, aki nagyon írtett a rontáshoz. Nem mertünk előtte semmit se mondani, nehogy meghajja. Inkább csak suttogtunk. Eccer asztán aszongya: Mit suttyogtok! Ugy is hallom én, hogy mit beszíltek! (Seben Andrásné 59 é.) - Azokat, akik rontani tuttak mink csak vín sátánnak neveztük. Mer' nagyon féltünk tőlük. (Toldi Gáborné 77 é.) - Julis néni a majorba is kiment, ha hittak ütet. Attak írté neki kis lisztet, szalonnát, tojást, meg ilyeneket. (Köteles Antalné 47 é.) - Ma is vannak még öregasszonyok, akik csinálják a babonát, meg a boszorkányos dolgokat. Még mindig van, aki tudja, hogy mit hogyan kell. (Köteles Antalné 47 é.) - Rí gen nagyon hittek a rontásba' meg a babonába'. Ma már inkább szí gyen, ha valakire azt mondják, hogy babonás. Inkább el is hallgatja az ember ha valamit tud, pláne a fiatalok előtt, mert azok kicsúfolják. (Barát Jánosné 40 é.) - Az én egyik szonszédom még mindig olyan boszorkányos, de én nem mutatom, hogy félek, csak nem mondok neki semmit, nehogy megharagudjon rám. (Tóth Sándorné 45 é.) - A boszorkányoktól ma már nem kell félni, mert ha van is még, nem mer az már semmit se csinálni. (Antal Györgyné 46 é.) 696