A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Természettudomány - Fintha István: Debrecen környékének tűnő növényritkaságai és pusztulásuk okai

garázdaság előtt, keresztül-kasul száguldoznak benne a személygépkocsik, egymást kergető motorosok verik fel csendjét. Egész Alföldünkön ritkaságszámba menő növényeit tapossák, vagy kitépkedik azért, hogy aztán a kocsiba való beszálláskor, vagy a villamosmegálló előtt eldobják. Büszke apák tanítják fiaikat a légpuska használatára, lehetőleg madarakon gyakoroltatva a fogékony csemetét. Ezért vált szürkévé a korábban oly gazdag madárvilág, s a félénkebb ragadozókat ma már ünnepnapszámba megy látni is. Nem képes újra megtelepedni a Magyarországon először itt költő kis héja, meghiúsult a fekete gólya fészkelési kísérlete úgy, mint az Ohati erdő rétisas párjának tojásrakása is. Hiába a táblák százainak figyelmeztető szövege, évente mégis tűz éget el kimondhatatlan összegeket, legyenek azok akár gazdasági, akár tudományos értékek árai is. Mindezekért sürgősen „szükségünk van az emberiség legnagyobb természetátalakító tevékenységének sikeres végrehajtására: az ember természetének átalakítására í" - hirdeti Kretzoi Miklós, mert míg ezt meg nem oldjuk, addig valóban „magunk alatt vágjuk a fát". A kép, amit festek, sötét, de okulásra jó. Gvadányi szavával élve mordet ut sanet - mint a rosszízű orvosság - ám, hogy hatni tudjon, be kell vennünk! II. Debrecen környékének erdei néhány évtizede még sokkal gazdagabbak voltak különleges növényfajokban. E növények jó része hajdani hűvösebb, nedvesebb korok erdeiből maradt meg, mások a korábbi pusztai, homoki tölgyesek társulásaiból öröklődtek. Mai jelenlétük olyan formációk utolsó tanúja, melyek régi Alföldünk képének vonásaihoz tartoztak. Többségük napjainkban már inkább csak középhegységeinkben található, s az Alföldön mindössze egykét kevéssé ismert, védettebb, zavartalanabb helyen tengődik. Néhányukat egyes erdőzugokban még szép (jóllehet kicsiny) állományokban látni, de vannak köztük olyanok, melyek igen ritkán bukkannak fel, hogy aztán hosszú időkre vagy épp véglegesen eltűnjenek a vidék flórájából. Egyes fajok meggyérülése vagy kipusztulása az emberi tevékenység közvetlen és közvetett hatásainak tudható be. A megváltozó ökológiai viszonyokért a vízrendezések, a modern erdőművelés, a talajviszonyok átformálódása okolhatók. Az eredeti növényzetet érzékenyen érinti a kirándulók, a „természetbarátok", a növénygyűjtők és virágszedők egyre növekvő számban való jelenléte is. A dekoratív növényfajok a virágpiacok keresett cikkei. (1970-, 71- és 72ben Debrecenben több kosárnyi Bulbocodiumot adtak el, sáfrányfajokkal vegyesen !) A csatornázásokat követő elvíztelenedés áldozata lett a Nyírség régi morotvatavaiban, buckaközi nedves laposaiban egykor szerte ismert Cicuta virosa, Halápon a Salix pentandra (az Alföldön már csak Bátorligeten és a beregi lápokban él), és a Földváry (1939) írásában emlegetett Stratiotes Aloides és Nymphaea alba. Vizet itt ma már csak a tanyák kútjaiban találni. Alig maradt az ezüsthársból (Tilia argentea) és a környék Bulbocodiumos termőhelyei lassan a múlt emlékeivé válnak. (Az utóbbit Nagy J. az 1930-as évek elején a Nagyerdő flórájából kiveszettnek nyilvánította.) Hol keressük most az annyit emlegetett Iris-fajokat (Iris aphylla ssp. hungarica; Iris humilis ssp. arenaria), melyek a ligetes homoki tölgyeseket jellemezték jónéhány társukkal együtt? 6