A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Néprajz - Nagy Olga: Archaikus világkép és mese-hagyományozás

Ezért van az, hogy míg Boros Hicsi meséi a hiedelemtörténetek borzongató „élményeit" idézik, Csurka Jánosnál viszont még a hiedelemtörténetek is meseként hatnak, nemcsak mindig derűs, vidám tónusuk miatt, hanem azáltal a kiszínező készsége által, amely bármilyen elbeszélés formára ráüti bélyegét. Az idők folyamán mindig akadtak ilyen Csurka-féle „hazudós" művészalkatú emberek mindig is hozzájárultak a hagyomány - olykor talán robbanásszerű változásához is! - és ahhoz is, hogy a mese elnyerhesse azokat a dimenziókat, amelyekben már széttörtek tér és idő korlátai, s megszűnik az embert korlátozó végesség. Hogy ez a személyes hozzájárulás mennyiben spontán beleérzés és mennyi-n ben tudatosság is, azt külön vizsgálat tárgyát képezi. Tény azonban, hogy az eleven képzelőerejű készség olykor nem az ősi emlékek érzékletes ábrázolásában, hanem azok hiperbolisztikus felnagyításában jeleskedik. Az is feltehető, hogy az ő közbeiktatásuk a hagyományozás végeláthatatlan láncrendszerében gyorsabb ritmusban segítették elő a nélkülük is óhatatlanul bekövetkező változásokat. S ha Boros azzal dicsekedett, hogy ő csak az „igazat" mondja (tehát az általa örökölt anyag átadásában őt a hűség jellemzi), a Csurka s más hozzá hasonlókat ellenkezőleg, éppen a hűtlenség jellemzi! És ugyanakkor a valótlanság vállalása. Ám ez is megfelel az emberi lélek alapvető készségének, amely nemcsak az igazat, de a költöttet is éppen úgy akarja; amely nemcsak a valóban átéltet, hanem a fikciót is vállalja, éppen a valóságról való elfelejtése céljából. Enélkül pedig a mese sohasem vált volna „vágyköltészetté"! A mezőbándi, nagyonis archaikus világképű, analfabéta mesemondó, Kapás Gyuri, mesemondói fejlődése legfőbb bizonyítéka annak, hogy olykor a véletlenek is fontos szerepet játszanak. Kapás Gyuri talán azáltal lett az archaikus anyag sajátos ízű tolmácsolója, hogy kimozdult falujából, kinőtt abból a zárt közösségből, amelynek örökségét azonban soha el nem hagyva, megtanult új módon látni, találkozott a mese formájának egy másfajta igényével azáltal, hogy munkát vállalt falujától nagyon messze, a nagy állami építkezési vállalatoknál. Legkülönbözőbb vidékekről verődött össze a közösség, tudatilag is nagyon heterogén elemekből. E sokféle tudatú, világképű ember azonban egy, a különbségeket elmosó közös igényben és világban találkozik itt a több évi rendszeres munka folytán és pedig a mesétől színességét, kalandosságot vár el. E közösség igénye és ízlése nem csupán a szóbeliségen, hanem döntő módon az írásbeliségen, a mai technika fejlődéséhez fűződő kulturális termékeken érlelődött (film, tévé). Ezért a mesének a kényszerű, közös szállásokon hasonló élményt kell nyújtania. De mit tehet az olyan mesemondó, aki tudatilag szinte semmit sem változott, s aki magával hozta bándi gyermekkorát, a bándi mesék és hiedelemtörténetek borzongásait? A hiedelem-elemek nem egy messzibb, szelídebb átköltésben, de ősibb, mágikus állapotukban maradtak meg. Meséi e tekintetben nem különböznek akármelyik bándi, vagy akár a Boros Hicsi meséitől. Milyen lehetősége marad meg és adódik ilyen mesemondónak, aki fel akarja venni a versenyt más mesemondókkal, akik már ponyván nőttek fel s akik filmbeli élményeiket is könnyedén mesélik el? A rövid és egy vagy két epizódos bándi mesék itt meghallgatásra sem találhatnak. A mesemondó hamar lereagálja a sikert vagy a kudarcot. A mesé635