A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Néprajz - Módy Gyorgy: Néphagyomány és helytörténet

II. Guszár városa és a régi Váncsod Otthon az öregek mikor összejöttek, beszíltek az őskorról. Mint gyerek hallgattam. A szívembe vístem, hogy mik törtíntek az őskorba. Mindig tűnődtem, hogy mit szenvettek őseink az őskorba. Ezek az öregek emlegettík ászt, hogy Guszár Gábor alapította Guszár városát. Ott nem vót vár, az települís vót. Ott, amit ma Tököspartnak neveznek Váncsodon. Ennek vót egy jánya, Guszár Ilona és az a Váncsodi László felesíge lett. Ez a Váncsodi László alapította Váncsodot, az első Váncsodot. Mer Váncsod nem ott vót ahun most van. Ezeknek a kastéjok vót a Kisvöcsökösparton. Mink egy öreg emberrel. Kis Tót Imre bácsival vótunk ott, többször hívott engem oda még fiatal koromba. Itt ebbe a kastéjba titkos ékszerek vannak elrejtve titkos pincébe. De sose tuttuk megcsinálni, mer míjjen vót. Két métert se tuttunk befejezni éccaka, mer fíltünk a csendőröktűl. Ügy ahogy világosodott mindig behúsztuk amit ástunk. Mivel nagy forgalom vót itt a Tökösparton nappal se ásni se a fődfúrómat használni nem mertem. De vót nekem ott kolompér meg tengerifőd, itt próbáltam. Itt a főd a fúró után mutatta, hogy fődházak, meg kemencék, tűzhelyek vótak ott. De kincset itt nem tanátam. Kerekes nagyanyám sokat monta, hogy az öregek sokat jártak ott a Telekajján, az ér szílin. Ászt monta, hogy ebbe a dombba valami pince van. Az öregek meg erősítettík, igen lehet hogy vót pince. Mer itt vót egy vízimalom, ami a környíket ellátta. Ezerötszáz évvel ezelőtt. Ekkor én csinátam egy hosszabb fúrót, hogy a dombot vigig kutatom, de nem tuttam, mer csak íj jel dógosztam. Én a malom helyit megfurkásztam és elhiszem, hogy malom vót, mer itt köveket, cölöpöket tanátam. Ha a fődbe vas van vagy kő vagy fa az ugy máskíp döng. Gyerek vótam, tizenegyíves körül. Az én cimboráim Tót Jánosék vótak, akiknek az ídesannya meghótt, a község megfogatta bornyúcsordásnak. Én mentem segíteni nekik a bornyút este beereszteni. Amint tírtünk be a kanyarulatban, ott a böjti úton, lehetett a bornyúcsorda ötven hatvan darab, eccer csak az összes bornyú megtorpant és nízett íszaknak, az árokpartnak. Kértem a két Tót fiút, hogy mir. Ászt monták, így szoktak ha maguk gyünnek. Csodákosztam, ám asztán megint kimentem kíváncsiskodni. Mir álltak meg ott a bornyúk, nízzük meg. Ászt monták a cimborák, így szoktak. Kérdesztem hogy nem valami físzek van itt, barázdabillegető físzek vagy ürge. Attúl ijednek meg. Nem tanátunk ilyen dogot. Majd ez abbamaratt. Kísőbb mikor nagyobb vótam elmentünk a kocsmába. Beszílgettünk mi fiatalok. Vót ott két öreg aszszony, mi elkesztünk nevedgélni. A két öregasszony figyelmes lett rá, elmontuk nekik, hogy arrúl beszíltünk mir torpant meg a bornyú a böjti úton. Ez a két asszony korban olyan hatvan éves lehetett akkor. A rígi nemeseknek valami 664