A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Néprajz - Szathmári Ibolya: Lakodalmi szokások Hajdúszováton

kik egy kis enni-innivalót. A vőfély, mielőtt ajtót nyitott volna a maskurások előtt, megkérdezte a házigazdától, hogy beengedheti-e őket. A házigazda legtöbbször igennel válaszolt, mert minél hamarabb szabadulni akart tőlük. A vőfély az ajtóban állt és csak azokat engedte be, akiknek tiszta volt a kezük. Piszkos kézzel a menyasszonyt összekenték volna a táncolás közben. Mikor mindnyájan bent voltak a lakodalmas házban, a vőfély vagy a násznagy így szólt hozzájuk: „Hunnan jöttetek? Van-e útleveletek?" Azok nem szóltak, hogy fel ne ismerjék őket, csak a fejükkel integettek. Az „útlevelük" vagy egy fehér lap volt vagy levelesgané, amit a birkáról vágtak le vagy az előte, amit az alsó-konyhából vettek el a kemence elől. Ezt adták oda útlevélként a násznagynak vagy a vőfélynek, aki úgy tett, mintha erről olvasná le az üdvözlő beszédet. Ilyenformán köszöntötték a hívatlanokat: „Ó, ti szép állatok, hol jártok ti itten, mikor a földeken képeteknek párja nincsen?" Tóth Béla 77 éves). A hívatlanok öten-hatan voltak, tizenhat-tizennyolc év körüli legények, ismerős fiúk kíváncsiskodók, akiket nem hívtak meg a lakodalomba és csak ЩУ jutottak be a lakodalmas házba. Igyekeztek olyan ruhát felvenni, amiben nem ismerték meg őket. A ruha legtöbbször női ruha volt, de magukra öltöttek régi katona- vagy csendőrruhát is. Fejükre fekete vagy barna színű harisnyát, máskor szőrével befelé fordított gyenge báránybőrt húztak. A harisnya és a báránybőr csak a szájuknál és a szemüknél volt kivágva, korommal vagy oltottmésszel szemet, szájat, orrt és fület rajzoltak maguknak. Ha női ruhát nem tudtak szerezni, kabarjukat forgatták ki, kezükben pálcát vagy fakanalat tartottak, ezzel védekeztek, ha valaki le akarta ráncigálni róluk az álarcot. Voltak lovakat alakító maskurások is. Egyik hívatlan legény négykézlábra ereszkedve lovat alkotott, lepedővel borították le. Egy másik legény ráült a hátára és végiglovagolt vele a szobában. A közönség közül valaki szódavizes üvegből lelocsolta a lovat és ezt kiabálta: „vizel a lu". Egyet-kettőt fordultak és kimentek a szobából. A hívatlanokat megvendégelték egy kis borral, amit tányérban tálaltak fel nekik, hogy „kormos képükkel" össze ne piszkolják a poharakat. A maskurások számítottak erre és nádcsövet is vittek magukkal, amivel könnyedén kiszívták a bort a tányérból. A vőfély ezután megkérte a cigányokat, hogy húzzanak a maskurásoknak egy nótát. Elkezdődött a maskuratánc. Megtáncoltatták a menyasszonyt és a lányokat. Ezalatt a koszorúslegények a pitvarajtót dróttal észrevétlenül elrekesztették, az ajtón kívül egy dézsa vizet állítottak fel. A tánc befejeztével a vőfély töltött még egy kis bort a hívatlanoknak, majd kezdték őket kizavarni a házból. Először azt a legényt zavarták ki, aki elsőként ment be a lakodalmas házba. Botokkal tréfásan megveregették őket, igyekeztek leszedni róluk az álarcot. Azok kirohantak az ajtón, de a pitvarajtóban kihúzott drótban megbotlottak és beestek a dézsába. Közben lehúzták róluk a maszkokat. Végül szégyenkezve elvonultak a háztól. Máskor egy vödör hideg víz zúdult a nyakukba, amikor kirohantak az ajtón. A hívatlanok a harisnya álarc mellett betyár-, kos-, kecskeálarcban is megjelentek. Nem egyszer igen nagy „csatateret" hagytak maguk után, ha nem engedték be őket. Kiszedték az ajtót, korommal összekenték a ház falát, ellopták a konyhából a sülthúst, elsózták a maradék ételt. Máskor úgy álltak boszszút, hogy valaki bekiáltott közülük az ablakon: „Násznagy uram! Szelel a puli". A násznagy így válaszolt: „Dugd be fiam!" Akkorra egy legény már be is dobta a kutyát az ablakon keresztül az asztalra. A maskurások az 1920as évekig jártak a lakodalmakba, az 1930-as években egyre ritkábban találkozunk velük. Elmaradásuk azzal indokolható, hogy nem volt vállalkozó ezekre 39 Déri Múzeum 609