A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Néprajz - Módy Gyorgy: Néphagyomány és helytörténet

IV. A burokban született kincslátó hetedik gyermekről Vót nékem olyan álmom, hogy az Űjfalusi uccán Tót László előtt van egy füles üst és ez le van fedve és elrejtve, érdemjellel jelölve. Háromszor álmodtam de mindig másfílekípen. Eccer meggondótam és elmentem oda furkászni az uccán. Kerestem hogy mennyire igaz lehetne az. Egy alkalommal egy míternyi míjjen megtanátam olyan kemínysíget mintha az lenne az üst. Elmentem Nagy Márton jegyző úrhoz hogy jöjjön velem, figyejjen, mennyen be valamék hászho, hogy figyejjen. Megpróbátam megásni nappal. Megástam és tanátam egy nagy repedett összenőtt mészkövet az üst hejett. Szomorúan mentem el a jegyző úrral, ő is én is. A felesígem összetanákozott akkor ott, mert mosóaszszony vót, Gáli Ágnes nénivel, olyan 55 éves asszonnyal. Ászt monta a felesígemnek, mihent hazamegy, küggyön el engem űhozzá. Az asszony pontosan maga vót és elkezdett sírni. Ászt mongya nekem: Fijam nem jó hejen kerested, nem ott van. Ászt montam neki, hogy álmodtam háromfílekípen most nem tudom mék az igaz. Hallgass meg engemet, de sírt az asszony, hét éves vótam, fijam, mikor én észt a kincset láttam. Nem tudhatom neked megmondani hogy hol, mer nekem az van mondva, hogy röktön meghalok. Filtern tőle. Ászt mongya asztán, hogy kint álltam a kapu küszöbín, hét éves vótam, amikor itt Tót László előtt órjás tömeg tűz lökődött fel a fődbűl. Kiabáltam idesanyámnak, hogy jöjjön mer tűz van az uccán. Kijött idesanyám, odamentünk, ászt eccercsak csapkodta a lángokat, de az nem ígetett. Asztán eloszlott és nem lett semmi. Tapogatta a fődet és nem vót meleg. Erre idesanyám elmonta idesapámnak, hogy mijén tűz vót az uccán, az öreg nem hitte. Akkor idesanyám elment az öregasszonyokhoz. Ijen tudósokhoz. Ászt monták neki, hogy a fémeknek minden hét évben tisztulni kell a főd alatt. így tartották. Az vetette a lángot. Ekkor anyám elment a bábaasszonnyal. A slájferes burokban született hetedik jány mindent meglát a fődbe. Idesanyám keresett acéltükröt és idesapám nem tudta és megnésztük ászt a hejet. Láttam ott ojan nagy arany fülestallérokat. Az üst tele vót, és le vót fedve fedővel. Ojan szípen láttam mint a tenyerem közepit. Hát apám akkor se hitte. Nem igaz, nem lehet ászt látni, monta. Akkor anyám kivitt a Vasastelekre, ott láttam hordókat a főd mijibe, pince formába. Idesanyám monta apámnak, ászt se hitte. Eltellett egy csomó idő, egy év múlva beszílgettek róla, hogy ki kéne ásni. Elővettík űtet megin. És nem látott akkor semmit már a világon. így csodákosztak. Ászt monták mániája vót a gyereknek. Nem hitték el. Ettűl kezdve ez az asszony mindig sírt, hogy nem hisznek neki, hogy látta. Ettűl fogva én is hogy ezzel az asszonnyal beszílgettem elkesztem gondókozni, olyat hogy lehet teremteni, aki csakugyan meglátná a fődbe. Próbágattam az öcsémet, az is hetedik vót, próbátam a jányomat az is hetedik vót, nem 670